Amikor még zöld volt a Nagy Alma

Írta PETER MILLER
Fényképezte ROBERT CLARK
Részlet a Magazin most megjelent szeptemberi lapszámából

New Yorkba milliószám érkeztek az elmúlt években, de senki nem okozott olyan nagy meglepetést, mint José. Nem tudni, honnan jött, de sokak szerint északról, Westchester megyéből úszott le a Bronx folyón. Akármint is történt, egy téli reggelen hirtelen megjelent a bronxi állatkert mellett a folyóparton. Szétrágott néhány fűzfát, majd nekiállt várat építeni.

„Ha valaki megkérdezi tőlem, mennyi a valószínűsége, hogy hód tűnik fel Bronxban, nevetek egy jót, és azt mondom: semennyi. New Yorkban több mint kétszáz esztendeje senki emberfia nem látott hódot” – szögezi le Eric Sanderson ökológus, akivel a bronxi állatkert egyik épületében, az Egyesült Államok Vadvédelmi Társaságának (WCS) főhadiszállásán beszélgetek. Való igaz, hogy a 17. század hajnalán, amikor New York városa helyén még holland települést talált az utazó Nieuw Amsterdam (Új-Amszterdam) néven, tömegével irtották a környéket lakó hódokat. Óriási keletje volt a szőrmének a korszak Európájában; oly busásan jövedelmezett a hódprém, hogy idővel New York város pecsétjébe is bekerült, s azóta is ott díszeleg egy hódpár.

Telt-múlt az idő, a hódok végül eltűntek a környékről. Ezért tamáskodott Sanderson, amikor kollégája, Stephen Sautner elújságolta: a folyóparton hódnyomokat vett észre. Nyilván egy pézsmapocok barangolt arrafelé, legyintett Sanderson, tudván, hogy a pézsmapockok jobban tűrik a nagyváros nyüzsgését, ricsaját. Ám amikor Sautnerrel átmásztak az állatkert parkolóját és a folyópartot elválasztó drótkerítésen, az emlegetett helyen mégis megtalálták a hód várát. Sőt, néhány héttel később magával Joséval is sikerült összetalálkozniuk.

„Sötétedett. A parton diskurálgattunk éppen, amikor váratlanul fölbukkant. Egy ideig egyenest felénk úszott, azután körözni kezdett. Kicsit hátrébb húzódtunk. Láttuk, hogy a farkával csapkodni kezdi a vizet. Ez a hódok szokásos vészjelzése, ezért jobbnak láttuk odébbállni” – meséli Sanderson.

A hivatásos és önkéntes természetvédők immár több mint harminc éve igyekeznek helyrebillenteni a sokáig roncstemetőnek és szemétlerakónak is használt Bronx folyó ökológiai egyensúlyát. Mondani sem kell, számukra igazi örömünnep volt José, a hód megjelenése. A szőrbundás jövevény végül is Bronx kongresszusi képviselőjéről kapta keresztnevét – José E. Serranónak sikerült kiharcolnia, hogy az önkormányzat több mint 15 millió dolláros állami támogatást kapjon a Bronx megtisztítására.

Ami Sandersont illeti, számára még ennél is többet jelentett, hogy a hód visszatért a környékre. Lassan tíz esztendeje, hogy irányítója lett a WCS egyik kutatási programjának, amelynek fő kérdése így hangzott: milyen volt a Manhattansziget a városalapítás előtti időkben? A Mannahatta-projekt (a név a lenápi indiánoktól ered, és azt jelenti: „dimbes-dombos sziget”) egészen 1609. szeptember 12-ének délutánjáig forgatja vissza az idő kerekét – pontosabban addig a pillanatig, amikor a brit felfedező, Henry Hudson
és legénysége behajózott az öbölbe, s megpillantotta Mannahatta szigetét. „A legkellemdúsabb vidék, amelyet csak emberfia tapodhat” – lelkendezett Hudson annak idején.

Ha megtudhatnák a maiak, micsoda festői, vadregényes táj tárult annak idején Hudsonék elé, jobban igyekeznének természeti értékeik megmentésén, vélte Sanderson: „Milyen jó volna, gondoltam, ha urbánus kortársaim megismernék az őseredeti New York-i tájat! Meg akartam mutatni nekik, milyen csodálatos a természet, amikor a maga teljességében kibontakozhat…”

És milyennek látszott az akkori táj? Megnézheti a Magazin szeptemberi lapszámának fotóin.