Zseniális Angkor

Írta: Richard Stone
Fényképezte: Robert Clark

A magasból nézve csupán elmosódó folt Észak-Kambodzsa zöld erdőrengetegében. Mintha a szemünk káprázna – ősi templomenyészik el, majd tűnik elő megint a tájban. Alattunk a letűnt Angkor romjai; a kopott kövek között ma már főként khmer rizstermesztők élnek. Hogy a nyári monszunesők idején ne mosson el mindent az áradó tó, kunyhóikat szorosan egymás mellé, nyurga facölöpökre építik.

Khmerek házikói pettyezik a tájat Angkor romterületétől egészen a 30 kilométernyire délre terpeszkedőTônlé Sab (Nagy-tó) és a Kulen-hegyközött – a hegyhát észak felől nagyjából ugyanilyen távolságra határolja a tó árterét.

Amint ultrakönnyű gépünk a fák fölé ereszkedik, hirtelen föltárul előttünk a fenséges templom. A 12. században Visnu hindu istennek emelt, majd 1940-ben helyreállított Bantej Szamré a középkori Khmer Birodalom aranykorát idézi. A templomotkettős fal zárja körül. Egykor talán vizesárok határolta – a hindu istenek legendás lakhelyét, a Meru-hegyet körülvevő óceánok jelképéül. Bantej Szamré csupán egyike az Angkorban emelt, ezernél több szentélynek: arányaikat tekintve a város nagyra törő építkezései az egyiptomi piramisépítők vállalkozásaival vetekszenek.

Angkor dicsősége elképesztő hirtelenséggel foszlott köddé. Fénykorában, a 9. és a 15. század között, a Khmer Birodalom Délkelet-Ázsia legnagyobb részére – nyugati irányban a mai Mianmar (Burma) területéig, keleten pedig egészen a mai Vietnamig – kiterjesztette uralmát. A birodalom központja, Angkor a világtörténelem legnagyobb városa volt a nyugati világ ipari forradalma előtt. Nagyjából két budapestnyi lehetett, s talán 750 ezren is lakhatták akkoriban. A 16. század végén azonban, amikor a portugál hittérítők megpillantották lótuszvirágot formázó tornyait – a földkerekség legnagyobb vallási emlékét, legdíszesebb templomegyüttesét –, a hajdanvolt tündöklő birodalmi főváros, Angkorvat már végnapjait élte.

Sonsa Ry tizenhét éves. Thnal Toteung falu szépséges leánya az apszarák, az angkori templomok falát díszítő táncosnők méltó utóda. Hagyományhű, rituális menyegzőjén éppen jövendőbeli ura lábát mossa.

A régészek többféleképpen magyarázzák ezt a rohamos hanyatlást. Egyesek szerint könyörtelen virágfüzérekkel ékesített palotahölgyek százai, valamint aranydíszekkel felcicomázott elefántok és lovak vonultak fel. A sok évszázados enyészetet, majd az utóbbi idők pusztító háborúit is átvészelő kőfaragásokon ugyancsak érezni még Angkor hajdani lüktetését. A templomok homlokzatát díszítő domborművek a mindennapok jeleneteit örökítik meg: két férfi görnyed a játéktábla fölé, asszony szüli meg gyermekét egy árnyékos pavilonban…

A Tônlé Sab környékén élő falusiak élete aszerint változik, hogy milyen magasan áll éppen a víz. Július elején, amikor a tó még elvan a medrében, Kompong Phluk kunyhói szárazon állnak jó hatméteres cölöplábaikon, jóval az utca szintje felett.

Más kőreliefek a szellemvilág előtt tisztelegnek; ábrázolásaikat sokféle egyéb lény mellett isteni hírnökként szolgáló égi táncosnők, apszarák népesítik be. A domborművek sejtetik, hogy ebben a földi édenkertben sem volt örökkévaló a béke. A megvilágosodás és a harmónia képeit háborús jelenetek szakítják meg. Az egyik véset a szomszédos Csampa királyság harcosait mutatja, amint hajójukon összezsúfolódva éppen átkelnek a Tônlé Sab vizén. Az eseményt bizonyára azért örökítették meg az angkori mesterek, mert az ütközetből a Khmer Birodalom került ki győztesen. Angkor nyert ugyan csatákat, de a belviszályok sebezhetővé tették, s ezt a keleti Csampa, valamint a nyugatra fekvő Ajutthaja Királyság sietett kihasználni. A khmer királyok ugyanis többnejűségben éltek, ez pedig összekuszálta az utódlás vonalát, trónviszályokhoz vezetett. „Századokon át dúlt a háború, a khmer állam több alkalommal is megrendült” – kezdi mesélni Roland Fletcher, a Sydney-i Egyetem (USYD) régésze, a Nagy Angkor Projekt (GAP) egyik vezetője. Sok kutató vallja, hogy Angkor kard által emelkedett fel és ugyanúgy is veszett el. Az Ajutthaja Királyság krónikásai feljegyezték, hogy harcosaik 1431-ben bevették Angkort. A pompás khmer város busás zsákmánnyal kecsegtetett; megannyi véseten, feliraton büszkélkedett aranyborítású hódítók, mások szerint új vallási tanok hódították meg a vidéket, megint mások úgy vélik, hogy a tengeri kereskedelem kibővülésével egyszerűen elsorvadt a szárazföld belsejében megbújó város.

Az okokat ma is csak találgathatjuk; a templomok kapuszegélyén és a sztéléken fennmaradt mintegy 1300 vésett felirat semmiféle támponttal, magyarázattal nem szolgál.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2009. novemberi lapszámában.