Teréz, Aranka2024. október 15., kedd
Tudomány

Nem a tengerekben fejlődtek ki az első többsejtű állatok?

2009.07.29.Admin
National Geographic Magyarország

A dél-kínai ősmasszívum idős kőzeteit tanulmányozó amerikai kutatók szerint a soksejtű állati élet kialakulására a tavak teremthettek kedvező feltételeket.

Hárommilliárd éven át az egysejtű létformák, például a legegyszerűbb felépítésű és legősibb szervezetek, a baktériumok, népesítették be a Földet. Az első többsejtű szervezetek a prekambrium végén, körülbelül 600 millió évvel ezelőtt jelentek meg.

A LiveScience tudományos hírportál beszámolója szerint amerikai geológusok a Kína déli részén lévő ősi kőzetrétegben, az úgynevezett Doushantuo formációban rábukkantak az eddig megtalált legrégebbi ismert állati ősmaradványra. E fosszíliák között egyetlenegy felnőtt lényt sem találtak, a kövületek többsége mikroszkopikus embrió volt.

„Az első szokatlan leletünk ebben a régióban egy agyagásvány, a szmektit bőséges előfordulása. Az ilyen korú kőzetekben általában azt tapasztaljuk, hogy a szmektit más agyagásvánnyá alakul át. Dél-Kínában azonban nem észleltük a szmektit eme átalakulását. A kőzetnek viszont olyan specifikus a vegyi összetétele, amelynek kialakulásához különleges vízi feltételek szükségesek. Ilyen feltételek általában a sós, alkalikus tavakban találhatók” – fejtette ki Tom Brostow, a Kaliforniai Műszaki Egyetem munkatársa.

A szakemberek, akik vizsgálataik eredményeit az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Science) legfrissebb számában publikálták, több száz kőzetmintát gyűjtöttek be különböző helyszínekről Dél-Kínában. A vizsgálatok mind azt mutatták, hogy nem tengeri üledékekről van szó.

„Szmektitet csupán néhány helyen találtunk, s nem mindenütt, ahogy ez tengeri üledék esetében elvárható lenne. Mindent egybevetve azt kell mondanunk, hogy a felfedezett lények tavakban éltek” – magyarázta Tom Bristow.

Martin Kennedy, a Kaliforniai Egyetem geológusa szerint a tavak földtörténeti léptékben nagyon rövid ideig maradnak fenn, és nem biztosítanak olyan állandó közeget, mint az óceánok. Ezért különösen meglepő, hogy az első állati létformák a tavakban fejlődtek ki. A szakember hozzátette, hogy azért előfordulhat, hogy a későbbiekben a mostani leleteknél idősebb tengeri üledékekben található állati kövületekre bukkannak. Akárhogyan is történt, az állati létformák megtanultak alkalmazkodni a gyorsan változó tavi környezethez.

„Ez azt is jelenti, hogy evolúciós válaszaik sokkal gyorsabbak voltak, mint eddig feltételeztük, s a legkorábbi állati életformák az elképzeltnél lényegesen sokszínűbbek voltak” – mondta Martin Kennedy.

Amennyiben az első állati szervezetek a tavakban fejlődtek ki, a kutatók szerint ebben a környezetben evolúciójukat a víznek a tengerekkel szembeni dúsabb oxigéntartama segíthette. „Az elméletek szerint az állatok evolúcióját elősegítette, hogy ebben az időben szaporodott fel a légköri oxigén koncentrációja. Lehetséges, hogy elsőként ebből a folyamatból a tavak profitáltak, amelyek lényegesen sekélyebbek, mint az óceánok, így könnyebben szaporodik fel bennük az oxigén” – mutatott rá Kennedy.

Hozzászólások

Az aranyhörcsög rejtheti a hibernáció titkát

Az aranyhörcsög rejtheti a hibernáció titkát

A sokak számára cuki házikedvenc szíriai aranyhörcsög ezúttal nem puszta cukiságával, hanem számos orvosi-élettani probléma megoldásával segíthet minket.

Több ezer éves települést találtak Horvátországban

Több ezer éves települést találtak Horvátországban

A maradványok különböző történelmi korszakokból származnak.

Barátja vagy ellensége a mesterséges intelligencia a kreatív szakmának?

Barátja vagy ellensége a mesterséges intelligencia a kreatív szakmának?

Képzeljünk el egy olyan jövőt, ahol a kreatív szakemberek munkáját a mesterséges intelligencia támogatja és inspirálja. Ez a jövőkép mára valósággá vált, és a hatása máris érezhető.

Hőségnapokon romlik a bombakereső kutyák teljesítménye

Hőségnapokon romlik a bombakereső kutyák teljesítménye

Vannak olyan környezeti hatások, amelyek a bombakereső kutyák szaglását, így oedig a sikeres keresést is gátolják.

Ilyen lesz Draco, a pusztulásra termett műhold

Ilyen lesz Draco, a pusztulásra termett műhold

Az Európai Űrhivatal (ESA) 2027-re tervezi a speciális műhold felbocsátását és tesztjét.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket