Simon, Szimonetta, Szimóna, Júdás, Tádé2020. október 28., szerda
Tudomány

450 km/óra – vonat, ami gyors, mint egy repülőgép

2009.02.17.Admin
National Geographic Magyarország

Kínában átadták a forgalomnak az első mágneses lebegtetésű vasutat. A másodperc pontosságú, környezetbarát és tökéletesen rázkódásmentes járművek óránkénti sebessége 450 km...

A maglev egyesíti a repülőgépek sebességét a vonatok kényelmével, gyors ki és beszállást biztosítva a városok szívében elhelyezett megállókban. Szakértők azt jósolják, hogy a jövő generációi repülőtér helyett a maglev állomásokat fogják célba venni.

Nemsokára beköszönt majd a légi forgalmi dugók kora. Csakhogy az olaj egyre drágább lesz és a repülés költségei is a sokszorosára fognak nőni. Egy 747-es percenkénti fogyasztása százhetven liter. Ebből percenként három személyautót lehetne tele tankolni. A légiipar Akhillesz-sarka a hétszáz kilométernél rövidebb utazásokban rejlik. Márpedig az Egyesült Államokban az ezer kilométernél rövidebb utak teszik ki a légitársaságok forgalmának ötven százalékát. Ezek az utak költségesek, nem hatékonyak, ráadásul fölöslegesen sok géppel terhelik az eget. Erre a távolságra kínál alternatívát a mágnesvasút.

A jármű a mágneses taszítás jelenségét használja fel úgy, hogy a pályával együtt mágneses rendszert alkot, ami a lebegteti. A lebegtető és meghajtó rendszerek elektromágnesek segítségével működnek. A mágneses mezőt dróttekercsen átvezetett elektromos árammal gerjesztik. Minél nagyobb a tekercsszám és az áramerősség, annál nagyobb a mágneses mező. A mágnesek áramellátását számítógépek vezérlik, pontosan tíz milliméterrel a pálya felett lebegtetve a szerelvényt. A világításhoz és a fedélzeti számítógépekhez szükséges áramot működés közben óriás akkumulátorok biztosítják, amelyek egyben a mágnesek tartalék-áramforrásai is. Áramszünet esetén a maglev nem esik rá hirtelen a sínpályára, hanem az akkumulátorok segítségével elegendő energiája marad a puha megálláshoz. Hogy egy-egy szerelvényen pontosan hány mágnes található, és ezeknek egyenként mekkora az emelőképességük, az üzleti titok.

Különleges építmények: A mágnesvasutak
Ennek a cikknek a forrása a National Geographic Channel. A film látható ma 15:00 órakor!

A maglev szerelvények súlya egyenként ötven tonna, és húsz tonna hasznos terhet képesek megmozgatni. Telerakva nehezebbek, mint egy tank. De mindegy mekkora terhet szállít, mert sohasem ér hozzá a hídpálya beton és acél felületéhez. A jármű és a sínpálya helyzete annyira precíz, hogy a rázkódás gyakorlatilag elhanyagolható. Döbbenetes, hogy egy ekkora sebességgel száguldó jármű hogyan haladhat ennyire simán. Miközben a jármű végigszáguld a pályán, mintha egy videófilmet nézne az ember.

A maglev mágneses meghajtórendszerében alkalmazott motor megtalálható az Egyesült Államok egyik leggyorsabb hullámvasútjánál is, de a haditengerészet is tervezi a maglevre történő átállást repülőgéphordozó-anyahajóik katapultrendszereiben. Az új-mexikói sivatagban fekvő Holloman légierőbázis tesztpályáján 2003-ban földi sebességrekordot állítottak fel: tizezer-négyszázharminc km/órával. Ilyen hipergyorsaságra a maglev rendszer a mágnesek és a rakétahajtás kombinációjával képes.

