Tünde, Jusztinusz2023. június 01., csütörtök
Tudomány

Túlsúlyos kisiskolásból szívbeteg felnőtt

2009.10.15.Admin
National Geographic Magyarország

A gyermekkorban jelentkező és 6–7 éves kor után is tartósan fennálló túlsúly nagymértékben növeli a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.

Dr. Kósa Éva, az Oxygen Medical belgyógyász orvosának segítségével most megismerhetjük a gyermekkori elhízás veszélyeit és tanácsokat kaphatunk a súlyosabb szövődmények megelőzésére vonatkozóan.

Érbeteg gyermekek
Korábban azokat a túlsúlyos gyermekeket tartották az érbetegségek szempontjából veszélyeztetettnek, akiknél az elhízás az úgynevezett metabolikus szindrómával társult, vagyis emelkedett vércukorszint, magas vérnyomás és emelkedett vérzsírszint is jelentkezett.
Nemrégiben azonban a Nemours Gyermekklinika és a Mayo Klinika orvosai által elvégzett kutatás során olyan faktorokat találtak, egyébként teljesen egészséges, de elhízott gyermekek vérében, amelyek egyértelműen előrejelzik a szívbetegségek kialakulásának nagyobb kockázatát. Ezek a laboreltérések már 7 éves korban kimutathatóak voltak a normál testsúlyú gyermekekhez képest. Ez arra figyelmeztet, hogy a jövőben az elhízást nem csak akkor kell komolyan venni, ha egyéb, a fenn említett metabolikus szindrómát kísérő betegségekkel is társul.

Nem csak a hajlam öröklődik
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint az elhízás a leggyakoribb nem fertőző krónikus betegség. Testsúlyunk kialakulásáért génállományunk és életmódunk felelős. Így azokban a családokban, ahol a hízásra való hajlam öröklődik, különösen figyelni kell a gyermek súlyának megtartására.

Az összefüggést az athéni Harokopio Egyetem kutatói által elvégzett vizsgálat is igazolta. A kutatás során 2300 iskolakezdés előtt álló gyermeket vizsgáltak. A gyermekek és szüleik testtömeg indexének összehasonlításából egyértelműen látszott az összefüggés az örökletes tényezők a szülők életmódja és a gyermek súlya között. Azokban a családokban, ahol egy elhízott szülő volt, a gyermekeknél kétszeresére nőtt az elhízás kockázata. Két elhízott szülő esetén a gyermeknél jelentkező túlsúly valószínűsége már 2, 4-szeres volt.

Túlsúlyos kisiskolások
Az egészséges életmódra nevelés terén az igazi megmérettetés az iskoláskor kezdetén jön el. Az iskolapadba kerülő gyermek aktív mozgással töltött ideje rendszerint csökken és ezzel együtt legtöbbször az iskolai büfék kínálata sem segíti az egészséges étkezésre irányuló törekvéseket. Gyakran a nem megfelelő iskolai étkezést, plusz esti ételekkel pótolják a szülők.

Fokozatos életmódváltás
1.Zárjuk ki a felesleges kalóriákat!

A gyermekeknél a testsúlycsökkentés csak fokozatos lehet. Drasztikus diéta egy fejlődő szervezet számára semmiképpen nem jön szóba, emellett a túl gyors fogyást gyakran követi a visszahízás. Fogyasztó tabletta gyermekkorban biztonsággal nem alkalmazható.

Érdemes az ételek minőségét és összetételét megváltoztatni. Szép eredményeket érhetünk el már azzal is, ha a korábban elfogyasztott cukrozott üdítő mennyiséget csökkentjük. Helyette fogyasszunk ásványvizet, készítsünk közösen frissen facsart gyümölcsleveket, vagy szőlőcukorral ízesített limonádét, mézes gyümölcsteát.

A koffein tartalmú italok fogyasztása gyermekek számára nem csak élénkítő hatásuknál fogva nem javasolt, de a koffein fokozza az anyagcserét, ilyen módon pedig meggátolja a fontosabb vitaminok és ásványi anyagok-többek közt a csontok egészségéhez nélkülözhetetlen kalcium- felszívódását.

2.Gyorséttermi csapdák
A nagyobb városokban ma már mindenhol elérhető egy-egy gyorsétterem, mely kínálatával valóban nagy csábítást jelent a kisiskolások számára. A 7–10 évesek körében már intenzíven jelentkezik a kortársak csoporthoz való tartozás igénye és a zsebpénz megjelenésével már egyértelműen nem tilthatjuk el a gyorséttermekben való étkezésektől. Ezt ellensúlyozni azzal lehet, ha az otthoni ételeket egészségesen készítjük el, és sok nyers és párolt zöldséget iktatunk az étrendbe.

3.Sport
A normál testsúly eléréséhez és megtartásához elengedhetetlenül fontos a rendszeres testmozgás. Ismertessük meg a gyermeket minél több sportággal. Ha a gyermek kedvet érez hozzá, válasszunk közösen valamilyen délutáni elfoglaltságot. Lehet ez úszás, küzdősport, vagy csapatjáték, a lényeg, hogy a gyermekkel elfogadtassuk és megszerettessük a mozgás örömét. Délutánonként-esténként menjünk közösen sétálni, vagy a közeli pályára focizni, kosárlabdázni. A hétvégi programok szervezése során válasszunk aktív kikapcsolódást. Ez lehet akár séta a közeli erdőben, télen közösen tanulhatunk korcsolyázni, tavasszal tervezhetünk kerékpár túrákat, a lényeg, hogy a mozgás élmény legyen a család és a gyermek számára egyaránt.

4.Csoki, chips
A plusz kilók többsége a rejtett kalóriákból és nassolásból származik. Törekedjünk a rendszeres étkezések kialakítására. A reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora mellett kerüljük a plusz kalóriákat. Ha a gyermek mégis megéhezik, éhségét egészséges nassolni valókkal csillapítsuk. Ez lehet az évszaknak megfelelő friss gyümölcs, aszalt gyümölcs, vagy müzliszelet.

5. Számítógépes játékok, TV
Ma a legtöbb kisiskolás szobájában van tv és rendszeresen játszik számítógépes játékokat. Nem kell ezektől ezután sem eltiltanunk, de ügyeljünk arra, hogy csak meghatározott ideig töltse ezzel a délutánjait. Biztosítsunk elegendő időt a friss levegőn való mozgásra és más játékokra is.

Egészséges szülők, egészséges gyermekek
Az egészséges étkezési szokások kialakításánál, csak úgy, mint a nevelés során általában, döntő szerepet játszik a példamutatás. Ahhoz, hogy a gyermek egészségét megőrizzük, saját szokásainkon is változtatnunk kell. Az egészséges életmódra irányuló törekvéseink akkor lehetnek valóban sikeresek, ha azokat önmagunkban és az egész család életében megvalósítjuk.

Forrás: orvostkeresek.hu

Termeszvárak az energia-hatékonyabb épületekért

Termeszvárak az energia-hatékonyabb épületekért

Élő és lélegző, kisebb energiafelhasználású épületeket hozhatunk létre a termeszvárak megismerésén át.

Aranyszínű kövületek

Aranyszínű kövületek

Kiderült, minek köszönhetik különleges ragyogásukat egy német lelőhely kövületei.

A modern ember családfája inkább kusza bozót

A modern ember családfája inkább kusza bozót

Új genetikai adatok és modellszámítások segítségével arra jutott egy kutatócsoport, hogy nemcsak Afrika egyetlen területéről származnak elődeink.

Hosszú szünet után folytatódik a gravitációs hullámok megfigyelése

Hosszú szünet után folytatódik a gravitációs hullámok megfigyelése

Elindult a LIGO-Virgo-KAGRA Kollaboráció új megfigyelési időszaka, amely korszerűsített műszerekkel, új és még pontosabb hullámmodellekkel és fejlettebb adatelemzési módszerekkel zajlik majd – közölte az ELTE az MTI-vel.

Kardfogú csúcsragadozó a perm végi kihalás küszöbén

Kardfogú csúcsragadozó a perm végi kihalás küszöbén

A csúcsragadozó közvetlenül a 252 millió évvel ezelőtti hatalmas kihalási hullám előtt élt a mai Dél-Afrika területén.

National Geographic 2023. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket