Határ a belső és a külvilág között: a bőr

Ha kiterítenénk, egy átlagos egyén bőre 1, 67 négyzetmétert tenne ki. Bár csak néhány milliméter vastag, a súlya mégis 2, 7 kilogramm. Teljes újjászületéshez pedig egy hónap is elegendő.
Szervezetünkben a kültakaró képez határvonalat belsőnk és a külvilág között. Oltalmaz és melegen tart, utat nyit a fájdalomnak és a gyönyörnek.
Lehet, hogy a simogatott kedves bőrét simának és bársonyosnak érezzük, de ha közelebbről szemügyre vesszük, más kép tárul elénk. Hatszázszoros nagyításnál kiderül, hogy bőrünk legkülső rétegét csupán elhalt hámsejtek építik fel, melyek között barázdák, árkok és dudorok húzódnak. Még közelebbről szemlélve baktériumok ezreire bukkanunk, amelyek kültakarónk minden négyzetcentiméterét benépesítik.
Bőrünk az elhalt sejtektől folyamatos hámlással szabadul meg. Óránként legalább hatszázezer parányi hámdarabka hámlik le rólunk, ami évente mintegy 0, 7 kilogramm súlyt tesz ki. Ez felelős a háztartásban felgyülemlő por nyolcvan százalékáért.
Bőrünk legkülső rétegét csupán elhalt hámsejtek építik fel; Fotó: Andrew Syred
És ne feledkezzük meg az értékes idegvégződésekről sem! Fejünktől a lábujjainkig mintegy 72 kilométer idegszál húzódik végig, amelyek közül sok a bőrünkben végződik. Egyes területein az átlagosnál is több. Ha méretük arányban állna az érzékeléssel, elég különösen festenénk. Rendkívül érzékeny, tapintási receptorokban gazdag kezünk, lábfejünk, ajkunk és nyelvünk óriásira duzzadna. Alsó végtagunk pedig egy csirkééhez hasonlítana.
Mikrobák tömegei a bőrön; Fotó: National Geographic
A bőr egyúttal a hőszabályozásban is fontos szerepet tölt be. Létfontosságú funkciója, hogy közreműködik az optimális 37 Celsius fokos belső hőmérséklet fenntartásában. A bőr kötőszövetében több kilométernyi ér lüktet. A sűrű érhálózat folytán a bőrben és az izomszövetben kering a pulzustérfogat közel egyharmadát képező friss, oxigéndús vér. Ha túlságosan kimelegszünk, ezek az erek képesek arra, hogy kitágulva leadják a szervezet hőfeleslegét.
Ez azonban önmagában nem mindig elegendő. Kiadós fizikai erőkifejtés hatására a testhőmérséklet több fokkal meghaladhatja a normális értéket, ami végzetes volna, ha a verejtékezés nem szolgáltatna ötletes védelmet. A bőr több mint kétmillió pórusa óránként akár hét deciliter verejtéket is kiválaszthat.
![]() |
| ![]() |
A melanociták termelik a bőrünknek szint adó melanint; Fotó: Sarah Leen
A felszín alatt mindenkiben hasonló számú melanocita bújik meg. Ezek azok a sejtek, amelyek a melanin nevű sötét festékanyagot termelik, és színt kölcsönöznek bőrünknek és hajunknak. Egyedül az általuk termelt melanin mennyiségétől függ, hogy fekete, szőke, barna vagy ősz hajúak vagyunk-e. Általában elmondhatjuk, hogy minél több a melanin, annál sötétebb szín alakul ki.
Kapcsolódó cikk:
Az anyajegy és a rák