Bébi a jégben

Fagyasztott tudományos csemege: szinte tökéletes épségben került elő a 40 ezer éves kismamut.

Leszállt az este. A csorda továbbindult, a borját vesztett anya még egy ideig a parton maradt. Óriási árnyékát a mocsár derengő felszínére vetítette a holdfény, aztán teljesen besötétedett, az égbolton felragyogtak a csillagok. Virradat előtt a mamutanya még egy utolsó pillantást vetett a helyszínre, ahol borját elnyelte a föld, aztán nekiindult észak felé, hogy beérje a nyári legelőterületekre tartó csordát.

Felfedezés a szibériai tundrában
2007 májusa, kora reggel, Északnyugat-Szibéria, Jamal-félsziget. Jurij Hudij nyenyec rénszarvaspásztor és három fia a Juribej folyó egyik homokturzásán álldogált egy állat teteme felett. Először láttak ilyen jószágot, de téli estéken énekelt népdalaikból jól ismerték: mamut volt, pontosabban mamutborjú.

A nyenyecek mítoszai szerint a mamutok az alvilág jeges, sötét tájain barangolnak, a sötétség istenei úgy terelgetik őket, ahogy a pásztor hajtja rénszarvasait a tundrán.
Hudij nem örült a felfedezésnek. Tudta, hogy fontos leletre bukkant, de vonakodott megérinteni a tetemet. A nyenyecek félnek a mamuttól, felbukkanását rossz előjelnek tartják. Vannak, akik egyenesen azt állítják, hogy mamutot találni korai halált jelent. Hudij mindenesetre megfogadta: egy rénszarvasborjú leölésével és hozzá vodkaáldozattal engeszteli ki az alvilági hatalmakat. Előtte azonban vette a cókmókját, és elutazott a 240 kilométerre fekvő kisvárosba, Jar-Szaléba, tanácsot kérni régi barátjától, Kirill Szerotettótól, akit magamagánál jártasabbnak tudott a világ dolgaiban. Szerotetto végighallgatta barátját, aztán rohanvást elcipelte a helyi múzeum igazgatójához, az pedig rávette a város vezetőit, hogy adjanak helikoptert, mert égetően fontos, hogy Hudij és Szerotetto villámgyorsan visszajusson a Juribej folyóhoz. Ám mire a homokzátonyhoz értek, a mamuttetemnek nyoma veszett.

A mamutok az ormányosok rendjébe tartoznak, azon belül az elefántfélék családjának egyik kihalt nemét (Mammuthus) képviselik. Őseik mintegy 3, 5 millió éve elvándoroltak Afrikából, majd egész Eurázsiát belakták, alkalmazkodtak a kontinens változatos körülményeihez, az erdők, szavannák és sztyeppék viszonyaihoz. Legismertebb fajuk, a gyapjas mamut (Mammuthus primigenius) a mai elefántok közeli, azokkal nagyjából azonos termetű rokona. A pleisztocén időszak derekán, feltehetően Északkelet-Szibériában jelent meg több mint 400 ezer évvel ezelőtt. A mamut kiválóan alkalmazkodott a hideghez: testét sűrű aljszőrzet és majd méteres fedőszőrzet melegítette, kicsiny fülkagylóját szintén szőr bélelte. Hatalmas, görbült ívű agyarát elsősorban fegyverként használhatta, de minden bizonnyal a tápláléknak valót is ki tudta vele kotorni a hó alól. Elpusztult példányait gyakran folyami üledék fedte be; a beágyazó réteg később összetömörült és megfagyott, s azóta sem olvadt ki. Ez magyarázza,
hogy – elsősorban a szibériai örök fagy birodalma, a permafroszt „mélyhűtőjében” – sok mamuttetem kitűnően konzerválódott, egészen napjainkig épen mar