Nyüzsög az élet a sarki tengerekben

„A tankönyvek azt írják, a sarkvidékeken jóval kevésbé változatosabb az élővilág mint például a trópusokon. Kutatásaink azonban alaposan rácáfolnak erre: az Arktisz és az Antarktisz környékének tengereiben élőlények elképesztő sokaságára bukkantunk” – nyilatkozta Victoria Wadley, az ausztrál antarktiszi kutatórészleg munkatársa, aki részt vett az eddigi legnagyobb szabású, a hideg övezet tengereinek élővilágát felmérni hivatott nemzetközi projektben.

Az északi és déli sark tengeri élővilágának összeírásában 25 ország mintegy 500 tudósa vett részt. Munkájuk meglepő eredménnyel járt: kiderült, hogy az Antarktisz körüli vizekben 7500 különböző faj egyedei élnek, míg az északi sarkvidék tengereit is legalább 5500 faj népesíti be. A több mint 12 000 hideg égövi regisztrált faj tehát jóval nagyobb arányt képvisel az ez idáig a világtengerekből leírt több mint 250 000 fajt tartalmazó listán.

Az újonnan fölfedezett élőlények többsége gerinctelen. Több új bordásmedúza-fajt írtak le, például olyanokat, amelyek narancsra emlékeztetnek, és hosszú tapogatóik vannak – mindezek 2000 méteres mélységben fordulnak elő. Számos új tengeri pókfélét is sikerült föltárni – utóbbiak egyébként nevükkel ellentétben a rákokhoz tartoznak.

Megdöbbentőnek bizonyult, hogy a leírt fajok közt 235 az északi és déli sarkvidék tengereiben egyaránt előfordul, holott a két élőhely között 11 000 km-nyi, egészen más környezeti feltételeket kínáló tengerrész húzódik. A közös fajlistán 5 bálna- és 6 tengeri madárfaj-mellett javarészt alacsonyabb rendű állatok szerepelnek, például rákok, férgek vagy tengeri uborkák.

„Mindezek a tények evolúciós kérdéseket is fölvetnek” – fogalmazott Russ Hopcroft, az Alaszkai Egyetem (Fairbanks, USA) plankton-ökológusa. A kutatások a jövőben arra irányulnak, hogy meghatározzák, hogy a fajok mikor váltak el egymástól, és azóta vajon kialakult-e közöttük genetikai különbözőség.

A fajok azonosságát több elmélet is magyarázhatja. Egyesek 20 000 évvel ezelőtt, a jégkori jég legutolsó előrenyomulásának végén vándorolhattak át a mélytengeri áramlatok segítségével. Ekkor még nem is kellett olyan nagy távolságot megtenniük, hiszen a sarkvidéki térségek – mivel jóval kiterjedtebbek voltak, mint ma – közelebb helyezkedtek el egymáshoz. Egyes északi polipfajok esetében már kimutatták az antarktiszi eredetet.

A másik fontos felfedezés az, hogy az északi vizek kisméretű rákjai lassan kiszorítják nagyobb testű fajtársaikat. Sokan úgy vélekednek, hogy ez a globális felmelegedés következménye, és Rolf Gradinger, az Alaszkai Egyetem kutatója szerint láncreakciót is elindíthat, mivel a változás az egész táplálékláncot befolyásolja. A kiszoruló félben lévő nagyobb testű evezőlábú rák, a Copepoda a tengeri madarak és a cetek egyik legfőbb tápláléka.

A kutatás kalandos körülmények között zajlott. Az Antarktisz felé vezető úton a kutatóhajónak 16 méteres hullámokkal kellett megküzdeni, ugyanakkor az északi sarkvidéken tevékenykedő tudósokat fegyveres biztonsági őrök vigyázták a vérszomjas jegesmedvéktől. Körültekintést és aprólékos felkészülést igényelt a nagy mélységekbe való lemerülés is.

A kutatásokat, amelyek az állapotfelmérés mellett a környezeti változásokat, a túlhalászás illetve a tengereket ért szennyezések mértékét valamint következményeit is vizsgálták, az ENSZ, több résztvevő ország kormánya valamint számos civil szervezet finanszírozta.

Kapcsolódó cikkek: