Mindennapi tudomány: A szexuális vonzerő 3. rész

A testi vágyat a tesztoszteron kelti. A tesztoszteron a férfiaknál a herékben, a nőknél a petefészkekben termelődik, majd a vérárammal az agyba jut, ahol szexuális vágyat gerjeszt. De a szerelem valami más. A romantikus szerelem, ami olyan szélsőséges önkívületi állapot, hogy figyelmeztetni kellene a mellékhatásaira. Úgy tartják, hogy amikor valaki szerelmes lesz, felragyog a tekintete, és az agya egyes területeivel is ugyanez történik.

Néhány kutató azon igyekszik, hogy feltérképezze azt a neuro-kémiai tűzijátékot, amely akkor robban be, amikor testi ösztöneink szenvedélyes szerelembe csapnak át.

Art Aron szociálpszichológus és Helen Fisher antropológus együtt irányítják azt a különleges kísérletet, amelynek az a célja, hogy leleplezze a szerelem biokémiai hátterét. Elemzik azokat a funkcionális MR adatokat, melyek a saját bevallásuk szerint fülig szerelmes diákok agyi keringésviszonyait ábrázolják. Felfedezik, hogy a jelek szerint a nucleus caudatusnak nevezett agyterület aktiválódik a szerelmes embereknél. Ez a mag az agy bonyolult jutalmazási rendszerének eleme. Amikor valaki a kedvesére tekint, aki hevesen viszonozza a szenvedélyét, olyan agyi választ észlelünk, amely leginkább a kokain hatásához hasonlít. Az érintett agyterület nagy számban tartalmaz dopamin-receptorokat. A dopamin a szervezet egyik legfontosabb „boldogsághormonja”. Az emelkedett dopaminszint magyarázza, hogy a fülig szerelmes emberek miért függenek olyan erősen egymástól, és miért vágyakoznak a társuk után. Helen Fisher szerint evolúciós szempontból tökéletesen érthető, hogy a vágy miért összpontosul csupán egyetlen személyre, erős késztetést érez, hogy meghódítsa őt, és legalább addig vele maradjon, amíg meg nem fogan a gyermekük.

A Channel ajánlata A tudósok bebizonyítják, hogy a nemi vágy, a szerelem, de még a szerelmen túli tartós szeretet is „csak” biokémia? A National Geographic Channel dokumetumfilmje a szexuális vonzerő tudományos titkairól szól.

A szerelem fellobbanásakor olyan hatásos kémiai anyagok árasztják el az agyunkat, hogy nem csoda, hogy a szerelmet gyakran a szenvedélybetegségekhez hasonlítják. A szerelmes ember is képes őrült, vagy akár veszélyes tettekre ragadtatni magát. Sokkal erősebb érzés, mint a nemi vágy. Ha az ember szeretne lefeküdni valakivel, de visszautasítják, abba még nem hal bele. A kikosarazott szerelmes viszont sajátmagát vagy mást is képes megölni.

A szerelem után – ölelkezési hormon.
A romantikus szerelem felettébb sok energiánkat köti le, teszem azt, ha valaki egész éjjel sétál, hajnalig beszélget, majd délig szerelmeskedik. Az emberi szervezet tartósan aligha tudna alkalmazkodni egy ilyen túlfűtött állapothoz. Fajunk sikere azokon a párokon múlik, akik elég sokáig maradnak együtt ahhoz, hogy felneveljék utódaikat. Ennek biztosítása érdekében szervezetünk olyan hormonnal bombázza agyunkat, ami tartósan összeköt bennünket, miután a romantikus szerelem tüze elhamvadt.

Az emlősök 97 százaléka nem monogám. Hogyan tarthatunk ki mégis a párunk mellett, ha ennyiféle lehetőség kínálkozik?

„Azt hiszem, az evolúció ajándékozott meg minket a hűség képességével, de ez bonyolult ügy, mert nem csak arról szól, hogy faji szinten hűségesek vagy csalfák vagyunk-e. Mindkét lehetőség bennünk rejtőzik, csak az adott környezetre reagálva cselekszünk” – vélekedik Gian Gonzaga, a dél-kaliforniai UCLA Egyetem pszichológusa.

Helen Fisher antropológus azt kutatja, hogy agyunk és testünk hogyan szolgálja a partnerrel való megismerkedést. Szerinte három, egymástól elkülönülő szexuális késztetés szabályozza a párválasztás folyamatát:

és a ragaszkodás, ami egy hosszú távú, biztos kapcsolat alapja.

Úgy tűnik a vágy a legjobb gének kiválasztására ösztönöz minket, a szerelem azért fejlődött ki, hogy összetartson bennünket. A szervezet természetadta szerelmi bájitala, ami egyfajta ragasztóként tartja össze a párkapcsolatot az oxitocin. Agyban termelődő hormon és egyúttal neurotranszmitter is. (Régebben azt hitték, hogy hatása csupán a terhes nőknél a szülés megindítására és a kismamáknál a tejelválasztás serkentésére korlátozódik.) A kutatók napjainkban a nőkre, sőt a férfiakra gyakorolt messzebbre mutató, egyéb hatásait is felfedezték. Az oxitocin felkorbácsolja a szexuális vágyat, felelős az orgazmusért, valamint közösülés előtt, alatt és után ölelkezésre készteti a párokat. Erről kapta a másik nevét – „ölelkezési hormon”. Az elmélet szerint minél többet szeretkezik egy pár, annál több oxitocin termelődik bennük, és annál jobban elmélyül a viszonyuk.

Olyanok vagyunk, mint egy préripocok
A természet azonban még nem fogyott ki a varázsszereiből. A szerelmi bűbájhoz elengedhetetlen még egy utolsó kellék: a vazopresszin. A közösülés során felszabaduló vazopresszin a hosszú távú, szilárd kapcsolatokban játszik döntő szerepet.

Ezt a funkcióját akkor fedezték fel, amikor a kutatók az Észak-Amerika középső vidékein előforduló préripocok (Microtus ochrogaster) párzási szokásait tanulmányozták. A préripockok az emlősök azon szűk 3 százalékához tartoznak, akik életre szóló kapcsolatot kötnek. A vazopresszin az emberekhez hasonlóan nász közben szabadul fel a szervezetükben. A préripocok agyának jutalmazási központjában vazopresszin-receptorok találhatóak. A párzás stimulálja az agy jutalmazási rendszerét, kellemes emléket hagy az adott partnerről, s így alapozza meg a párkapcsolatot.

A kutatók azzal érvelnek, hogy a jutalmazási mechanizmus, ami szerepet játszik az ilyen típusú ragaszkodás kialakulásában, más emlősöknél, köztük az embernél is hasonlóan fejlődhetett ki.

A cikksorozat előző részeit itt olvashatja: