Kiderült, hogyan kerültek a tengerbe a fókák

Kanadai és amerikai kutatók úgy vélik, egy úszóhártyás lábú, vidraszerű teremtmény fosszíliája megmutatja, hogy a fókák ősei hogyan tértek át a tengeri életmódra.
Kanadai és amerikai paelontológusok közös sarkvidéki expedíciójuk során a Devon-szigeten még 2007-ben felfedezték egy olyan állat fosszíliáját, amely magyarázatot ad a fókák, oroszlánfókák és rozmárok, azaz az úszólábúak rendjébe tartozó ragadozók korai evolúciójára. Az expedíció és a közelmúltban lezárult kutatási fázis eredményeit az egyik legtekintélyesebb természettudományos folyóirat, a Nature legújabb számában publikálták.
Az ősmaradvány megtartási állapota meglepően jó: a csontok mintegy 65 százalékos épségben maradtak fönn. A kövület kora 23 millió év, azaz az állat a miocén korban élt. Húsevő emlős volt hatalmas szemfogakkal, rövid ormánnyal és igen erős állkapoccsal. Az, hogy a messzi északról, a sarkvidékről került elő Natalia Rybczynski, az ottawai természettudományi múzeum munkatársa szerint azt bizonyítja, hogy a fókafélék kifejlődésének színtere is az északi hideg éghajlati öv volt. Magáról az állatról megállapították, hogy ugyan nem közvetlen elődje a mai úszólábúaknak, tehát egy evolúciós zsákutca, mindazonáltal megmagyarázza, hogy a közvetlen előd hogyan nézett ki. A Puijila darwini elnevezésű állat a szárazföldön és a vízben egyaránt jól mozgott, ezért a maradványait feltáró kutatócsoport „sétáló fókának” is becézi.
A fókák a szárazföldről a tengerbe való kerülésének történetéről eleddig a kutatóknak igencsak hézagos ismereteik voltak. A Pujila felfedezésével azonban előkerült egy hiányzó láncszem. Rybczynski kiemelte, hogy ez az emlős jelenti az eddig nem ismert átmenetet az állatok közt, nem egy korábban vizsgált, ugyancsak a miocén korból származó őslény. A lábak és más anatómiai jegyek is világosan mutatják, hogy ezek az állatok hogyan kerültek a szárazföldről a tengerekbe, és miként fejlődött ki az uszonyuk.
Kapcsolódó cikk:
Történelmi felfedezés a korai ősemlősökről