A legrégebbi leprás beteg csontváza került elő Indiából

Amerikai kutatók a lepra legkorábbi ismert esetét fedezték fel Indiában. A betegség nyomait egy, a Dél-Ázsiai országból előkerült négyezer esztendős csontvázon mutatták ki.
A lepra már az ókorban is ismert betegség volt, és a legrégebbi eddig ismert leprás betegek tetemeit Kr.e. 300-400 közöttire datálják. Az eddig megtalált legkorábbi leprások csontvázai Egyiptomból illetve Thaiföldről kerültek elő. A kutatók álláspontja az, hogy a betegség Indiából esetleg Afrikából eredeztethető, és Nagy Sándor seregeinek közvetítésével terjedt szét az Óvilág nagy észén.
Az észak-karolinai Appalache-i Állami Egyetem antropológusai Gwen Robbins vezetésével egy Indiából származó, négyezer esztendős csontvázon fedezték föl a betegség nyomait, s ezzel a kór eddigi legkorábbi esetére sikerült bukkanniuk. A kutatók vizsgálataik eredményeit a PloS ONE elnevezésű nyílt internetes tudományos portálon publikálták. A tudósok vizsgálatai alapján a négyezer évvel ezelőtti leprás beteget Kr.e. 2000 táján a mai Rádzsasztán területén található nagy ókori településen, Balatalban temették el, amelynek virágkora Kr.e. 3700 és Kr.e.1800 között volt.
Lepromatózus lepra
A lepra vagy Hansen-kór krónikus, fertőző betegség. Okozója, a Mycobacterium leprae hasonlatos a tbc kórokozójához. A kór lappangási ideje változó, néhány hónaptól akár több évtizedig is terjedhet. A betegség klinikai formái sokrétűek, leggyakoribb a viszonylag jóindulatú, lassú lefolyású tuberkuloid lepra, amely a bőrt és a környéki idegeket támadja meg. Létezik továbbá a gyors lefolyású, igen erősen fertőző lepromatózus lepra, amely göböket képez a bőrön (leprómák), s az idegeket és a zsigereket is egyaránt megtámadja.
Mycobacterium leprae
A tudomány ma már képes a betegség gyógyítására. A leprások 2-10 évnyi kezeléssel, antibiotikumok keverékével teljesen meggyógyulhatnak. A szakemberek azt is megállapították, hogy az emberek 95 százaléka eleve immúnis a lepra baktériumára. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) adatai szerint 2008-ban világszerte 212 ezer friss leprás megbetegedést regisztráltak. Európában leprás betegek Magyarországhoz legközelebb, Romániában, a Duna-delta egy eldugott részén éltek.
Kapcsolódó cikk:
Lepra ellen tbc?