Róbert, Robertina, Arianna, Fülöp, Roberta2023. június 07., szerda
Tudomány

Méregtelenítés, böjt – csak körültekintően!

2010.02.23.Admin
National Geographic Magyarország

Tél végén már évszázadok óta szokás egyfajta „nagyböjtöt” tartani – amely feltölti energiaraktárainkat hasznos anyagokkal, sok felesleges salakanyagot eltávolít és megtisztít.

Tavasz közeledtével sokan foglalkoznak a méregtelenítés, a böjt gondolatával, és talán nem is véletlenül. Hiszen az Azonban sosem szabad felelőtlenül, felkészülés nélkül belevágni semmiféle kúrába, sőt, adott esetben érdemes szakember tanácsát is kérni. A részletekről dr. Vass Éva, az Oxygen Medical gasztroenterológusa beszélt.

A modern életvitel problémái
Azt, hogy mozgásszegényen élünk és helytelenül táplálkozunk, már sokszor hallhattuk, de vajon tényleg ilyen nagy jelentősége van mindennek? Igen, ugyanis az emésztés, a bélrendszer úgy működik, mint a fa gyökérzete: ha ez egészségtelen, maga a fa és a lombok is azok lesznek. Tehát mindenképpen érdemes odafigyelnünk a táplálkozásunkra, és időnként nem árt válogatott élelmiszerekkel megkímélni magunkat. Melyek a legnagyobb problémák?

  • Túlzott energia- és zsírbevitel
  • Túlzott fehérje- és szénhidrátfogyasztás
  • Nagy mértékű alkohol és NaCl (konyhasó) fogyasztása
  • Alacsony esszenciális (telítetlen) zsírsavbevitel, a telített zsírsavak javára
  • Kevés rost és élő táplálék fogyasztása


    A fő cél az anyagcsere tehermentesítése, a szervezetben felhalmozott salakanyagok kiválasztásának elősegítése bőséges folyadékfogyasztással egybekötve.

    Fontos, hogy folyadék alatt ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag ásványvizet, gyógyteákat, gyümölcs- és zöldséglevet, és főként tiszta vizet értünk, akár napi 2, 5–3 liter mennyiségben is. Tisztító hatású teakeveréket készíthetünk kamillából, édesköménymagból, csipkebogyóból, borsmentából, gyermekláncfűből, nyírfalevélből és aranyvesszőfűből. Aki nem szeretne ezzel pepecselni, jó hatású, ha csak vesetisztító csalánteát vagy gyógynövényboltban beszerzett kész keveréket kortyolgat.

    A program alatt mindvégig fontos a testmozgás, ami védi az izmokat a kúra alatti lebontástól. Jó hatású, ha Kneipp-módszereket is alkalmazunk az immunrendszer és a keringés stabilizálására, amilyen például a hideg-meleg váltózuhany, a száraz testledörzsölés, amit zuhanyozás követ, illetve ha megoldható, a hideg vízben, esetleg köveken járás. Tudni kell, hogy a tisztulás akkor lesz a legjobb hatású, ha nem csak testileg, de lelkileg is igyekszünk feltöltődni, kerüljünk a stresszhatásokat, relaxálunk, meditálunk.

    Szükséges az előzetes kivizsgálás?
    Ha bármiféle krónikus betegségünk van, mindenképpen érdemes a tisztítás előtt ellenőriztetni a vérnyomásunkat, a szívfrekvenciát, laborvizsgálaton és általános fizikális vizsgálaton átesni, és kikérni a kezelőorvosunk tanácsát. Egyáltalán nem szabad belekezdeni ilyen jellegű kúrákba az alábbi esetekben:

  • tartós szteroidterápia
  • TBC
  • pajzsmirigy túlműködés
  • veseelégtelenség
  • terhesség, szoptatás
  • vérkeringési, vérképzőszervi betegségek
  • diabétesz
  • pszichiátriai betegségek

    Óvatosan kell bánni a méregtelenítéssel a pubertás kor előtt és idős korban, ilyenkor csak egy-két napos, enyhébb kúrákba ajánlatos belevágni. Mivel a böjtök alatt átmenetileg emelkedhet a húgysavszint és a ketonkoncentráció, köszvényeseknek csakis a sav-bázis egyensúly korrigálásával szabad ilyesmibe kezdeni.

