Kis nép Kína árnyékában: az ujgurok

Írta Matthew Teague fényképezte Carolyn Drake
Részlet a Magazin novemberi lapszámából

Kína lakosságának zömét a han nép fiai-lányai adják, a nyugati határvidék őslakosai azonban nem ők, hanem a türk nyelvet beszélő, jobbára muszlim hitben élő közép-ázsiai ujgurok.

Xinjiang tartomány Ázsia közepén, a Föld legmagasabb hegyvonulatainak oltalmában fekszik. Egykor a hófödte hágókon át jutottak el a kereskedők, utazók a nevezetes Selyemút ösvényeire. Idővel Ázsia és Európa kereskedelmi tengelye lett ez a táj. Türk rablóbandák, majd Dzsingisz kán csapatai, buddhisták és muszlimok, kereskedők, mindenféle törzsek, hittérítők, szerzetesek járták a vidéket, s mind nyomot hagytak a térség kultúráján. Az itteniek arcukon őrzik Xinjiang egész történelmét. Akad olyan, akinek sötét a bőre és mandulavágású a szeme, mások világos bőrűek, a szemük pedig ferdén metszett, de kék szemű és szőke hajú is előfordul közöttük.

Darya Boyi Darya Boyi falucskában már pirkadat óta szorgoskodik ez az ujgur kislány. A pompás kárpittal bevont fa kerevetek fekhelyül szolgálnak, a kampóra aggatott birkahúsból ebéd lesz. Az ujgurok szószólói panaszkodnak, hogy a lányok otthagyják a falvakat, keletre, a nagy gyárakba mennek dolgozni.

A Xinjiang délnyugati csücskében megbúvó Hotan a vidék földrajzi adottságai révén is óvja az ujgurok kultúráját. A látóhatár mentén hósapkás hegyláncok sora, túlnan a Takla-Makán irdatlan sivataga terpeszkedik. Hotan városában ismerkedtem össze a zenetanár Davuddal. Az iskolában, ahol tanít, impozáns festmény díszeleg a falon – a művész egy masrap mozzanatait örökítette meg. Az ujgurok hagyományos összejövetelén kizárólag férfiak vesznek részt: zenélnek, szavalnak, tereferélnek. Mostanában csak a hatóságok engedélyével tarthatnak masrapot az ujgurok. Miközben mesélt, Davud előkapta drótokkal-zsinegekkel fölhúrozott hangszerét, és rázendített egyik félezer éves, bonyolult dallamú énekre.

Annyi sok évszázad alatt, amíg a legfontosabb eurázsiai karavánút mentén élte életét, az ujgur nép folyton változott és gazdagodott. A Selyemút azonban lassanként elveszítette jelentőségét, a kereskedelem áttevődött a tengerekre, Kelet és Nyugat egyaránt elfeledte az ujgurok közösségét. A félreeső vidékkel (Xinjiang egyébként annyit tesz: új határvidék) sokáig maga Kína sem törődött igazán, mert nyilvánvaló volt, hogy a kövesporos tájat nem érdemes művelésbe vonni.

Ujgur piackép Színes kendők, hímzett sapkák, vásári forgatag: vasárnapi bazár Laykában. A pásztorok jószágukat dicsérik, az árusok portékájukat kínálják hangos szóval, még a házasságközvetítők is ugyanúgy teszik a dolgukat, mint a régi időkben.

A kínai befolyás erősödését megelőző időkben, a 20. század első felében az ujgur nép két ízben is kikiáltotta függetlenségét. Második próbálkozásuk, 1944-től öt éven át tartott – addig, amígnMao és a kommunista párt hatalomra nem jutott. Kína vezetése akkor hadsereget küldött a térségbe, később pedig Lop Nur néven atomkísérleti telepet létesített Xinjiangban, minden kétséget eloszlatva a terület fennhatóságát illetően.

Ha külső erők támadnak az országra, az ujgur puszta ütközőzónát képezhet, mondták a kínai kommunisták. Megalakult a Xinjiangi Termelő és Építő Alakulat, ezreket meg ezreket költöztettek a határvidékre Kína más tartományaiból, sőt az 1954-es első hullámmal több mint százezer leszerelt katona is érkezett. Az elsőket még kényszerrel telepítettek át, később már önkéntesek is jöttek, különösen miután a kormány 1962-ben egészen Urumqiig meghosszabbította a vasútvonalat nyugati irányban, valamint élelmiszert és ruhát ígért mindazoknak, akik Shanghaiból és a többi zsúfolt városból Xinjiangba költöznek.

Kutyaviadal után Szerencsejátékosok csoportja Hotan közelében. Az őslakos ujgurok ezzel szemben néptánccal és birkózómeccsel szórakoztatják a turistákat. Falun a férfiak és a nők többnyire külön társasági életet élnek.

A kínai vezetés idővel rájött, hogy Xinjiang nem csupán határ menti védőzóna: a szó szoros értelmében kincseket rejt. Kiderült, hogy a tartomány földjében rejtezik Kína szenének 40 százaléka, a földgázkészletek több mint egyötöde, mi több, az olaj csaknem egyötöde (a hivatalos adatok szerint egyharmada) – az aranyról, sóról és egyéb ásványokról nem is beszélve.

Mindennek következményeit, no meg a tradicionális és a modern kor ütközéseit elemzi a Magazin decemberi lapszáma.