Malacokkal az emberi vándorlás nyomában

A sertések szolgáltatta támpontok feltárták, hogy a történet sokkal bonyolultabb, mint azt a régóta fennálló elméletek sugallják.

Bizonyítékaik alapján a kutatók azt állítják, hogy a sertéseket magukkal vivő különféle kultúrák Vietnamból dél felé vonultak a Maláj-félszigeten át az Indonéz-szigetvilághoz tartozó Szumátrára, Jávára és Kis-Szunda-szigetekre. Innen az utazók elérték Új-Guineát, majd továbbvándoroltak Hawaiira és Francia Polinéziára.

Ez az útvonal éles ellentétben áll a hagyományos elmélettel, mely szerint az első csendes-óceáni telepesek Tajvanról származtak, és egyetlen kulturális egységként vándoroltak a Fülöp-szigeteken át Új-Guineába, majd tovább keletre.

„Biztosan tudjuk, hogy a csendes-óceáni térségben található sertések nem a hagyományos felfogás szerint Tajvanról kiinduló utat követték” – mondja Greg Larson, a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent cikk vezető szerzője, jelenleg a svédországi Uppsalai Egyetem genetikusa.

Larson csoportja hiába kutatta végig a Tajvan–Fülöp-szigeteki útvonalat, hogy ahhoz hasonló genetikai jellemzőjű disznókat találjon, amilyenek a csendes-óceáni térséget uralják. Az ezen az úton talált sertések kelet-ázsiai házisertések, amelyeket Larson szavai szerint nem olyan régen telepítettek be a vidékre.

A sertések génjei egy olyan jegyet hordoznak magukon, amely pontosan elárulja, honnan érkeztek az állatok. Mivel a sertéseket háziasították és a csendes-óceáni térséget benépesítő első emberek közül legalább néhányan magukkal vitték őket, ezért a sertések kézenfekvő és könnyen hozzáférhető módszert kínálnak az emberi vándorlás nyomon követésére.

„Ironikus módon az emberek tanulmányozásának legjobb módszere annak megvizsgálása, amit az emberek magukkal vittek, és nem maguknak az embereknek a vizsgálata” – mondja Larson.

Larson és csoportja tehát 781 DNS-mintát vett mai és ősi sertésekből, hogy megállapítsák, hová vitték a különféle sertéstípusokat. Az eredményekből az derült ki, hogy a disznók egyik típusa Dél-Kínából Tajvanon és a Fülöp-szigeteken át terjedt el a nyugati Csendes-óceán szigeteire.

Egy ettől eltérő disznó másik, korábbi szétszóródása azonban Vietnamból indult ki. Ez a sertés lett a keleti csendes-óceáni térség uralkodó faja.

Larson szerint ezek a fölfedezések azt az elméletet támasztják alá, mely szerint nem egész nyelvcsoport és kultúra vándorolt egy tömegben Tajvanról kiindulva, hanem az egyes csoportok először Kelet-Indonéziában találkoztak össze, mintegy 3500 évvel ez előtt.

Az így létrejövő, lapita népességként ismert kulturális együttes azután egységként terjedt tovább a Fidzsi- és a Tonga-szigetekre. A lapiták voltak a polinézek ősei, akik elterjesztették a kultúrát Hawaiira, Tahitira és más távoli szigetekre.

Larson elképzelésének azonban számos ellenzője van, akik régészeti és nyelvészeti bizonyítékok alapján kitartanak a „Tajvanról kiinduló” emberi elterjedés mellett, és nem tartják meggyőzőnek ennek sertésekkel való „fölülírását”.