Gépember születik

Írta: Josh Fischman
Fényképezte: Mark Thiessen

 Amanda Kitts belép a tennessee-i Knoxville mellett működő óvoda, a Kiddie Kottage („Kölyökgunyhó”) termébe. Rögön lelkendező négy-öt évesek hada rohanja meg. „Szervusztok! Na, hogy vannak ma az én gyerkőceim?” – mosolyog rájuk szeretettel, közben az aprónép buksiját simogatja, haját borzolgatja.

Amanda már közel húsz éve vezeti ezt az óvodát és két másikat. Kezét térdére támasztva leguggol az egyik kislányhoz. „Húúúú, a robotkéz!” – kiabálják a gyerekek. „Emlékeztek még, mit tud?” – kérdezi tőlük Amanda. Kinyújtja bal karját, és fölfelé fordítja a tenyerét. Halk búgást hallani – ha nem figyelném erősen, talán észre sem venném a géphangot. Amanda most behajlítja a könyökét. Megint hallani a nagyon halk, fémesen búgó hangot. „Légyszíííí, most csinálj vele valami vicceset!” – rimánkodik neki az egyik kislány. „Vicceset? Na jó, akkor fogjunk kezet!” – azzal Amanda elforgatja a csuklóját és kinyújtja a karját. Egy kisfiú tétován odanyúl, megérinti a robotkar ujjait. A testszínű műanyag burkolat alatt három elektromotor, fémváz és bonyolult elektronika teszi a dolgát, a szerkezet műanyag tokja a bicepsz maradékához csatlakozik. 2006, autóbaleset – ennyi maradt Amanda karjából.

Azaz mégsem csak ennyi; sokkal több. Agyában, tudatalattijában Amanda máig is őrzi az ép kar emlékét, fantomképét. Amikor be akarja hajlítani műkarja könyökízületét, agya kiadja a szükséges utasítást a fantomkarnak. A műkar felső végébe (a csonkágyba) beépített érzékelők felfogják és jelekké alakítják az agy parancsait, a jelek pedig beindítják a műkar elektromotorjait. És lám, a mesterséges könyök behajlik!

„A baleset után összeomlottam. Nem értettem, hogyan tehette velem Isten ezt a szörnyűséget. Most viszont boldog várakozásban élek, hiszen folyamatosan tökéletesítik a műkaromat. Eljön a nap, amikor majd tapinthatok, sőt ritmusra tapsolhatok vele, amikor a gyerekek énekelnek” – meséli a negyvenesztendős Amanda Kitts, aki a hagyományos karprotézise mellett egy sokkal többre képes bionikus kart is használ.

Amanda példája is bizonyítja: az izmok, csontok sérülése vagy teljes pusztulása után is fennmaradnak a kiesett terület működéséért felelős idegpályák és agyi területek, és sok esetben készek megint munkába állni. Néhány boszorkányosan ügyes sebész miniatűr elektródák révén kamerát, mikrofont, elektromotorokat kötött össze a megfelelő idegpályákkal, s ezzel világtalanok látásán, siketek hallásán javított, Amandának pedig lehetővé tette egyebek között, hogy maga hajtogathassa össze a blúzát.

Amanda Kitts már a jövő embere: idegrendszerével összekötött, agya utasításait végrehajtó protézist használ amputált testrésze helyett. Intelligens művégtagját neuroprotézisnek, avagy (a science fiction műfajából kölcsönzött kifejezéssel) bionikus eszköznek nevezi a tudomány.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2010. januári lapszámában.