Óriási lábnyomok lennének a halálos dinoszauruszcsapdák?

Egy új tanulmány szerint a majdnem két tucatnyi apró termetű dinoszauruszfaj csontvázát tartalmazó rejtélyes „halálos gödrök” nem mások, mint egy ősi behemót 160 millió éves lábnyomai.

Az első három őshüllő-fosszíliával teli gödröt közel egy évtizede tárták föl Kína északnyugati részén, Hszincsiang tartományban. A Belső-Ázsiában feltárt 1–2 méter mélységű gödrökben a Tyrannosaurus rex rokonai közé tartozó teropoda hüllők, a két hátulsó lábukon járó raptorok közé tartozó fajok szinte teljesen ép csontvázai kerültek elő.

A felhalmozódott ősmaradványok közt megtalálható volt a T rex egyik ősének tartott Guanlong nevű tarajos sárkánygyík csontváza, amely indián fejdíszhez hasonlatos ékességet viselt a fején. Előkerültek továbbá a feltehetően növényevő Limusaurus fosszíliái is. Ez utóbbi faj mellső végtagjai egyes paleontológusok véleménye szerint átmenetet képeznek a hüllők lába illetve a madarak szárnya között, s ezzel a mozaikevolúció szép példáját tárja elénk.

Bármennyire is ujjongtak a tudósok e ritka felfedezések kapcsán, egy kérdés továbbra is megválaszolatlan: hogyan keletkeztek az állatok sírhelyéül szolgáló halálos csapdák, amelyekből előkerültek ezek az eltemetett maradványok?

Gonosz csapdák
A fosszíliákat magába foglaló kőzetösszlet vizsgálata szerint a szerencsétlenül járt állatok vulkáni iszap és homok keverékébe süllyedtek bele – mondta el kollégáival egyetértve David Eberth geológus, akinek tevékenységét részben a National Geographic Soviety finanszírozta. Az albertai (Kanada) Royal Tyrell Múzeum munkatársa hozzátette, hogy minden jel arra mutat, hogy a vizsgált üledékek eredetileg igen sok vizet tartalmaztak, azaz az ősi környezet, amelynek során a kőzetek keletkeztek nedves, mocsaras volt.

„A tájban egyáltalán nem voltak üres gödrök, amikbe az állatok beleeshettek” – fogalmazott Eberth.

Limusaurus fosszíliája a feltárt kőzetösszletből (Fotó: David Eberth)

A szakember kollégáival közösen írt, a PALAIOS című szaklap februári számában megjelenő tanulmányában ehelyett azt valószínűsíti, hogy a kisebb állatok számára halálos gödröket a nagytermetű szauropodákhoz tartozó Mamenchisaurusok csoportos vándorlása hozta létre.

Bár a gödrök ma Belső-Ázsiában, a Góbi végtelennek tűnő sivatagában találhatók, az egykori környezet korántsem hasonlított a maira. Az egész vidék nedves, mocsaras terület volt. Ugyanakkor valamikor a jura időszak vége felé vulkánkitörések során a levegőbe került hamu borította be a vidéket, illetve ülepedett a felszínre. Ez a laza, félig folyós szerkezetű üledék rakódott rá közvetlenül az iszapra.

A szerzők szerint amikor a masszív növényevők végighaladtak a területen, lábnyomuk belemélyedt a hamuval borított felszínbe, s ezeket a nyomgödröket oldalról hígan folyó sár töltötte ki. Épp úgy ahogy a strandolók lábnyomai a nedves tengerparti homokon, a Mamenchisaurusok nyomai is azonnal eltűntek a szem elől, ugyanakkor megbontották az összefüggő hamuréteget.

A 20 kilogrammnál nem nehezebb kis termetű teropodák illetve más állatok akadálytalanul haladhattak át a szilárd lerakódáson, azonban könnyen csapdába estek, amikor az óriás növényevők lábnyomaiba botlottak bele.

Eberth szerint a teropodáknak különösen nehéz lehetett ezekből a csapdákból kikecmeregni, tekintve, hogy ezek az őshüllők csak a két hátulsó lábukat használták helyváltoztatásra.

„Valószínű, hogy más állatok, például ősemlősök is belebotlottak ezekbe a láthatatlan csapdákba. Ugyanakkor a valódi négylábúak ki tudtak evickélni, hiszen lényegében ’négykerék meghajtásúaknak’ is tekinthetők, szóval valamennyi végtagjaikat használni tudták a meneküléshez” – fejtette ki a szakember, hozzátéve, hogy a teropodák szerencsétlenségükre ráadásul legtöbbjüket toll borította, amelyikbe a folyékony sár könnyen beleragadt, s ennek súlya még inkább lefelé húzta a vergődő állatot.

A csapda néhány hónapos „működés” után aztán megszűnt. Ekkor már a belekerült állatok megmenekülhettek a haláltól, és az egymásra halmozódott tetemeken kimászhattak a gödörből.

Mamenchisaurus csontváza a chicagói Field Múzeumban (forrás: Wikipédia)

Hans Dieter Sues, a Smithsonian Intézet Természettörténeti Múzeumának kurátora szerint a lábnyom-teória teljességgel megállja a helyét.

„A kis termetű, feltehetően növényevő Limusaurus meglehetősen elterjedt volt, és valószínűleg kisebb falkákban vágott át a vidéken, ahol sokan eshettek csapdába közülük – mondta el Sues, aki egyébként nem vett részt a kutatásban. „A látszólag könnyű préda könnyen a helyszínre csalogathatta a kissé nagyobb termetű Guanlongot, hogy aztán a sár őt magát is elnyelje” – fogalmazott a professzor.

„Bármire is vezethető vissza a gödrök eredete, a benne talált csontvázak jelentősége vitán felüli” – tette hozzá.

Fosszília-paradicsom
A kurátor szerint az ebben az időszakban élt teropodák meglehetősen szoros kapcsolatban álltak a madarakkal, s így a gerincesek repülésének evolúciója szempontjából is igen fontos fajoknak tekinthetők. Mindazonáltal hiába voltak ezek a kis méretű dinoszauruszok elterjedtek a jura időszak végén, maradványaik mégis ritkák. Tetemeiket legtöbb esetben széttépték a húsevők, s a nagytestű hüllőkénél jóval kisebb csontjaik jóval kisebb valószínűséggel maradtak fönn.

Vergődő Guanlong az egyik lábnyomcsapdában (Illusztráció: Michael Skrepnik)

Ugyanazon faj több egyedének egy lelőhelyen – így a gödrökben – való előfordulása hozzájárul a dinoszauruszok növekedésének valamint az ősi ökoszisztémán belül elfoglalt helyének megértéséhez. A leletek hatalmas rést töltenek ki a középső és felső jura időszak őslénytani palettáján.

„Ezt megelőzően világszerte igen keveset tudtunk azokról a dinoszauruszokról illetve más szárazföldi gerincesekről, akik ebből az időszakból száraznak” – mondta el Sues.

Forrás: Brian Handwerk/National Geographic

Kapcsolódó cikkek: