Lékelt koponya az M0-on feltárt honfoglalás kori temetőből

2008 őszén az M0 autópálya most épülő szakaszán végzett leletmentő ásatások során egy honfoglalás kori temető nyolc sírját tárták fel a Budapesti Történeti Múzeum régészei Bencze Zoltán vezetésével. A temetkezések közül kettő női, hat pedig férfi halottat rejtett. Gyermeksírok ezúttal nem kerültek elő, elképzelhető, hogy azért nem, mert a gyerekek sírjait sekélyebbre ásták, így azok a korábbi mezőgazdasági munkák során könnyen megsemmisülhettek.

A sírok viszonylag gazdag tárgyi leletanyagot tartalmaztak. A férfiak esetében jellemző melléklet volt a vaskés, de nyílhegyeket és a tegez szájánál használt díszített csontlapocskákat is helyeztek az elhunytak mellé. Az egyik női sírból igen látványos, ezüstből készült, aranyozott ékszer került elő: a kéttagú, szív alakú csüngővel ellátott veret az elhunyt ingét díszíthette. A másik asszony két karperecet vitt magával a sírba, az egyiket a csuklóján, a másikat pedig alkarja közepén viselte, ez utóbbi kaftánja ujját szoríthatta le.

A kaftán ujját leszorító női karperec

A csontmaradványok vizsgálatát végző antropológus, Bernert Zsolt szerint az itt eltemetett eleink magasak voltak. Leszámítva az egyik 165 cm magas középkorú férfit, a többi férfi mind 170 cm-nél magasabb volt, a nők pedig 166, illetve 168 cm-esek voltak.

A koponyáik europid vonásokat mutattak. A honfoglaló magyarságot egyébként változatos embertani megjelenés jellemezte, az europidok és a mongolid rasszhoz tartozó kevert europomongolidok (utóbbiak ma főként Nyugat- és Dél-Szibériában élnek, pl. az ugor népek) különböző típusai egyaránt előfordultak közöttük.

Női sír

A csontokon több, feltehetőleg harcokban szerzett sérülésnyom volt felfedezhető. Az egyik férfi koponyáján pedig megfigyelhetők az egykori honfoglaló magyarság körében igen gyakori koponyalékelés (trepanáció) nyomai. A Kárpát-medencében feltárt 10. századi honfoglalás kori, embertani szempontból megvizsgált sírokból előkerült csontvázak 12, 5 százalékánál fordult elő ez a beavatkozás, férfiaknál, nőknél vegyesen (gyermekkorban még nem végezték el). A koponyalékelés az esetek egy részében biztosan sebészeti célú beavatkozás volt: ekkor a koponyacsont egy darabját teljes vastagságban eltávolították az agykoponyából. Ezekre minden bizonnyal a háborúskodás során szerzett koponyasérülések gyógyítása céljából volt szükség, a beavatkozás gyakran életmentő volt. Érdekesség, hogy az esetek nagy részében viszont csupán a koponyacsont külső rétegét kaparták meg egy területen; ezt jelképes trepanációnak nevezik. Ilyenkor általában nagyjából mindössze 1 cm átmérőjű, szabályos kör vagy elliptikus formát véstek a homlok- vagy a falcsontba. Ez utóbbi eljárás széles körű gyakorlatára egyelőre nem találtak egyértelmű magyarázatot.

Koponyalékelés nyomai az egyik koponyatetőn

A műtéteket a pogány gyógyítók, a sámánok végezték, méghozzá igen nagy szakértelemmel, hiszen a Kárpát-medence területéről származó több száz megvizsgált trepanációs koponyán utólagos gyulladás nyomát csak elvétve figyelték meg az antropológusok. A művelet úgy zajlott, hogy egy éles késsel bemetszették a bőrt és az alatta található lágy részeket, majd azokat félrehajtva kivésték a koponyacsontot, végül a megfelelő fertőtlenítés után visszaillesztették a „skalpot”, és varrással, kapcsokkal vagy kötéssel rögzítették. A csont helyét nem pótolták idegen anyaggal, inkább az volt jellemző, hogy a fejfedőbe – amelyet aztán gyakran eltemettek a halottal együtt – varrtak egy fémlapot. Az évek múlásával a csont visszaépült, és a nyílás teljesen be is zárulhatott.

Horváth Anikó

Forrás: Budapesti történeti Múzeum (Kincsek a város alatt

A BTM sorozat további cikkei: