Óriás dinoszaurusznyomokat fedeztek föl Franciaországban

A Jura-hegység franciaországi részén feltárt soha nem látott méretű szauropoda-lábnyomokat máris Európa legjelentősebb ilyen típusú leletének nevezik.
„A Lyontól keletre mintegy 100 kilométerre található Plagne településen talált „gigantikus” nyomokat az Országos Tudományos Kutatóközpont (CNRS) két szakembere annyira kivételesnek találta, hogy azf intézmény csütörtökön hivatalosan is bejelenti, hogy Európa legjelentősebb dinoszaurusznyomait fedezték fel” – tudósított a Le Progres című regionális illetőségű napilap tegnapi száma.
Az első nyomot tavasszal véletlenül vették észre amatőr geológusok. Néhány nappal később lyoni kutatók megvizsgálták a területet, és több, óriási méretű nyomot találtak egy néhány hektáros területen. A szondákkal elvégzett vizsgálatok szerint a nyomok 150 millió évvel ezelőtt, a felső jura korban élt szauropodáktól (növényevő, négy lábon járó, hosszú nyakú és farkú hüllőmedencéjű dinoszauruszok) származnak, azok közül is a talán legnagyobb hosszúságot elérő diplodocidae család képviselői.
A felfedezés megerősíti azt a feltételezést, hogy a Jura helyén egykor lagúnákkal teli tengerpart húzódott. A viszonylag sekély tenger mentén élhettek a dinoszauruszcsapatok, köztük a diplodocusok, amelyek a mocsaras talajban hagyták nyomaikat.
A földtörténeti középidő (mezozoikum) jura időszaka egyébként éppen a Svájc és Franciaország területén húzódó Jura-hegységről kapta a nevét. A hegység fő tömegét e korból származó üledékes kőzetek, főként mészkő építi föl.
Kapcsolódó cikkek: