Halóvadászat Finnországban

Írta és fényképezte: Kiricsi Ágnes

A téli hideg idén elég későn köszöntött Finnország déli részére. December első felében még alig esett hó, a hőmérő higanyszála is csak fagypont körül mozgott. 13-án azonban a sarkvidékről hirtelen betörő, pár nappal később nálunk is kemény fagyokat hozó hideg levegő végül megmutatta a tél igazi arcát. A hőmérséklet egyik óráról a másikra drasztikusan lecsökkent, és még Tampere környékén is gyorsan elérte a –24 fokot. Mivel a páratartalom is meglehetősen magas maradt, a körülmények ideálisnak ígérkeztek a halóvadászathoz.

A halók a légköroptikai jelenségek csoportjába tartoznak: apró jégkristályokon megtörő illetve tükröződő fény hozza őket létre. Körülbelül 80 fajtájáról tudunk, az ismertebbek hazánk felett is gyakran megjelennek az 5-10 km magasságban elhelyezkedő magaszintű felhőkön. A legszebb és legösszetettebb jelenségek azonban akkor láthatók, ha a kristályok a felszín közelében alakulnak ki. Ezt nevezzük gyémántpornak. Ilyenkor a túlhűlt vízcseppecskék közvetlenül a talaj felett fagynak ki, és a hőmérséklet függvényében más-más alakú apró jégkristályokat hoznak létre. Mivel a kifagyást elősegítik a levegőben levő jégképző magvak, síközpontok környékén, hóágyúk működése közben nagyobb esély van kristályfelhő kialakulására. Természetesen a magas páratartalom ilyenkor is elengedhetetlen: míg –20 fokos hőmérsékletben elég a 85 százalék körüli érték is, –6 fok környékén közel 100 százalékos telítettségre van szükség, .

Marko Riikonen almelléknapokat fotóz a Päijänne-tó jegén hasalva

A sarkvidéki hideg beköszöntével a Tamperétől 100 km-re található Himos síközpont környékére indultunk. Társam a halóvadászatban Marko Riikonen, nemzetközi hírű halókutató volt, illetve rövid időre Mika Aho és Jari Luomanen is csatlakozott hozzánk. Mivel a finn meteorológiai szolgálat folyamatosan frissülő honlapján nyomon tudtuk követni az időjárási adatok változását, azonnal tudtuk, mikor keljünk útra, mikor válnak ideálissá a körülmények. A fényképezőgépek, állványok és meleg ruhák mellett egész csomagtartónyi felszerelés vittünk magunkkal: ugyanis a kristályok megfigyeléséhez mikroszkóp, Petri-csészék; az éjszakai halómegfigyelésekhez pedig reflektor, és akkumulátor is szükséges.

Horizontig érő naposzlop

A síközponthoz közeledve már elég nagy távolságból látszott a felszín közelében elterülő kristályfelhő, ám halójelenségek észleléséhez még nagyon sok feltételnek teljesülnie kell. Hiába a gyémántpor, ha a kristályok fajtája, minősége, mennyisége, nagysága nem megfelelő, sőt, azok térbeli elhelyezkedése, orientációja és mozgása is befolyásolja, hogy milyen jelenséget látunk, ha egyáltalán látunk valamit. Mi szerencsések voltunk. Beérve a gyémántporfelhőbe, egészen varázslatos, sőt szinte pszichedelikus látványt nyújtottak a napfényben körülöttünk csillogó, táncoló jégkristályok. Hamarosan feltűntek az első melléknapok is, felső érintőív, 22 fok sugarú halókör, és a ritkaság számba menő Moilanen-ív, mely a napból kiindulva rajzol V-alakot az égre.

Almelléknapok a Päijänne-tó jegén

A szomszédos Päijänne-tó közepe a hirtelen jött hidegben még nem fagyott teljesen be, nyílt vízfelülete folyamatosan gőzölgött, sajátos mikroklímát, és ezzel egy más típusú gyémántport alakítva ki. A tó felett függőlegesen elnyúlt melléknapok látszódtak, a napból kiindulva pedig hatalmas, horizontig érő alsó naposzlop. Kicsit távolabb a tó tükörsima jegét egészen finoman beborította a gyémántpor, és a lenyugvó naptól 22 fok távolságra mindkét oldalon fényes almelléknapokat rajzolt a felszínre. Míg a talajon kialakult jégkristályokon többször látszik félkör alakú felszíni haló, melléknapjelenség igen ritkán észlelhető, és földre hullott gyémántporból most sikerült először dokumentálni.

Fényoszlopok jelzik a jó minőségű gyémántport

Napnyugta után sem ért véget a vadászat. Haló a Hold körül éppúgy kialakulhat, mint a Nap körül, ha pedig a Hold sem látszik az égen, a fényforrást erős reflektorral helyettesíthetjük. A kutatáshoz megfelelő helyet, a jégkristályok ideális összetételét gyakran égig nyúló fényoszlopok jelzik: az utcai lámpák mesterséges fényét visszatükrözik a levegőben lebegő kristályok, és ez szinte természetfeletti külsőt külcsönöz a tájnak.

Halójelenség reflektor fényénél.
Az első képen többek között 22 fokos haló;
melléknapok és almelléknapok látszanak.
A második felvételen felső érintőív és
az V-alakú Moilanen-ív

Leginkább ilyenkor érdemes felkapcsolni az erős reflektort, melynek fényénél a halójelenségek kézzelfogható közelségbe kerülnek.

December közepén a kristályfelhő négy napon át folyamatosan kitartott Himos környékén. Bár Finnország természeti adottságai kedvezőbbek a jelenség megfigyeléséhez, a magyar síközpontok közelében is érdemes nyitott szemmel járni. Ha pedig gyémántporhoz nincs is szerencsénk, magasszintű felhőkön kialakuló egyszerűbb halójelenségekkel szinte hetente találkozhatunk.

A cikkhez kapcsolódik, és háttérképként letölthető
a „Nap képe”

Közreműködött: Ladányi Tamás