Azúrkék villám

Írta Hannah Holmes, fényképezte Charlie Hamilton James
Részlet a Magazin novemberi lapszámából.

A jégmadár, az Alcedo atthis sokakat megigéz, legfőképpen azért, mert – a mérsékelt égövön honos madarak megszokott pasztellszíneivel ellentétben – káprázatos tollruhában pompázik, ragyogó kék rakétaként hasítja a levegőt. A sárga, vörös, barna és narancsszín madarak tollruhájuk keratinanyagába ágyazódó pigmenteknek köszönhetik árnyalataikat. A kéklő színt viszont nem festék, hanem a fénytörés adja: a toll szerkezete, akár egy üvegprizma, alkotóelemeire bontja a fényt. Mikroszkóp alatt a jégmadár hajszálnál is vékonyabb tollsugarai a Karib-tenger színeit idéző árnyalatok ezreit villantják föl előttünk. A toll szerkezetének parányi elemein táncra perdül a fény: ha innen nézzük, azúrkéket, ha meg onnan, smaragdzöldet mutat.

A szépség azonban átok is lehet. A régi időkben a jégmadár tolla ugyanolyan keresett árucikk volt, mint a drágakő, a selyem és a fűszer. A nyugati világról írt 3. századi könyvükben a kínaiak felsorolták, mi minden kincshez lehet jutni a Római Birodalom területén. Elefántcsont, arany és karneol, igazgyöngy, jégmadártoll sorjázott a listán. Az ókínai divatszakma beszállítói 2500 esztendőn át elképzelhetetlenül sok madarat zsákmányoltak Ázsia erdeiben. Külön művészeti ágnak számított a tien cui, azaz a jégmadártoll-pettyezés. Ékszert, legyezőt, paravánt ékesítettek a ragyogó tollakkal, igyekvésük nyomán kékeszöldben játszó tengeri tájjá alakultak a kelmék, drapériák.

Szerencsére a jégmadár nem ritka szerzet, még félénknek sem mondható. Csak éppen ritkán találkozunk vele.

Hallal eteti fiókáit az anyamadár. A kicsik csak kilencnaposak; de már egészben fölhabzsolják az ínyencfalatot.

Az esztendő legnagyobb részét magányosan tölti a jégmadár. Bátran védi választott vadászterületét, ahol bőven lelhet halat és fészkelőhelyet. Mindössze 40 grammnyit nyomnak, de ha birodalmuk védelméről van szó, a hím és a tojó is igen erélyesen lép fel. „Ezek a rátarti kis madarak nem adják alább, vagy másfél kilométeres folyószakaszt birtokolnak. Ráadásul megdöbbentően hangosak, szeretik, ha boldog-boldogtalan értesül a közeledtükről.

Tulajdonképpen arrogáns kis madarak” – magyarázza mosolyogva Hamilton James.

Szemét opálos hártya védi a víz alatt; mégis tévedhetetlenül céloz. Akár félméteres mélységben is elkapja a kishalat.

Hogyan költ, hogyan viaskodik területét védve? Milyen az emberekhez fűződő viszonya? Többek között erről is szól a Magazin decemberi számának ez a cikke.