Ha hull a hajam …
„Kihullik a hajam tőle” – mondogatjuk gyakran, ha úgy érezzük, megoldhatatlan és bosszantó feladattal állunk szemben, amibe aztán akár „bele is őszülhetünk”.
Vajon van-e valóságalapja a felsorolt kifejezéseknek és a túlzott mértékű stressznek valóban hajunk látja kárát?
A „Marie Antoinette-szindróma”
A kíváncsi turisták napjainkban is láthatják korhűen berendezve azt a sivár helyet, ahol a halálra ítélt, majd kivégzett francia királynő utolsó napjait töltötte. Azt azonban kevesen tudják, hogy Marie Antoinette a siralomházban a halála előtti napokban majdnem teljesen megkopaszodott és megőszült.
Hasonló történetet jegyeztek fel a mártírhalált halt Sir Thomas Moore-ról is, akinek a kivégzése előtti éjszakán a Tower falai közt fehéredett meg teljesen a haja. A jelenség részletes leírása nem áll rendelkezésünkre, mivel ebben az időben sem a stressz fogalmát, sem a pajzsmirigy-betegségeket nem ismerték. A kísértetiesen hasonló tünetek alapján ma már nyilvánvalónak látszik, hogy a „Marie Antoinette-szindróma” oka a súlyos stressz és az általa kiváltott autoimmun folyamat lehetett.-tudtuk meg Prof. Balázs Csabától, a Budai Allergiaközpont endokrinológusától.
Levélhullás
Az alkalmanként átélt és a krónikus, hosszú ideje fennálló stressz egyaránt okoz immunológiai és hormonális eltéréseket a szervezetben. Stresszhelyzetben olyan fehérjék képződnek („stressz fehérjék”és antitestek) amelyek a szervezet saját sejtjeit roncsolják, ezáltal autoimmun betegséget váltanak ki. Az autoimmun folyamat egyrészt károsítja a pajzsmirigyet és csökkent működést –melynek egyik tünete a hajhullás- vált ki, másrészt az antitestek közvetlenül is károsítják a hajhagymákat. A jelenséget az orvosi szaknyelvben a görögből kölcsönzött találó kifejezéssel apoptózisnak (levélhullásnak) nevezik.
Misztérium, vagy valóság?
Napjainkban számos hír lát napvilágot, melyekben különböző panaszok, jelenségek magyarázatául, mintegy diagnózisként a túlzott mértékű stressz szolgál. Azt gondolhatnánk, hogy a hajhullás és a hirtelen bekövetkező őszülés sem kivétel, s csak két újabb tünet, amelynek kialakulásáért rohanó életvitelünket okolhatjuk.
A kétkedők számára szolgálhat bizonyítékul az Archives of Dermatology című bőrgyógyászati szaklap júniusi számában megjelent esetleírás. A szerzők az általuk megfigyelt beteg rövid idő alatt bekövetkező jelentős hajhullásáról, majd gyors és teljes őszüléséről számoltak be. Jóllehet a szindróma pontos mechanizmusát nem vették górcső alá, azonban annak fennállását megerősítették.
A saját praxisomban előforduló panaszok közül is kiemelném annak a 38 éves hölgynek az esetét, akinél a családi tragédiák utáni stressz autoimmun pajzsmirigybetegséget váltott ki, majd csomókban kezdett hullani a haja és hirtelen őszülés következett be. A tünetek felismerése, a gyógyszeres kezelés elkezdése után a hajhullás és őszülés megállt és a korábban elveszített haja kezdett visszanőni.-mondta el szakértőnk. A jelenség teljes és pontos mechanizmusát még nem ismerjük, azt azonban megállapíthatjuk, hogy a betegség nem misztérium, hanem valóság, a folyamat pedig megállítható és gyógyítható.
Kérdezz–felelek rovatunkban egyszer ez a kérdés már felvetődött. Akkori az írásunkat itt olvashatja
További információ: Orvost keresek.hu, a Prima Medica Egészségközpontok tagja