Brúnó, Renáta, Renátó2024. október 06., vasárnap
Tudomány

Ötzi utolsó napja

2009.05.25.Admin
National Geographic Magyarország

Egy olasz-svájci kutatócsoport gyilkosságra utaló nyomokat talált Ötzi, az Alpokban jégbe fagyott ősember csontjain, akinek utolsó napját – több mint ötezer év távlatából – sikerült rekonstruálni.

Ötzi terméketlen, Ötzi a high-tech hótalp feltalálója, Ötzi ízületi gyulladással küszködött, amit akupunktúrás módon kezelt, és Ötzi szellemére a halál árnyéka vetül, mivel közel fél tucatnyian haltak meg azok közül, akik érintkezésbe kerültek csontvázával. Ötzivel kapcsolatban újabb és újabb történetek kerekednek, a legfrissebb kutatások például felfedték utolsó napjának történésit ötezer év távlatából.

Ma sem élte volna túl
Az enyhén hiányos öltözet és a nem éppen havas vidékre illő lábbeli, valamint a megtalált mumifikálódott holttest bizonyos nyomai miatt sokáig azt gondolták a kutatók, hogy az Ötz-völgyében megtalált ember fagy- és éhhalált szenvedhetett sok ezer évvel ezelőtt. Aztán az óvatos vizsgálatok figyelmesek lettek egy sebhelyre, sőt egy nyílvessző hegyének a maradványára is, amiből a régészek arra következtettek, hogy Ötzit valószínűleg megsebesítették, majd az Alpokban háromezer méteres magasságban magára hagyták.

A Journal of Archeological Science régészeti szaklapban Frank Rühli, a Zürichi Egyetem Anatómiai Intézetének munkatársa ez utóbbi feltételezést alátámasztó bizonyítékokat tárt a közönség elé.

Miután az olasz-svájci kutatócsoport Ötzit CT-vizsgálatnak vetette alá, már azt is meg tudta mondani, hogy a nyíl alulról fúródott a testbe, a kulcscsonthoz közel. A CT-vizsgálat arra is fényt derített, hogy a nyílvessző megsebesítette a kulcscsont környéki artériát is, aminek köszönhetően egy nagy vérömleny keletkezett mellkasánál.

„Ötzi igen súlyos sérülést szenvedett. Elméletileg egy nyílvessző okozta sebesülést túl lehet élni, amennyiben a vessző nem ér artériát, ha a seb nem fertőződik el, és megfelelő módon kezelik” – nyilatkozta a kutatócsoport vezetője, Frank Rühli a BBC News-nak. A három feltételből azonban egyik sem teljesült, így Ötzinek tulajdonképpen esélye sem volt a túlélésre.

Azon a bizonyos napon…
Az igazi kérdés így immár nem is a gyilkosság ténye, hanem annak körülményei. A korábbi vizsgálatok olyan pollenszemcséket mutattak ki Ötzi gyomrában, amelyek csakis alacsonyabban fekvő, erdő borította területről származhattak. Emiatt a régészek sokáig úgy vélik, hogy Ötzi a végzetes napon a völgy alacsonyabban fekvő részén ébredhetett, és ott vett magához némi táplálékot.

Feltételezték továbbá, hogy Ötzi arra a helyre, ahol végül jégbe fagyva megtalálták, már sebesülten érkezett, valószínűleg üldözői elől menekült. Mindez ráadásul nem egy kora őszi, hóviharral terhelt napon történhetett, ahogy korábban képzelték, hanem csakis a nyár elején, mivel a megtalált pollen csak erre az időszakra jellemző.

Frank Rühli azonban úgy gondolja, hogy némileg módosítani kell Ötzi utolsó napjának leírását. Szerinte nehezen képzelhető el, hogy a mostani CT-vizsgálat alapján igen súlyosnak ítélt sebbel Ötzi naphosszat vándorolt volna. Rühli emiatt arra hajlik, hogy Ötzit már fent, a hegyekben érte a támadás. A nyílvessző befúródásának iránya is arra utal, hogy Ötzi a hegyen felfelé menekült, miközben támadói hátulról és alulról meglőtték.

Rühli szerint a mostani vizsgálatok azt is sugallják, hogy Ötzi még megpróbálta kihúzni magából a nyílvesszőt, ám az belé törött, és a vessző vége testében maradt. Ezen túlmenően a kezén talált csontsérülések arra is engednek következtetni, hogy Ötzit üldözői nemcsak a nyílvesszővel sebesítették meg, hanem minden bizonnyal késsel is.

Miután a nyílvessző komolyan csökkentette menekülési esélyeit, a kutatók feltételezése szerint támadói elfoghatták, és éles szerszámokkal megsebesítették. Sebesülései ellenére Ötzi küzdött életéért, ezt támasztják alá a ruháján talált, mástól származó vérnyomok.

Kapcsolódó cikkek:

  • Ötzi megtalálója is jégbe fagyott
  • Ötzi, a hótalp feltalálója?
  • Ötzi, a jégbefagyott ember megtalálása
  • Újra lesújtott Ötzi „átka”?
  • Ötzi terméketlen volt?

  • Hozzászólások

    A kisebb sörös pohár kisebb fogyasztáshoz vezet

    A kisebb sörös pohár kisebb fogyasztáshoz vezet

    Az alkohol káros hatásait talán nem kell külön hangsúlyozni, így a fogyasztás mindennemű csökkentése jó hír egészségügyi szempontból is.

    Önkénteseket keresnek Krausz Ferenc kutatási programjába

    Önkénteseket keresnek Krausz Ferenc kutatási programjába

    A H4H Programba már tízezer ember jelentkezett, de további alanyokra van szükség.

    Egyre nő a rövidlátó gyerekek száma

    Egyre nő a rövidlátó gyerekek száma

    A számok évtizedek óta emelkednek, 2050-re több mint 740 millió rövidlátó gyerek és kamasz lesz a világon.

    Így keletkezik a sztatikus elektromosság

    Így keletkezik a sztatikus elektromosság

    Több mint két és félezer éves rejtély megoldását találták meg, kiderült, miként is jön létre a tárgyak összedörzsölése hatására a sztatikus elektromosság.

    Így csökkenthetjük az ülő életmód káros hatásait

    Így csökkenthetjük az ülő életmód káros hatásait

    Életünk igen jelentős részét székhez kötve töltjük, ez pedig rendkívül egészségtelen, és sok betegséghez hozzájárul.

    National Geographic 2024. szeptemberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    15 900 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket