Kihalások után felgyorsul az evolúció?

252 millió évvel ezelőtt az óidő–középidő (paleozoikum–mezozoikum) fordulóján mindössze két ammonitesz-család lépte át a perm–triász határt. A tekintélyes Science című amerikai tudományos folyóiratban megjelent tanulmány egyik társszerzője, Gilles Escarguel, a franciaországi Lyoni Egyetem kutatója szerint e puhatestűek robbanásszerű diverzifikálódása (sokfélévé fejlődése) nyomán a tudósoknak felül kell vizsgálniuk eddigi elképzeléseiket arról, hogyan működik az élővilág egy tömeges fajkihalás után.

„Manapság, amikor a tudósokat egy „hatodik nagy tömeges kihalás” lehetősége aggasztja, ez az eredmény érdekes lehet a Föld, illetve az emberiség jövője szempontjából” – vélekedett a kutató.

Az őslénytani anyagban többnyire spirálisan fölcsavarodott házainak kövületeiből ismert, a középidőben, a kréta időszak végén bekövetkező kihalási esemény során az élet színteréről végleg eltűnő külsővázas lábasfejűek, az ammoniták egymillió év alatt ugyanolyan vagy még nagyobb faji változatosságra tettek szert, mint a kihalási válság előtt – foglalta össze a csoport hét éven át folytatott kutatásainak eredményét a tanulmány. A munkában Escarguel mellett a Bourgogne-i Egyetem és a CNRS francia kutatási hatóság tudósa, Arnaud Brayard, illetve a Zürichi Egyetem kutatója, Hugo Bacher vett részt.

Az előző fél évszázad alatt gyűjtött adatok alapján a paleontológusok feltételezték, hogy minden tömeges fajkihalást túlélési időszak követ, mintha a bioszférának időre lenne szüksége a regenerálódáshoz, mielőtt újra sokfélévé válik. A korábbi vezérgondolat az volt, hogy minél több faj tűnik el, annál inkább szervezetlenné válik az élővilág, és annál hosszabb lesz a kieső időszak a diverzifikálódás szempontjából.

Ezek a ragadozó életmódot folytató tengeri puhatestűek azonban szinte azonnal megkezdték az óceánok újbóli benépesítését, nem volt kieső „túlélési periódus”. Ez azonban azt feltételezi, hogy az óceánban volt megfelelő táplálék az ammoniták számára.

A tanulmány igen élénk visszhangot váltott ki tudományos körökben. A cikkhez fűzött kommentárjukban amerikai őslénykutatók annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az ammoniták sokféleségének megdöbbentő gyorsaságú visszatérése csak akkor magyarázható meg, ha ezek a puhatestűek beérték oxigénben szegény vízzel is. Gilles Escarguel szerint azonban inkább a jelenleg elfogadott elméleteket kellene felülvizsgálni.

A mezozóos tengerekben gyakori ammonita volt a Lithoceras

A tanulmány következtetései fontosak lehetnek a jövőre nézve is akkor, amikor a fajok sokfélesége csökken részben az emberi tevékenység közvetlen, részben közvetett következményeként. „Amennyiben valóban egy olyan időszakhoz közeledünk, amikor ismét tömegesen pusztulnak ki a fajok, az a gondolat, hogy a sokféleség az eddig elképzelt időnél hamarabb térhet vissza, bíztató lehet” – írta a francia szakember. Persze, nem az ember számára. „Ez a néhány százezer vagy egymillió év is elviselhetetlen lenne a mi emberiségünk számára” – tette hozzá „optimista” megállapításához Escarguel.

Kapcsolódó cikkek: