Nincsenek etnikai csoportok – genetikailag

Egy nemzetközi DNS-vizsgálat kiderítette, hogy több genetikai különbözőség van az etnikai csoportokon belül, mint azok között, így tehát genetikai értelemben nem léteznek etnikai csoportok.
„A közép-ázsiai etnikai csoportokat sokkal jobban a társadalmi szabályok határozzák meg, mintsem az ősök, az öröklődés” – olvasható a kutatók a BMC Genetics című szaklapban megjelent tanulmányukban lévő megállapítása, amiről a ScienceDaily című tudományos hírportál számolt be.
Az Evelyne Heyer, a párizsi Természettudományi Múzeum professzora által vezetett nemzetközi kutatócsoport a türk és az indoiráni nyelvcsaládon belül több népességet is vizsgált Közép-Ázsiában. A tudósok egyrészt a mitokondriumok – a sejtek energiaszerve – DNS-ét vizsgálták, a mitokondriális DNS ugyanis kizárólag anyáról öröklődik, ezért alkalmas emberi populációk eredetének vizsgálatára. Az apai öröklődést az Y-kromoszómán keresztül tanulmányozták.
„Vizsgálataink azt jelzik, hogy legkevesebb két, a türk nyelvcsaládhoz tartozó közép-ázsiai csoport esetében az etnikai hovatartozás sokkal inkább egy mesterségesen létrehozott társadalmi rendszer által fenntartott genetikai elhatárolódás, mintsem közös genetikai ősök eredménye” – nyilatkozta Evelyne Heyer.
Az egyének által alkalmazott elkülönítés, amellyel magukat más etnikai csoportok tagjaitól akarták megkülönböztetni, általában kulturális, nyelvi, gazdasági, vallási és politikai jellegű volt.
Evelyne Heyer és munkatársai a specifikus etnikai csoportban kimutatták a közös ős hiányát: átlagosan több genetikai különbözőség mutatkozott meg az etnikai csoportokon belül, mint azok között.
A francia szakember az eredményeket kommentálva rámutatott: az olyan genetikai adatok elemzése, mint amilyenek e kutatásban szerepeltek, fontos szerephez juthatnak etnikai kérdések vizsgálatakor.
Kapcsolódó cikkek: