Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Tudomány

Angol nyelvű országismertető térképekben

2009.12.21.Admin
National Geographic Magyarország

Se nem atlasz, se nem könyv, inkább bőséges magyarázattal ellátott tematikus térképek sorozata Magyarországról. Az MTA Földrajztudományi Kutatóintézete új kiadványa előtt húsz évig nem adtak ki hazánkról átfogó térképsorozatot.

Húsz év telt el azóta, hogy Magyarországról, annak természeti, társadalmi-gazdasági jellemzőiről térképsorozatot adtak ki. És azóta is nagyjából húsz esztendő telt el, hogy bizonyos folyamatok, jelenségek alapvetően megváltozzanak az országban (rendszerváltozás). A hazai geográfiai kutatások egyik bázisintézménye az MTA Földrajztudományi Kutatóintézete (MTA FKI) elérkezettnek látta az időt egy új kiadvány megjelentetésére, amelyben már a legújabb eredményeket és trendeket szintetizálja.

A jubileumi kiadványt két hasonló kötet is megelőzte, a Magyarországgal foglalkozó darab így a sorozat harmadik része. Az 1990-es zavaros éveket követően viszonylagos stabilitás állt be Európa délkeleti részén, miközben számos változás történt, amiről semmiféle konkrét kézzelfogható tudományos elemzés, tanulmány nem állt rendelkezésre. Új államok születtek, s a végét járta a balkáni konfliktus, ami a kutatók számára is lehetővé tette, hogy vizsgálják a térség új politikai-társadalmi-gazdasági jellemzőit, és erről átfogó képet adjanak. Így született meg a Délkelet-Európa térképekben (South Eastern Europe in Maps), című mű, amely a sorozat későbbi tagjaihoz hasonlóan egyfajta bőséges szöveggel és térképmagyarázatokkal bővített atlasz. A kiadvány nagy siker volt, hiszen egy stratégiailag nagyon fontos területről készített átfogó helyzetjelentést.

 Se nem könyv se nem atlasz

Se nem könyv se nem atlasz

A pozitív visszajelzések arra ösztönözték az MTA-t, hogy finanszírozzon egy következő, az Unió gazdaságpolitikáját nagyban meghatározó, ugyanakkor viszonylag – számunkra – ismeretlen ország feldolgozását célzó hasonló kiadvány megjelentetését. Ebből született meg az Ukraine in Maps, a sorozat következő tagja, amely már nem önálló kutatások eredményeit tartalmazza, hanem az Ukrán Nemzeti Földrajztudományi Kutatóintézet együttműködésével jött létre.

„A földrajztudomány kiemelten fontos feladata a hon, az ország illetve a szomszédság ismerete” – jelentette ki Dr. Kocsis Károly az MTA FKI Társadalomföldrajzi Osztályának vezetője, a sorozat köteteinek egyik szerkesztője. A két sikeres – a „szomszédsággal” foglalkozó – kiadványt így egy harmadik, hazánkat bemutató kötet kellett, hogy kövesse, amely a rendszerváltozás illetve az 1989-ben megjelent, szintén az MTA FKI koordinálásával készített, hatalmas kutatási anyag feldolgozásával létrejött Magyarország Nemzeti Atlasza húsz éves jubileumán, 2009 novemberében jelent meg.

 A Kárpát-medence etnikai térképe

A Kárpát-medence etnikai térképe

A Hungary in Maps valóban átmenet az atlasz illetve a leíró könyv között. Az ország egyes jellemzőit térképek segítségével mutatja meg, ugyanakkor az egyes térképekhez mellékelt magyarázószövegek túllépnek egy atlasz kívánalmán és terjedelmén.

A több mint 200 oldalnyi alkotás a Közép-Európa délkeleti szegletében, a Kárpát-medencében fekvő Magyarországot mutatja be 224 térkép, ábra, táblázat segítségével. A mű e tekintetben teljességre törekszik. Bemutatja hazánk földrajzi helyzetét, a magyarországi tájakat, az országot felépítő geológiai képződményeket, a domborzati viszonyokat, a felszínformákat, a klímát és a vízrajzot. Külön foglalkozik hazánk talajtakarójával, növényzetével és állatvilágával, bemutatja az ország környezeti állapotát, foglalkozik a természetvédelemmel, feltünteti a nemzeti parkokat, Natura 2000-es területeket.

 Földrengések a Pannóniai-medencében a középkor elejétől máig

Földrengések a Pannóniai-medencében a középkor elejétől máig

A társadalmi jellemzés bemutatja Magyarország történelmét, helyét a világban és Európában. Foglalkozik egyebek közt a népesség alakulásával, térbeli megoszlásával, a migrációval. Elemzi az általános népességcsökkenést, a népesség elöregedését, a fokozódó munkanélküliséget. Foglalkozik az ország etnikai bemutatásával, a magyarországi roma népesség és a magyar kisebbségek helyzetével, és ismerteti hazánk etnikai és vallásföldrajzi helyzetét. A kötet bemutatja a városfejlődés új jellemzőit, a piacgazdaság következtében előálló ellentétes gazdasági és társadalmi folyamatokat, a privatizációt, a külföldi tőkebefektetések beáramlását, az ásványkincsek kitermelésének jövőjét, az energiatermelés és -ellátás gondjait, a szolgáltatások növekvő területi koncentrációját Budapesten és a turizmusipart.

„Hogy mennyire aktuálisak a kötetben szereplő adatok, Kocsis Károly elmondta, hogy a településszerkezetet ábrázoló térképen már szerepelnek az év derekán városi rangot elnyerő települések, a diplomáciai kapcsolatokat ismertető térképen pedig feltüntették azokat a változásokat, amelyek csak szilveszterkor lépnek életbe. Megjegyezte, hogy vannak olyan magyar diplomácia képviseletek, amelyek jelenleg még működnek, ám jövőre bezárják őket – a kiadvány ezeket is számba veszi.

 Diplomáciai kapcsolatok térképe

Diplomáciai kapcsolatok térképe

Az alkotás a neves (35 fős) szerzői csapatnak köszönhetően világos, átfogó áttekintést nyújt napjaink Magyarországáról a földrajz, demográfia, közgazdaságtan, történelem, geofizika, földtan, hidrológia, meteorológia, talajtan és más földtudományok terén született legújabb kutatási eredmények bemutatásával. Az áttekinthető, hiteles magyarázó szöveggel kísért, 172 pompás, színes térkép, ábra, valamint 52 táblázat nagyszerűen tükrözi Magyarország jelen állapotát. Jóllehet a hangsúly a jelen helyzet bemutatásán van, a szerzők különös hangsúlyt fektettek a természeti és társadalmi környezet múltbeli viszonyainak vázlatára is.

Mint Kocsis fogalmazott, ez a rövid, hazánkról az alapvető tényeket, tudnivalókat közlő angol nyelvű kötet az „ország névegykártyája” kíván lenni, amelynek elsősorban a magyar külképviseletek és a Magyarországon akkreditált követségek vehetik jó hasznát, de mint az országot bemutató, átfogó mű információforrásként szolgálhat az érdeklődő olvasóknak, a nemzetközi tudományos közösség számára pedig európai és globális kitekintésű tájékoztatást nyújt az ország előtt álló kihívásokról. Ezen földrajzi-térképészeti vállalkozás a Magyarország Nemzeti Atlasza (kormányzati és MTA támogatással a következő években megjelenő) 3. kiadása angol nyelvű előfutárának számít, melyet a korábbiakhoz és a nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan ezúttal is az akadémiai Földrajztudományi Kutatóintézet fog koordinálni.

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket