Állati szomszédok

Házak fölött keringő varjúcsapat, villanyvezetéken pihenő, csivitelő fecskeraj, parkoló autók közt szökellve osonó nyest – annyira megszokott látvány, hogy szinte tudomást sem veszünk róla. Évezredek óta együtt élünk az urbanizálódott állatokkal, ám ez a kapcsolat olykor nem mentes a konfliktusoktól – írja a National Geographic Magazin.
Írta Horváth Árpád
Fényképezte Radisics Milán
A budai hegyvidék elcsöndesedett, lassan elmúlt éjfél. A kertváros egyik félreeső utcácskájában várakozunk őrhelyünkön: Csillebércen, az ifjúsági tábor alatt, éppen ott, ahol az utolsó házak állnak, az erdő szélén. Vaddisznólesen vagyunk. Az utcabeliektől tudjuk, hogy az állatok jószerével minden éjjel, óraműpontossággal megjelennek, turkálnak egy félórácskát a bokrok között, azután továbbállnak. Már jönnek is! Még nem látjuk, de halljuk őket: halkan röfögnek egymásnak – egyébként meglepő, milyen nesztelenül közlekednek a sűrű bozótosban. Négyen-öten lehetnek, de csakaz egyik merészkedik közel hozzánk. A fényképezőgép zárjának kattanására hangosan felhorkant, és egy szempillantás alatt nagy csörtetve eltűnikaz egész csapat.
Vaddisznók a városban – egyáltalán nem ritka eset. Errefelé, ahol Budapest szó szerint összeér a környező erdőkkel, rendszeresen bejárnak aházak közé élelem után kutatni, s nemritkán tetemes károkat okoznak azzal, hogy feltúrják a közparkokat, tönkreteszik a gyengécske kerítéssel körbevett kerteket. Telente gyakori vendég itt a gímszarvas is, még a kerítésen is átugrik, hogy megrágcsálhassa a fák fiatal hajtásait.
„A város budai oldalát hegyek, összefüggő erdők övezik. Az épített környezet ezen a vidéken nem határolódik el élesen a természettől, hanem fokozatos átmenetet képez: a zöldövezeti villanegyedeksokfelé messze benyúlnak az erdőkbe. Hobbikertek, hétvégi házak még a hegyek között is akadnak. Ráadásul sok a kiránduló, így hát az állatok már hozzászoktak az emberhez” – magyarázza Fenyvesi Csaba erdőmérnök, a Pilisi Parkerdő Zrt. budai körzetének fővadásza. Ám hiába járkálnak be mégoly célirányosan a lakott területre, a vaddisznók, szarvasok, őzek mégsem urbanizálódott vadállatok. „Nem hagyják el természetes élőhelyüket, nem költöznek be a városba, csupán a könnyen megszerezhető élelem csalja ide őket, legfőképpen az ínséges időszakokban” – folytatja az erdőmérnök.
De miféle állatokkal élünk együtt a szürke kőrengetegekben, s milyen gondokkal, feladatokkal, kellemetlenségekkel vagy épp örömökkel jár ez a szomszédság?
Tegyünk egy nem hétköznapi „állatkerti sétát” nagyvárosainkban a Magazin júniusi lapszámának cikkével.