    A böjtök menete
    Mielőtt drasztikus változtatásokat vezetnénk be az életünkben, tartanunk kell néhány bevezető, tehermentesítő napot. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kevesebbet eszünk, többet iszunk, kerüljük a húst, a nehéz ételeket, és este 6 óra után már semmit nem fogyasztunk.

    Klasszikus böjtnek nevezzük például a léböjtöt, a teaböjtöt, a tejsavóböjtöt és a nyákböjtöt. Akik járatlanok ebben a műfajban, mindenképpen érdemes szakértő tanácsát kikérniük, vagy egy vezetett böjtön részt venniük. Ha elég erősnek és elszántnak érezzük magunkat, belevághatunk olyan, néhány napos kúrákba, amely során csakis zöldséget, gyümölcsöt és gabonát fogyasztunk, többször kis mennyiséget, és kerüljük az úgynevezett élvezeti szereket (alkohol, dohányzás, koffein, tein, fehér cukor, fehér liszt és só).

    A 3-4 napos, vagy legfeljebb egy hetes kúrák után a bevezető napokhoz hasonlóan felépítő napokat kell tartani, nem szabad azonnal visszatérnünk a korábbi táplálkozásra – és a továbbiakban is érdemes megfontolni, minden elemét érdemes-e visszavenni.

    Nagyon fontos, hogy egy hétnél hosszabb kúra csak abban jártas orvos felügyelete mellett javasolt, különösen betegeknek. Néha csakis intézeti körülmények közt kivitelezhető a méregtelenítés.

    A méregtelenítés hatásai
    A szakszerűen és óvatosan végrehajtott tisztítókúra hatására aktiválódnak az anyagcsere-folyamatok, aminek következtében enyhülhetnek a kötőszöveti betegségek, normalizálódhat a vérzsírok és a vércukor szintje. Sok felesleges salakanyag és víz kiürül – így kiürülhetnek az ödémák is, csökkenthet a vérnyomás. Az emésztőfolyamatok javulása által regenerálódhat a nyálkahártya, a bélmozgások fokozódhatnak. A bőr letisztul, a kúra alatti átmeneti rosszabbodás után javulhat az ekcéma, a pikkelysömör állapota. A kúra végére csökkennek a gyulladások, és az ideiglenes leromlás után erősödik az immunrendszer is.

    Forrás: Orvost keresek.hu, a Prima Medica Egészségközpontok tagja

    oxygenmedical.hu

  • Főzős videókból tanul a robotszakács

    Főzős videókból tanul a robotszakács

    Angol kutatók videó alapján tanítottak be egy robotszakácsot a látott étel elkészítésére.

    Stresszelő hatású a nagyvárosi környezet

    Stresszelő hatású a nagyvárosi környezet

    Egy új kutatás szerint a sűrűn beépített városi környezet, mint a felhőkarcolók közelsége növeli a stresszt és a szívveréseink számát.

    A rövid orrú kutyák öröklött betegségei

    A rövid orrú kutyák öröklött betegségei

    A rövid orrú kutyák, például a francia és angol bulldogok rendkívül népszerűek, annak ellenére, hogy súlyos veleszületett betegségektől szenvednek.

    A biológiailag lebomló PLA se környezetbarát

    A biológiailag lebomló PLA se környezetbarát

    A PLA-t, vagyis a politejsav alapú műanyagot eddig ártalmatlannak vélték, azonban egy új kutatás ezzel ellentétes eredményre jutott.

    Tömegmérés gravitációs lencsézéssel

    Tömegmérés gravitációs lencsézéssel

    Egy kutatócsoport egy kvazárt tartalmazó galaxis tömegét mérte meg gravitációs lencsehatás segítségével.

    National Geographic 2023. májusi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    16 500 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket