Pontosításra szorul a Tsavo emberevő oroszlánjainak legendája

Általában azt tartják az emberevő oroszlánokról, hogy azért fanyalodnak rá az emberhúsra, mert már öregek és gyengék, és csak könnyen megszerezhető zsákmányt képesek elejteni. Ezek az állatok főként öreg hímek, akiket egy fiatalabb és erősebb hím elűzött a falkától. Az emberevő oroszlánok tehát magányosak, és rendre visszajárnak tettük színhelyére – újabb könnyen elejthető zsákmány reményében.

A 19. század végéről, Kenyából olyan emberevő oroszlán história származik, amely az összes többit elhomályosítja, s 1996-ban The Ghost and the Darkness (A Szellem és a Sötétség) címmel (nálunk Ragadozók címmel forgalmazták) az amerikaiak filmet is forgattak belőle Val Kilmer és Michael Douglas főszereplésével. A legendában több olyan elem található, ami nem felel meg a hagyományos emberevő-oroszlán képletnek. Az első az, hogy a szóban forgó állatok nem öregek, hanem fiatalok és életerősek voltak. A második, hogy nem magányos állatokról van szó, hanem két hímről, akik párban jártak. A harmadik furcsaság pedig az, hogy bár valóban visszajártak a tettük színhelyére, minden addig és azóta bekövetkezett oroszlántámadás-sorozathoz képest elképesztő mészárlást végeztek. Jó néhány talány egy 19. század végéről származó legendában, aminek azonban van egy további érdekessége is: az, hogy a történet igaz.

Patterson az első elejtett oroszlánnal
(Forrás: Field Museum/Chicago)

A hiteles történet szerint az oroszlántámadások 1898-ban kezdődtek, amikor a britek egy Afrikát átszelő vasútvonal építésének részeként hidat akartak emelni a Tsavo folyó fölé. A munka embertelen körülmények között zajlott, az alapanyag- és élelemellátásban problémák mutatkoztak, a munkásokat a malária tizedelte, állandóak voltak a zúgolódások, lázadások, s a munkálatok vezetésével megbízott Henry Field Patterson mérnök csak nagy erőfeszítések árán tudta a lelassult munkálatokat úgy-ahogy kézben tartani. Ebben a nem irigylésre méltó helyzetben bukkantak föl az oroszlánok, és hamarosan egyre nőtt az általuk elragadott áldozatok száma. A helyzet megoldására Mombasából különítmény érkezett – megoldani nem oldottak meg semmit, azonban az oroszlánok az ő soraikat is megtizedelték. Patterson, aki nappal próbálta féken tartani az építkezést sorozatosan elhagyó munkásokat és valahogy folytatni a munkát, éjszakánként pedig egy fa tetejéről leste az állatokat végül elejtette az egyik oroszlánt, majd napokra rá sikerült a másik példánnyal is végeznie. Addigra azonban számos elképesztően kegyetlen és sikeres támadást hajtottak végre a fenevadak, és Patterson állítása szerint mintegy 135 embert öltek meg. A két elejtett hímoroszlán kitömve a Chicagói természettudományi múzeumban (The Field Museum of Natural History) mai napig megtekinthető.

A 19. századi oroszlánlegendát most a tudósok is alaposabban megvizsgálták, s kiderült, hogy a legenda egy-két részlete pontosításra szorul.

Oroszlánok portyáznak a kenyai Tsavo Nemzeti Park területén

A szakértők, a Kaliforniai Egyetem illetve a chicagói Field Museum munkatársai az Amerikai Tudományos Akadémia legfrissebb hírlevelében (PNAS) számoltak be kutatásaikról. A kutatók, akik az oroszlánok pontos táplálékára voltak kíváncsiak, az állatok szőrét és fogazatát elemezték. Kimutatták, hogy a kilövésüket megelőző kilenc hónapban a bestiák egyike 24, a másik pedig 11 embert evett meg, vagyis együttesen 35-öt. Bár a kutatók szerint az oroszlánok által felfalt emberek teljes száma elérheti a 75-öt is, ez azonban még mindig jóval kevesebb a 135-nél, amiről annak idején Patterson beszámolt. (Nathaniel Dominy, a Kaliforniai Egyetem antropológusa szerint Patterson szándékosan túlozta el az áldozatok számát, hogy felnagyítsa saját fontosságát.)

„Nem a történetet súlyát akartuk csökkenteni” – emelték ki a kutatók, akik azt is megállapították, hogy a két kifejlett hímoroszlán nem egyformán fogyasztott az emberhúsból. Az egyik táplálékának közel egyharmadát tette ki az emberhús, míg a másik csak fele ennyit falt belőle.

A legendás emberevők a Chicagói természettudományi múzeum kiállításán

Justin Yeakel, a Kalifornia Egyetem munkatársa szerint nem úgy tűnik, mintha a fenevadak éheztek volna. Mint mondta: a csapatban és magányosan vadászó oroszlánok tiszteletben tartják a zsákmányejtő jogát, amikor az nekilát megenni a prédát. Valószínűleg a több emberhúst fogyasztó oroszlán ejthette el a legtöbb embert, s a másiknak kevesebb maradt a zsákmányból. „Mivel nem vagyunk túl nagy falat, ebből adódik, hogy ekkora a különbség a két oroszlán táplálkozása között” – vonta le a konzekvenciát Yeakel.

A kérdéses korszakban Kenyának azon a részén a környezeti változások következtében megfogyatkozott az oroszlánok élelemforrása, amely korábban főként zebrából és antilopból állt. Emellett a vadak fogazatán talált sérülések arra utaltak, hogy már nem tudtak olyan hatékonyan vadakra vadászni. Ezért fordult a figyelmük a vasútépítő munkások felé. „Pedig az oroszlánok jól tudják, hogy az emberek veszélyesek számukra” – magyarázta Yeakel.