Óriásmadár fosszíliája került elő Peruból

Óriási tengeri madár szokatlan épségben megkövült koponyáját találták meg a paleontológusok Peru sivatagos tengerparti sávjában, ahol egykor nagy vastagságú tengeri üledék halmozódott föl. A páratlan épségű, 40 cm-es madárkoponyára a tudósok egy ásatás során bukkantak a dél-perui Ica régióban található Ocucaje település közelében, ahol a száraz klíma kedvezett a fosszíliák fönnmaradásának. A fővárostól, Limától délre fekvő üledék híres az ott talált sok tengeri ősmaradványról, amelyek közül némelyik kora eléri a 14 millió évet is. A kövület korát az őt befogadó üledékes közeg, az ún. piscói formáció adott rétegei alapján a limai Természettudományi Múzeum munkatársai 8–10 millió évesre becsülik.

A csontosfogúak családjába tartozó Pelagornithida kiterjesztett szárnyának fesztávolsága a 6 métert is elérhette. Főleg halakkal táplálkozott. Mintegy 50 millió évvel ezelőtt jelent meg, a földtörténeti harmadidőszak első felében, és kb.2, 5–3 millió éve halt ki.

A Pelagornithidának fogai voltak a csőre hegyén, amivel könnyebben megragadhatta a zsákmányt. Hatalmas szárnyai azonban kevésbé voltak hatékonyak, mint a mai madaraké: valószínűleg csak nehezen tudott elrugaszkodni a földtől, és vélhetően valamiféle magaslatra is szüksége volt a felszálláshoz.

A Pelagornithidae családból való óriásmadárból csak ritkán kerülnek elő megkövült maradványok, ráadásul a most megtalált koponya jobb állapotban konzerválódott, mint amilyet valaha is találtak. Ken Campbell, a Los Angeles-i Természettudományi Múzeum szakértője tudományos szempontból nagy jelentőségűnek nevezte egy ép koponya előkerülését. A múzeum munkatársai sem ismernek más, ehhez fogható minőségű leletet. Az ősi repülő monstrumok tanulmányozása nagyon nehéz, mert bár világszerte elterjedt (pl. Észak-Amerikából, Észak-Afrikából, és az Antarktiszról is kerültek elő fosszíliái), rendkívül vékony csontjai nemigen voltak alkalmasak az ősmaradvánnyá válásra.

Dan Kepska, az Észak-Karolinai Állami Egyetem őslénykutatója szerint a csontosfogú madarak a madárpaleontológia egyik nagy rejtélyének számítanak. A kutatók még abban is bizonytalanok, hogy a Pelagornithidák a szulákkal és a pelikánokkal, vagy inkább a kacsákkal állnak-e rokonságban. A paleontológusok most abban bíznak, hogy a legújabb perui lelet segít megérteni, hogy milyen viszonyban állnak egymással a formációban talált más Pelagornithida-maradványok.

Kapcsolódó cikk:
A rémmadarak nem ehettek emberhúst