Mammut-bébi: jégbefagyva

2007 májusában egy megdöbbentően jó állapotban megőrződött fiatal gyapjas mamut került elő Szibériából. A 21. századi tudományos nyomozómunkát sarkvidéki kalandozással egybekötő Mamut-bébi: jégbefagyva a jégkorszak végéről származó rendkívüli lelet megtalálásának és szakértői vizsgálatának fordulatos históriája – valamint két férfi története, akiket szinte minden téren egy fél világ választ el egymástól. A filmben azonban a 40 ezer éves Ljubát megtaláló nomád rénszarvaspásztor és az állat életének és halálának körülményeit kikutató híres paleontológus sorsa szorosan egybefonódik, amint a szibériai tundrán és a világ legkülönbözőbb laboratóriumaiban faggatni kezdik Ljubát a testében őrzött titkokról. Vajon mit mesélhet egy mamutbébi kiváló állapotban megmaradt teteme a jégkorszak végi nagy kihaláshullám előtti világról? És saját életéről és pusztulásáról? A film a lelettel együtt a megdermedt időt is megkísérli kiolvasztani a sarkvidéli jég fogságából…

Ljuba megtalálásának története
2007 májusában még hóköpeny fedte a tundrát, amikor Jurij Khudi két fia tűzifa után kutatva valami furcsára lett figyelmes a Juribej folyó partján. Mivel hitték, hogy egy beteg vagy haldokló rénszarvassal van dolguk, hazaszaladtak a család sátrához, hogy elújságolják apjuknak felfedezésüket.

Másnap Jurij maga is szemügyre vette a leletet. Az állat alig több mint egy méter hosszú lehetett, és első ránézésre úgy tűnt, hogy nincsenek agyarai, a pofájából azonban kiállt valami, amire talán az ormány a legjobb kifejezés. Jurij rájött, hogy egy kivételesen jó állapotban megőrződött mamubébivel van dolga, a tetemet azonban nem merte megérinteni, mert mint sok nyenyec, animista volt, akik azt vallják, hogy minden élőlény lélekkel bír; így jobbnak látta nem háborgatni a holt mamutot, amelynek lelke a végén még balszerencsét hoz rá és családjára.

Jurij először nem tudta, hogy mitévő legyen. Felkereste hát családja generációk óta tisztelt szent helyét, hogy ajándékokkal kedveskedjen a szellemeknek, amelyektől tanácsot és védelmet remélt.

Másnap Jurij a legközelebbi faluban, Novij Portban helikopterre szállt, és Jar-Szaléba, a régió közigazgatási központjába repült, hogy segítséget kérjen egy bizalmas barátjától. Azt remélte, hogy a mamutbébi felfedezése szerencsét és valamiféle elismerést hozhat szülőföldje s népe, a nyenyec közösség számára.

A kis mamutot néhány nap múlva Szalehard városába szállították, ahol a helyi természettudományi és néprajzi múzeumba került. Juri szerepét elismerve a szalehardi múzeum illetékesei az állatot megtalálója felesége után Ljubának keresztelték el, ami orosz nyelvet „szerelmet” jelent.

Ljubát elsőként Bernard Buigues francia sarkkutató, Alexej Tyihonov, az Orosz Tudományos Akadémia szentpétervári Zoológiai Intézetének paleontológusa és Dan Fisher, a Michigani Egyetem (USA) tudósa vizsgálta meg. Ljuba külső szemrevételezése és röntgenes vizsgálata során megállapították, hogy az agyarak még a fogváltás előtti metszőfogak voltak, de már teljesen kifejlődött állapotban, így az állat korát néhány hónapban határozták meg elpusztulása időpontjában.

GYAPJAS MAMUT-ADATLAP Tudományos név: Mammuthus primigenius Magasság: Kb. 3, 5 méter Tömeg: 6–8 tonna Legközelebbi rokonok: amerikai mamut, Jefferson mamut Legközelebb ma is élő rokon: ázsiai elefánt Elterjedés: globális Mamutfosszíliák – Ausztrália, Dél-Amerika és Antarktisz kivételével – valamennyi kontinensről előkerültek. Megjelenés: hasonló a modern elefánthoz A gyapjas mamutok magassága többé-kevésbé megegyezett a mai elefántokéval, koponyája viszont keskenyebb volt, mint mai rokonaié. További különbséget jelentenek még kisebb fülei és rövidebb farka, amely adottságok a szélsőséges hideghez való alkalmazkodás sajátosságai. A gyapjas mamutok egész testfelületét bunda borította, amelyet egy hosszú, durva szőrszálakból álló külső és egy rövidszálú, sűrű szövetű belső réteg alkotott. Élettartam: 60–80 év A mamutok általában utolsó készlet fogaik elkopása után pusztultak el, jellemzően 60–80 éves korukban. Táplálkozás: növényevő A mamutok naponta körülbelül 225 kilogramm táplálékot fogyasztottak el, különféle növények, fák, fűfélék és vízinövények formájában; érzékeny ormányuk segítségével a legapróbb rügyeket, virágokat és fűszálakat is ügyesen meg tudták ragadni. A mamutok négy hatalmas, cipősdoboz-méretű foggal rendelkeztek, kettővel felül, kettővel pedig alul. Életük során hat készlet foguk fejlődött ki; amikor az utolsó is elkopott, képtelenné váltak a növényi részek felőrlésére, s gyakorlatilag éhen haltak.

Miért halt ki a gyapjas mamut?
A gyapjas mamutok több tízezer évvel ezelőtt járták a szárazföldeket, jóval fagyosabb körülmények között ugyan, de hasonló életmódot folytatva a mai elefántokhoz.

A hideg, száraz tundrán való életben maradás érdekében a gyapjas mamutok tökéletesen alkalmazkodtak élőhelyük adottságaihoz. A hó elkotrására és táplálékuk kiásására hatalmas agyaraikat használták, speciális mirigyeikből pedig olajat választottak ki, bundájuk szigetelőképességét tovább fokozva.

Körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt azonban számuk csökkenni kezdett, s négyezer éve a faj utolsó példánya is eltűnt a Föld színéről. Vajon mi vezethetett e hatalmas termetű növényevők kipusztulásához? Az alábbiakban különböző tudományterületek eredményeinek felsorakoztatásával erre az izgalmas kérdésre igyekszünk választ keresni.

Első ok: klímaváltozás

A tudósok hosszú idő óta kutatják, hogy mi okozta a felső-pleisztocén nagytestű emlőseinek (megafaunájának) kipusztulását. A pleisztocén kor mintegy 1, 8 millió évvel ezelőtt kezdődött, és tízezer évvel ezelőtt fejeződött be az utolsó jégkorszak lezárultával. Nagyjából ez az az időszak, amikor csökkenni kezdett a mamutok, a kardfogú tigrisek, a földi lajhárok és az őshonos amerikai lovak és tevék egyedszáma, végső soron e fajok kihalásához vezetve.

A gyapjas mamut kihalásának talán legelfogadottabb magyarázata a Föld felmelegedése, egy oly mértékű klímaváltozás, amellyel a hidegebb körülményekhez szokott mamutok nem tudtak lépést tartani.

Az éghajlatváltozás szerepét hangsúlyozó kutatók szerint a mamutok tápanyagellátása – a többi nagy testű növényevőjéhez hasonlóan – oly mértékben függött az általuk elfogyasztott növényektől, hogy ha a megváltozó klíma miatt egy-egy fontos ásványi anyagot hordozó növényfaj eltűnt az élőhelyükről, életesélyeik jelentősen romlottak.

Második ok: ember
Míg általánosan elfogadott tény, hogy a Föld éghajlatának gyors megváltozása jelentős mértékben hozzájárulhatott a bolygónkat tízezer évvel ezelőtt benépesítő nagytestű emlősök eltűnéséhez, az utóbbi időben mind több tudós hangsúlyozza az ember szerepét a kihalási folyamattal kapcsolatban.

Amikor a jégkorszak lezárultával az éghajlat sok, addig szélsőségesen hideg területen is elviselhetővé vált, az észak felé előrenyomuló ember új régiókban vetette meg a lábát, kapcsolatba kerülve többek közt a gyapjas mamuttal is, melyre – húsáért, csontjáért és bőréért – vadászni kezdett. Egyes kutatók szerint élőhelyük átalakulása mellett ez a tény is fontos szerepet játszott a faj kihalásában. A mamutok egyedszáma ekkor már olyan alacsony volt – érvelnek a tudósok –, hogy ha a Föld valamennyi korabeli lakója háromévente csak egy gyapjas mamutot elejtett, ez már önmagában elegendő lehetett a faj kihalásához. Ha tehát a klímaváltozás – tápláléknövényei megritkítása által – sokkoló, elszédítő csapást mért a fajra, az ember volt az, aki megadta a kegyelemdöfést a tántorgó betegnek.

Harmadik ok: meteorok vagy üstökösök
Egy 2007-es kutatási eredmény szerint a gyapjas mamut kihalása mögött – legalábbis Észak-Amerikában – egy meteorit vagy üstökös becsapódása állhatott. A Brown University (Rhode Island, USA) tudósai azt állítják, hogy bizonyítékot találtak egy üstökös Földnek ütközésére, ami hirtelen klímaváltozást vont maga után, a kor nagy testű emlősei – köztük a gyapjas mamut – kihalását okozva.

A kutatók elmélete szerint egy hatalmas üstökös vagy aszteroida csapódott be a Földbe Észak-Amerika területén, közvetlen, azonnali következményként megolvasztva a jégtakarókat, szélsőséges erdőtüzeket okozva és hurrikánerejű szeleket keltve – mindezeken keresztül, áttételesen pedig egy erős és hirtelen lehűlési periódust okozva, ami utóbb a „fiatalabb driász” nevet kapta a tudósoktól. A fiatalabb driászra mintegy 10 ezer évvel ezelőtt került sor, akkor, amikor a lezáruló jégkorszak után világszerte felmelegedés volt tapasztalható. És bár egy rendkívül rövid – alig 700 éves – átmeneti hőmérséklet-visszaesésről van szó, hatása egész Észak-Amerikában, sőt Európában is érezhető volt.

Bemutató: 2009. június 7-én, vasárnap este 21 órakor

Kapcsolódó cikkek: