A világ legritkább macskája

Pénteki sorozatunk:
Európa természeti csodái blog

Írta: Pete Oxford

Hát itt vagyok!
Egy évvel ezelőtt, majd kibújtam a bőrömből, mikor a Wild Wonders of Europe azt a lehetőséget adta nekem, hogy én mennyek Spanyolországba, és fotózzam le a világ legritkább macskáját.

Igazság szerint, néhány belga és spanyol ökoturista emlős figyelőknek, többször is sikerült már, az eredeti élőhelyén megpillantaniuk a hiúzt. Több órán át, vártam velük egy hegygerincen, a völgyet kémlelve, de sikertelenül. Habár ők digiscopeot használtak, 140x-es nagyítással, szemben az én legnagyobb elérhető, 17x-es nagyításomhoz képest (Nikon 600 f4.0, 1.4x konverter és D3 váz).
Wild Wonders of Europe a minőségre megy. Ki is adták az utasítást: „Csak csinálj olyasmit mint a 200 legjobb hiúz fotód”.

Szerencsére tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom, így először hónapokat töltöttem tényleges természetvédelemmel, együttműködve a legfőbb vezetőivel, az andalúziai hiúz projekteknek.
Néhány nappal, mielőtt elhagytam ecuadori otthonomat, megkaptam a hivatalos engedélyek másolatát is, amik pár különleges előnyt biztosíthatnak számomra. Tehát közel tíz napja belekezdtem. Nem mint ökoturista, hanem mint lakos, a Junta of Andalucia magánbirtokon – fő hiúz élőhelyen, egy tudományos LIFE környezetvédelmi program kellős közepén.

Egyik fő problémája a hiúzoknak a nyúl, a fő prédájuk megfogyatkozása. Gyakorlatilag eltűntek a területről, először myxamatosis, majd újabban egy kemény haemorrhagic vírusfertőzés miatt.
A környezet helyreállítása, kétféle körbekerítési módszerrel történik. Egyik, ahol a nyulaknak öthektárnyi, ragadózó-biztos területük van, sok mesterséges búvóhellyel. A hiúzok be tudnak ugrani nyulat vadászni, de a kisebb ragadozók kinn rekednek.

A másik terület, ami sokkal kisebb, néhány időszakban, (például, mikor a hiúzok kölykedzenek) több nyulat betesznek erre a területre, mint étrend kiegészítést. Ide még egy plusz etetőketrec, és egy kameracsapda is fel van szerelve. Így mikor a hiúz elviszi a nyulat, fontos képek készülnek róla. Ennek alapján, meg lehet határozni az egyedet, annak az állapotát, és hogy milyen gyakran tér vissza.
Elhatároztam, hogy kihasználom az előnyét, ennek a rendszernek, és a ketrec mellé állítom fel a leshelyemet.

Útban a leshelyem felé, a birtokon megállítottam egy ellenkező irányból jövő autót. A vezetője egy juhász volt, így megkérdeztem hátha látott mostanában hiúzt. „Há’ erre jövök én minden nap” mondta erős vidéki akcentussal, „Még sose’ láttam hiúzt életembe”, jelentette ki.
Elkezdtem aggódni!

Nyolc nap lesben ülés után, újra itt vagyok a civilizációban. Az élelmezésem megoldása után, kora reggel, újra neki indulok egy másik 10 napos virrasztásnak.
A napom a sötétben kezdődik. Reggeli nélkül, jéghidegben, hiába fűt az autó. Fel vonszolom magam az apró, 1m x 1m-es lesembe. Majd megfagyok, pedig négy réteg ruha van rajtam.
Kinézek az apró kémlelőnyílásomon, miközben a fagyos szél meg besüvít rajta, könnyet csalva a szemembe. Így, elég nehéz lesz észre vennem a hiúzt.

09:07, a nap első sugarai feljebb kúsznak a sziklákon, felmelegítve az arcom. A törzsem és a lábaim, még mindig fáznak az árnyékban, egészen 11:30-ig. Délben, a lesem hasonlít egy sütőre, még a pólómat is levettem, de még így is folyik rólam az izzadtság.
Azon spekuláltam, hogy nincs olyan őrült hiúz, aki ilyen melegben előmerészkedne.
De talán utána!

18:30-ra minden ruhám visszakerült, és a testhőmérsékletem, elkezdett rohamosan csökkenni. 21:00-kor, mikor már lehetetlen bármit is fotózni, összepakoltam. A lesben töltött, 14 órától merev tagokkal, lebicegtem az autómhoz, és annak teljes fűtésével, haza indultam.
Öt napon keresztül, semmi sem változott.

A hatodik napon, mikor épp, egy nagy adag csüggedtség osztotta meg velem a leshelyet, hirtelen észrevettem, – a kémlelőnyílásomon keresztül – hogy egy hiúz ül a fűben – egy felnőtt nőstény.
Ez 19:00-kor történt, mikor még volt fény! Elkezdtem fotózni, hogy legalább egy képem legyen róla. Néhány perccel később, feltűnt egy másik is! A második a nőstény kölyke volt – egy 1 éves nőstény.
Elöntött a megkönnyebbülés, és rájöttem, hogy most még valami igazán jó is születhet. Azt akartam, hogy a Wild Wonders of Europe boldog legyen, büszkék legyenek rám, és lássák hogy jó választás voltam erre a feladatra.

Megörökítettem egy vad hiúzt, az utókornak. De most már többet akartam!
A hetedik nap, olyan volt, mint az első öt.
Tudtam hogy szerencsém volt.

A nyolcadik nap volt az utolsó napom, mielőtt, fel kellett volna töltenem az élelmiszer tartalékaimat.
Csak vártam.
18:30-kor, egy harmadik példány érkezett. Egy fiatal nőstény, GPS adóvevővel. A fény, pont tökéletes.
Csalódottságomra nem mutatta meg magát túl sűrűn.
Lőttem, amit lehetett.