A kínai kormány rendelte meg a világ első, harminc kilométer hosszúságú mágnesvasút rendszerét 2001-ben a Sanghajt a Pudong nemzetközi repülőtérrel összekötő szakaszra. Kellett ez, mert az előrejelzések szerint a közeljövőben több, mint kétmillió jármű fogja mozgásképtelenné tenni Sanghajt, és ma is az út gépkocsival egy órát vesz igénybe környezetszennyező módon. Mágnesvasúttal ugyanez csupán hét és fél percig tart. Az egyenes szakaszokon a vasút sebessége a négyszázötven kilométert is eléri. A beruházás költsége 1, 2 milliárd amerikai dollár.

Az építés során a problémák akkor kezdődtek, amikor bepillantottak a már kiürített házak alatti talajrétegbe. Mert a teljes útvonal a Jangce és a Hung Pu folyók árterében húzódik, a lerakódott hordalék süllyed. Ráadásul a földrengésekkel és nyomukban a talajfolyóssal is számolni kell. A mérnökök végül is a pályaszerkezet súlyát mélyen a föld alatt osztották szét. A teljes pályaszakaszt huszonöt méterenként elhelyezett pillérek tartják. A pillérek a felszín alatt két méter vastag és tíz-tizenkét méter széles vasbeton tömbökön nyugszanak, azokat pedig mélyen a föld alá lenyúló cölöpök tartják. A cölöpöket harminc méter mélyre kellett leásni, sőt, egyes helyeken egészen hetven méterre, ami egy huszonhárom emeletes épület magasságának felel meg.

A kínai kormány további vonalak megépítését tervezi, sőt a mágnesvasút rendszert az egész ország területére szeretnék kiterjeszteni. Az egyik jövőbeli szakasz Sanghajt kötné össze Hangzhou turistavárosával. A százhetven kilométer hosszú pálya költségvetése négymilliárd dollár. Egy másik pedig a Sanghaj és Peking közötti ezerkétszáz kilométert hidalná át, potom huszonkét milliárd dollárért. Az annyi, mint tizennyolc millió amerikai dollár kilométerenként.

A maglev működése teljesen automatizált, a sebességet is számítógépek vezérlik. Ekkora sebességnél az emberi reakcióidő már nem elegendő. Egy baleset a tesztpályán Németországban mégis volt: az útjában felejtettek egy karbantartó járművet, ami tévedés 23 emberéletet követelt. A maglevnek nincs saját üzemanyagforrása, ezért nem volt robbanás, és a szerelvény ki sem siklott, de 200 km/órával becsapódni így is sok. A lényeg, hogy megpróbálhatunk mindent megtenni azért, hogy az emberi tényezőt kiiktassuk a rendszerből, valakinek akkor is meg kell nyomnia a zöld gombot. Valaki ezt meg is tette, csak éppen rossz időben. Mindez a tesztpályán történt Németországban. Kínában eddigi legkomolyabb hiba az egy-két másodperces késés volt.

Hozzászólások

Európa is részt vesz a Hold körüli űrállomás megépítésében

Európa is részt vesz a Hold körüli űrállomás megépítésében

Az Egyesült Államok az Artemis-program keretében egy olyan űrállomást is létre akar hozni a Holdnál, amely támogatni tudja a későbbi missziókat.

Mennyire megbízhatóak Elon Musk műholdjai?

Mennyire megbízhatóak Elon Musk műholdjai?

A SpaceX magánvállalat egyik terve az, hogy Starlink néven egy hatalmas műholdflottát hozzon létre.

Egy angliai kutatás szerint csökken az antitestek mennyisége a fertőzést követően

Egy angliai kutatás szerint csökken az antitestek mennyisége a fertőzést követően

A koronavírus ellen termelt antitestek szintje „egészen gyorsan" csökken a megfertőződést követően - állapították meg brit szakemberek.

Vizet találtak a Hold napsütötte oldalán

Vizet találtak a Hold napsütötte oldalán

A korábbi vizsgálatok csupán a sarkvidékek örök sötétségbe burkolt krátereiben mutatták ki a víz jelenlétét.

Keresőkutyák segítenek a sakálok felkutatásában

Keresőkutyák segítenek a sakálok felkutatásában

A Szent István Egyetem vadbiológusai osztrák és bajor kutatókkal együttműködve, a világon elsőként alkalmaztak keresőkutyákat az aranysakál jelenlétének felderítésére.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket