Fókuszban Darwin – 1. rész

DARWIN UTAZÁSA

Brit régészek úgy vélik, hogy megtalálták azt a hajót, pontosabban annak a hajónak a maradványait, amelyen egykor Charles Darwin bejárta a világot. A hajó sorsa körül csaknem egy évszázada komoly bizonytalanság uralkodott. Most azonban fejlett „talaj-átvilágító” módszerrel, egy különleges radarral a régészek megállapították, hogy a Beagle alighanem egy angliai, essexi kikötőben süllyedt el.

Megtalálták a Beagle-t, Darwin hajóját?

A szaharai homokvihar messzire nyúló hatása nem mai jelenség; ezt bizonyítja Charles Darwin természettudós 19. század közepén készült feljegyzése is: „A homok olyan nagy mennyiségben rakódik le, hogy teljesen beborítja a fedélzetet, és szemfájást okoz a legénységnek. A romló látásviszonyok már több hajó elsüllyedéséhez vezettek, és nem csak az afrikai partok közvetlen közelében, hanem a parttól akár több ezer mérföldre is”

A szaharai homokvihar pusztítja a Karib-térség korallzátonyait?

Darwin már évekkel a szigetcsoportra érkezése előtt kigondolta a természetes kiválasztódás folyamatának alapelveit, de szilárdnak tűnő bizonyítékokat csak a Galapagoson talált furcsa állatsereglet szolgáltatott számára.

Hogyan változtatták meg a Galapagos-szigetek a világot?

1859. november 24-én jelent meg „A fajok eredete és természetes kiválasztódása” című mű, amely világhírnevet szerzett Darwinnak. A 20 éven át írt könyv a sok kritika ellenére hatalmas sikert aratott, hiszen a kinyomtatott 1250 példány szinte azonnal elkelt.

145 éve jelent meg „A fajok eredete”

A tudósok manapság is egyre újabb sajátosságokra bukkannak a szigeteken. Például egy ősi vulkáni tevékenység nyomaira leltek, méghozzá a híres galapagosi óriásteknősökben. Mint kiderült, az Isabela-szigeten minden egyes vulkán sajátos teknőcfajt alakított ki, mondhatnánk: a vulkánok „saját képükre formálták” a közelben tartózkodó állatokat…

Ősi vulkánkitörés miatt különböznek egymástól az óriásteknősök

A Galapagos-szigetek a mai napig tartogat meglepetést a természettudósoknak. Darwin ottjárta után több mint száz évvel, 1986-ban fedezték föl a rózsaszín leguánt, de egészen mostanáig nem szenteltek neki túlzott figyelmet.

A ritka rózsaszín leguán még Darwint is „kicselezte”

Amikor Charles Darwin a 19. század első felében a Beagle-vitorlás fedélzetén bejárta a Csendes-óceán déli térségét, felkeltették érdeklődését a korallzátonyokkal övezett kis szigetek. Elmélete szerint ezek a korallgyűrűk folyamatosan képződnek egy-egy vulkáni sziget víz alatti peremén, a sekély vízben. Habár Darwin elsősorban biológusként írta be magát a történelembe, a korallzátonyok kialakulásáról szóló elmélete – közel kétszáz év távlatából – a mai napig helytálló.

Műholdképen a korallgyűrűk kialakulása

DARWIN DILEMMÁI

Darwin szerint „a zenei érzék az egyik legrejtélyesebb tulajdonság, mellyel az ember felruháztatott”. A mai napig sok a megválaszolatlan kérdés a zene érzelmeinkre gyakorolt hatásának feltérképezésében. Számos kutatóban felötlött a kérdés: mi az oka annak, hogy élvezetet lelünk a zenélésben, zenehallgatásban, hiszen semmi nem utal arra, hogy ezeknek a képességeknek szerepe volna a túlélésben. Az utóbbi évek kutatásai azonban jelentősen hozzájárultak e készség idegélettani, szocio-kulturális és genetikai alapjainak megértéséhez.

Miért szép a zene?

Az ulmi egyetem osztrák-német kutatócsapata az Európában is honos széleslevelű nőszőfűt (Epipactis helleborine) figyelték meg, amelyet szinte kizárólag darazsak poroznak be: méheket vagy dongókat alig találni a virágokon. Erre már Darwin se talált magyarázatot. Most viszont megoldódott a rejtély: a nőszőfű kémiai jelek segítségével úgy tesz, mintha hernyók dézsmálnák. A kövér zsákmány reményében rászálló darazsak állati kosztra ugyan nem bukkannak, de a virág édes nektárral jutalmazza a beporzást.

Az orchideák trükkös csábítása

A veréb méretű bunkósszárnyú pipra hímjei, színpompás dél-amerikai madarak, amelyek hegedűhangszerű zümmögéssel udvarolnak a nőstényeknek, amelyet úgy keltenek, hogy másodpercenként 100-nál többször rezegtetik szárnyukat. A rovarok, például a tücskök között megszokott ilyen hangkeltési mechanizmus a gerincesek közt talán csak a piprákra jellemző. A különös hang Charles Darwint is izgatta, aki 1871-ben írt a bunkósszárnyú pipráról Az ember származása című tanulmányában. Noha könyvében találhatók illusztrációk a madár szokatlan tollairól, Darwin nem tudta, hogyan kelti a hangokat.

A Föld „legromantikusabb” gerincese

Az elektromos angolnával ellentétben a Brienomyrus által létrehozott elektromos mező túl gyenge ahhoz, hogy elkábítsa a zsákmányt. A korai biológusok – például Darwin is – értetlenül álltak a jelenség előtt, nem tudták elképzelni, mire való ez a gyenge elektromos mező. A mai tudósok már tudják, hogy e mezők az „elektromos érzékelés” részei, amelyet navigációra és kommunikációra is fölhasználnak az állatok. A zavaros folyókban élő, éjszakai életmódú halaknak nagyon jól jön ez az „elektromos szem”.

Az elektromos halak „rázós” párkapcsolatai

Japánban rábukkantak az eddig ismert legidősebb növényevő gyík ősmaradványára. A lelet fényt deríthet egy evolúciós rejtélyre, amelyet maga Darwin is „tűrhetetlennek” nevezett írásaiban annak idején. A zárvatermő növények látszólag hirtelen felbukkanása az ősmaradványok sorában ugyanis zavarba ejtette őt, és attól tartott, hogy ez megkérdőjelezi elméletét a természetes szelekció révén megvalósuló evolúcióról.

Megtalálták a világ legősibb növényevő gyíkjának maradványait

A cikk folytatása…