A kutyának való: Magyar kutatók sikere

Rengeteg kutya él körülöttünk, viselkedésük tudományos kutatása mégis sokáig háttértbe szorult. 1994-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológiai Tanszékén, Csányi Vilmos vezetésével kezdődtek el azok a kutatások, amelyek nyomán ma a világ számos országában etológusok és más viselkedéskutatók vizsgálják a kutyaelme képességeit. Ez az izgalmas tudományterület annyira kinőtte magát, hogy tavaly Budapesten tartották az első, e témával foglalkozó nemzetközi konferenciát több mint 250 kutató részvételével.

A kutya kiváló alanya az elme evolúciójára irányuló kutatásoknak, különösen, ha a szociális képességekről van szó. Érdekességét éppen az adja, hogy az emberrel való több tízezer éves története során a kutya feltehetően olyan viselkedésbeli képességekre tett szert, amelyek segítik az emberi környezetben való túlélését. A kutyaviselkedés és -elme kutatásának valójában két érdekes kérdése van:

•Milyen evolúciós változások voltak ahhoz szükségesek, hogy a farkasősből fokozatosan kialakulhasson a kutya?

•Mennyiben sikerült a kutyának a háziasítás során olyan viselkedésformákat kialakítani, amelyek céljukat és eredményességüket tekintve összehasonlíthatók az emberével?

Míg az első kérdésre intenzíven szocializált, kézből nevelt farkasok és kutyák összehasonlításával kaphatunk választ, addig a probléma másik oldalát kutyák és 1–3 éves gyermekek vizsgálatával lehet megvilágítani.

A magyar kutatók igazi „találmánya”, hogy a viselkedéskutatók számára „hozzáférhetővé tették” a kutyát. Sokan eddig a kutyára csak mint egy „mesterséges” fajra tekintettek, és előnyben részesítették a természetes környezetükben, a vadonban élőket. Valójában a kutya is megtalálta a maga természetes élőhelyét, ami nem más, mint az emberi közösség. Éppen ez az érdekessége a kutatásoknak, hiszen a kutyát úgy lehet a „vadonban” vizsgálni, hogy a kutató nem utazik sehova, sőt akár egy laboratóriumi látogatásra hívja meg a kutyát és gazdáját.

Lényegében hasonló módszerekkel vizsgálják a viselkedéskutatók az embert is. Ez az egyszerű megoldás nemcsak feleslegessé teszi, hogy a kutatás miatt kutyákat fogságban kelljen tartani, hanem épp ellenkezőleg, a hasonló életkörülmények olyan kérdések megválaszolását is lehetővé teszik, amelyekre az ember esetében nincs mód.

A kutyák viselkedésének kutatását lényeges mértékben lendítette előre, hogy 2007-ben elkészült a faj teljes genetikai térképe. Ezzel a kutya a genetikai kutatások egyik fontos alanyává lépett elő. Már korábban is ismert volt, hogy egyes kutyafajták sok olyan betegséggel rendelkeznek, amely az emberben is gyakori. Az újabb eredmények azzal kecsegtetnek, hogy a kutyák genetikai vizsgálata közelebb vihet az emberi betegségek okainak megismeréséhez, s az esetleges gyógyítási lehetőségek feltárásához. Fontos ismeretekhez juthatunk a viselkedési evolúció alapját képező genetikai változások feltárásához is, így végső soron a kutya és farkas genetikai illetve viselkedésbeli különbségeinek párhuzamos feltárása részben segíthet megérteni az emberi evolúció egyes lépéseit is.

A Miklósi Ádám vezetésével dolgozó magyar kutatók kezdeményezésére egymás után kerülnek a tudományos érdeklődés középpontjába jól ismert, de alig kutatott kutyaképességek. Így hazai kutatók vizsgálták először, hogy milyen képességeire alapoz a kutya, amikor az emberrel vizuális vagy akusztikus jelek segítségével kommunikál. A kutya megfigyelő képességeire is csak nem rég óta van tudományos bizonyíték, és némi tréninggel a kutya rávehető arra is, hogy egyes egyszerű emberi viselkedésformákat utánozzon. Míg a kutatók egy része lelkesen igyekszik feltárni a kutya elmebeli képességeinek mélységét és határait, addig mások egyszerűen legyintenek. Szerintük az egész csak látszat, és a kutya különleges képességei mögött egyszerű, alapvető tanulási mechanizmusok állnak. Azt persze senki sem vitatja, hogy a tanulás, más állatokhoz hasonlóan a kutya esetében is lényeges szerepet játszik a viselkedés kialakításában. Az etológusokat és más viselkedéskutatókat éppen az érdekel, hogy a kutyák miért éppen ezt vagy azt tartják fontosnak, amikor a környezetükről tanulnak, és hogyan érik el, hogy az egyedi és fajtakülönbségeket nem számítva, viszonylag könnyedén illeszkednek be az ember által nyújtott környezetbe, szemben – az esetlegesen mégoly szelídnek tűnő – ősükkel, a farkassal.

Virginia Morell cikke nyomán
(A cikk megjelent a Science 2009. augusztus 28-i számában.)

A Science-ben megjelent riport apropóját többek között az adta, hogy a magyar etológusok sok éven át tartó, farkasok és kutyák emberrel kapcsolatos viselkedését összehasonlító kutatásai legfrissebb eredményeként tisztázták, mi állhat a kutya egyes kivételes kommunikációs képességének hátterében. A Gácsi Márta és munkatársai által jegyzett publikáció, amely a Science cikkel egyidőben jelent meg a rangos PlosOne tudományos folyóiratban, felfedi azokat a tulajdonságokat, amelyek a kutya speciális domesztikációja során lehetővé teszik számukra az emberrel való együttműködést. Az eredmények szerint elsősorban nem a kognitív képességek, hanem a szociális viselkedés áll a két faj közti különbségek hátterében, azaz a kutyák sokkal inkább (és már egészen fiatal korukban) szívesen figyelnek az emberre, képesek kontrollálni agressziójukat, így sikeresebben tudják viselkedésüket az ember kommunikációs jeleihez igazítani.

Képek forrása: ELTE Etológia Tanszék, Kutyaetológia

Kapcsolódó cikkek: