Az ember is okozhatta az óriáskenguruk kihalását

A paleontológusok már régóta vitatkoznak azon, hogy mi okozhatta az utolsó jégkorszak végén a nagytestű állatok tömeges kihalását, különös tekintettel az ausztrál megafauna olyan képviselőire, mint az erszényes oroszlán, a vízilóméretű vombat, vagy a két méter magas kenguru, a Procoptodon goliah.

A kihalás lehetséges okai között előkelő helyet foglalnak el a növénytakarót elpusztító tűzvészek, továbbá a klímaváltozás, amely a korábbihoz képest száraz, csapadékszegény éghajlatot eredményezett is. A BBC beszámolója szerint az óriáskenguruk maradványainak tanulmányozása azonban arra derített most fényt, hogy azok leginkább az egyik szikes talajokon élő növénnyel, a környezeti változásokra meglehetősen rezisztens, igénytelen labodával táplálkoztak.

Az elmúlt évben ausztrál és amerikai kutatók elvégezték a megafauna Tasmániában talált fosszíliáinak eddigi legprecízebb kormeghatározását. A vizsgálatokból, amelynek eredményeit illetve a belőlük levonható következtetéseket a tudósok az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS-ban (Proceedings of the National Academy of Sciences) publikálták, kiderült, hogy jó néhány faj mintegy kétezer évvel túlélte az ember letelepedését. Ebből a szakemberek arra következtettek, hogy az állatok végső eltűnését a vadászat okozhatta.

A tudósok az óriáskenguru esetében két módszert ötvöztek: egyrészt alkalmazták a radiokarbonos kormeghatározást, másrészt vizsgálták a Procoptodon goliah fogain az elfogyasztott táplálék és víz „mikrolenyomatát”. A különböző forrásokból származó víz és élelem elfogyasztása ugyanis kimutatható mennyiségű részecskék, hidrogén- és szénizotópok lerakódását eredményezi a fogakban, amiből következtetni lehet arra, hogy az állat mit fogyasztott. Továbbá a fogakon lévő apró megkopások szintén támpontot nyújthatnak abban, hogy a vizsgált állat miket rágott előszeretettel.

A szakemberek a vizsgálatok elvégzése után jutottak arra a következtetésre, hogy az óriáskenguruk leginkább labodacserjével táplálkoztak. Mivel a tűz nem igazán terjed a labodával benőtt területen, s az igénytelen növény jól tűri a szárazságot, a tudósok úgy gondolják, hogy sem a tűzvész sem pedig az éghajlatváltozással együtt bekövetkező élőhely-vesztés illetve táplálékhiány, sokkal inkább a vadászat okozhatta Procoptodon goliah vesztét.

Az állatok legfőbb tápláléka a sótűrő és igénytelen labodacserje (saltbush) volt.

Larisa DeSantis, a Floridai Egyetem kutatója, a cikk egyik szerzője szerint azonban egy vizsgálatból még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Hogy valódi, teljes képet kapjunk, hasonló vizsgálatokat kell elvégezni az ausztrál megafauna más képviselőinek különböző térségekből származó ősmaradványaival is.

„Amennyiben egymástól függetlenül hasonló következtetésekre jutunk két igen különböző környezetben –Tasmánia esőerdeiben és Ausztrália száraz belső területein –, nem az lesz a kérdés, hogy az embert terheli-e a felelősség az erszényes oroszlán kihalásáért, hanem az, hogy ezt hogyan vitte végbe” – fejtette ki a kutató.

Kapcsolódó cikk:
Állatvédő bennszülöttek