Stonehenge uralkodójának sírját találták volna meg?

Ha az a bronzkori férfi, akit négyezer évvel ezelőtt jogarral és harci szekercéjével temettek el Stonehenge közelében, uralkodó volt, a sírjában talált tárgyak az első brit koronaékszereknek tekinthetők.
Az uralkodó Wiltshire mellett található nyughelyét, amelyet Bush Barrow-nak neveznek, és ami egy közel 40 méter átmérőjű és 3 méter magas sírhalom, már 1808-ban feltárták, azonban a sírban talált kincseknek sokáig nem tulajdonítottak jelentőséget. A leleteket az utóbbi harminc évben egy bank trezorjában voltőrizték, maga holttest pedig továbbra is a sírban nyugodott.
Amikor a Wiltshire-i Örökségi Múzeum bejelentette, hogy a leleteket több más, a Stonenge feltárásakor előkerült tárgy társaságában ki kívánja állítani, hogy a látogatók megismerhessék a Kr. e. 1800 körüli állapotokat, és ennek biztonsági berendezéseihez félmillió fontot igényelt, a téma ismét terítékre került. Maguk a régészek is csak mostanában kezdtek el foglalkozni a sírban nyugvó férfi kilétével, amelynek jelentőségét valamennyi szakember hangsúlyozza. Az archeológusok szerint a díszes öltözékű halott egy hajdani törzsfőnök, vagy még inkább uralkodó lehetett, s vele az első brit „koronázási ékszereket” is a sírba helyezték.
A The Daily Mail brit napilap internetes kiadásában az olvasható, hogy amikor a férfit eltemették, a legdíszesebb öltözékét, egy arany mellvértet adták rá, arccal nyugat felé fordították, fegyvereit pedig mellé helyezték.
A sírban nyugvó holttest életében tiszteletet parancsoló méretekkel rendelkezett. Igen erős testalkatú férfi volt, magassága pedig meghaladta a 180 centimétert, amellyel messze kimagaslott kortársai közül.
A sírból előkerült tárgyak közül a leginkább figyelemre méltó lelet egy bronztőr, amelynek markolatát 140 apró aranyszegeccsel verték ki. A szögek alig valamivel vastagabbak, mint a hajszál, hosszuk pedig 1 milliméter. Minden egyes szegecs számára külön lyukat fúrtak, majd ragasztóval erősítették őket a helyükre. A régészek szerint abban az időben a bronztőrök nagyon ritkának számítottak, az egész országban talán, ha ötven darab létezhetett belőlük.
A „magas, erős férfit” a korabeli jogarral, egy buzogánnyal temették el. Az uralkodói ékszer nyelét csipkézett szélű csontkarikák díszítik, ovális fejét pedig egy megkövesedett tengeri szivacsból faragták ki nagy műgonddal. A sírból az említett tárgyakon kívül két további bronztőr, egy harci szekerce, egy arany övcsat, egy rombusz alakú uralkodói jelvény vagy ékszer és egy szimmetrikus mintával díszített arany mellvért került elő. A kutatók szerint a hajdani mesteremberek a tárgyakhoz olyan anyagokat használtak föl, amelyek a szigetország egész területéről származtak, s előállításuk akár öt évet is igénybe vehetett.
„Ez csak egy megérzés, de nem lehetetlen, hogy a Bush Barrow-t Stongenge építtettőjének hozták létre” – vélekedett David Dawson a Wiltshire-i Örökségi Múzeum igazgatója. A szakember elmagyarázta, hogy a domb családi sírboltnak tűnik, ahová a „magas, erős férfit” a sír megépítését követően 400 évvel később temették el.
Dawson kiemelte, hogy a férfi elég hatalommal rendelkezett, hogy elrendelje a tárgyak elkészítéséhez szükséges anyagok beszerzését illetve az együttműködést. „Ezek a kincsek olyan kultúrában születtek, amely nem ismerte a gyémántokat, sem a többi drágakövet, és lényegében Nagy-Britannia első koronaékszereinek tekinthetők. Négyezer évvel később ki akarjuk állítani ezeket a kincseket, hogy a nagyközönség megismerhesse országunk múltját” – nyilatkozta az igazgató.
Kapcsolódó cikkek: