Tavasszal kiújuló gyomorfekély
Miért újul ki tavasszal a gyomorfekély? Vannak-e erre hajlamosító tényezők? Hogyan lehet kezelni a már meglévő gyomorfekélyt?
A fent megfogalmazott kérdésekre kérdésekre dr. Vass Éva, az Oxygen Medical gasztroenterológusa válaszol.
Fájdalom a gyomorban
Elég nehéz pontosan meghatározni, hol is érezzük a fájdalmat, amikor összegörnyedve a gyomrunkat fájlaljuk. Ezért sokan gyomorfekélyt emlegetnek, holott a fekélybetegségek döntő részben a nyombélben keletkeznek. Mivel a nyombélfekély hazánkban a lakosság 6 százalékát érinti, komoly problémáról van szó, amelynek kialakulásában többek közt szerepet játszanak az étkezési szokások, egyes gyógyszerek és a jelentős részben a stressz is.
Ha a nyelőcsövet érinti a probléma
A nyelőcső károsodását az úgynevezett gastro-oesophagealis reflux betegség (GERD) okozhatja. Ennek során a nyelőcső alsó záróizmának gyengesége miatt a gyomortartalom visszajut a nyelőcsőbe, sőt, akár a garatba, szájüregbe is felkerülhet. A tünetek lehetnek többek közt savas íz a szájban, gyakori büfögés, csuklás, égő érzés a szegycsont mögött. de jelentkezhetnek atipusos tünetek is: száraz köhögés, állandó rekedtség, mellkasi fájdalom, fokozott fogszuvasodás. A nyelőcső tartósan károsodott nyálkahártyáján akár fekélyes elváltozás is kialakulhat. Ez már a reflux betegség súlyos formáját jelenti.
Ahhoz, hogy bebizonyosodjon a reflux lehetősége, eszközös vizsgálatokra – gyomortükrözés és 24 órás nyelőcső pH mérés – is szükség lehet. Az esetleges hasi ultrahangvizsgálat azért fontos, mert kizárhatja az egyéb eredetű hányásos, hasfájásos panaszok más jellegű okait.
Savas hatás a gyomorban
A hosszú ideig fennálló erős savas-maró hatás károsíthatja a gyomornyálkahártyát, és kialakulhat a gyomorfekély. Amikor a savas gyomornedv pH-ja a nyombélbe érve sem semlegesítődik, akkor hozza létre a nyombélfekélyt.
A gyomorfekély kevésbé tipikus tünetei a felböfögés, a nyelési nehézség, az gyomorégés, az émelygés. Sokkal jellemzőbben utal erre a problémára, ha közvetlenül étkezés után jelentkezik a gyomortáji teltség- és nyomásérzés. A nyombélfekély jellegzetes tünete reggeli étkezés előtt jelentkező éles, szúró fájdalom, amely kialakulhat étkezés után kb. 2 órával illetve éjszaka is. A kivizsgáláskor az elváltozásokat gyomortükrözéssel figyeli meg az orvos. A gyulladt, fekélyes területből mintát is vesz, hogy szövettani vizsgálattal meghatározhassák, milyen mélységig érinti a folyamat a nyálkahártyát, nincs-e rosszindulatú elfajulás.
Veszélyes állapotot jelent, hogy a fekély sok esetben, leginkább időskorban nem jár panasszal, így figyelmeztető tünetek nélkül is bekövetkezhet akár a vérzés, akár az átfúródás. Amennyiben bárki késszúrásszerű hasi fájdalmat, szapora pulzust érzékel magán, esetleg vérhányással, vagy véres, fekete széklettel együtt, késlekedés nélkül forduljon orvoshoz, hívja a mentőket, mielőtt kialakul a sokkos állapot!
Mi okozhatja a fekélybetegségeket?
– nem-szteroid gyulladásgátló gyógyszer, fájdalomcsillapítók tartós szedése,
– táplálkozás során bevitt savanyú, túl fűszeres, forró ételek, italok,
– Helicobacter pylori nevű baktériummal történt fertőzés,
– gyomorsav túltengéssel járó állapotok
– stressz
– ritkán fokozott savtermeléssel járó kórképek
Életvezetési tanácsok
– A fekélyek, reflux betegség kezelésének alapköve a savas pH normalizálása. Enyhe esetben elegendő lehet a táplálkozással bevitt károsító anyagok kerülése: kerüljük a túl savanyú, fűszeres ételeket, az alkoholt, kávét, csokoládét, sőt, még a dohányzást is. Amennyiben ezek a megszorítások nem elegendőek, akkor gyógyszeres kezelésre van szükség. A terápia hatása 3-5 nap után kezdődik, de a betegnek – orvosi ellenőrzés mellett – akár évekig is szednie kell a gyógyszert. Csak akkor jön szóba műtéti megoldás, ha a fekély erősen vérzik, vagy átfúrja a gyomor/nyombél falát, ami akár halálos következménnyel is járhat. A Helicobacter pylorit kombinált antibiotikus kezeléssel ki lehet irtani, s ezzel megelőzhető a fekély kiújulása.
– Fontos, hogy olyan élelmiszereket használjunk, amelyek közömbösítik a savas hatást. A folyadékok csak 10-20 percig tartózkodnak a gyomorban, ezért savkötő hatásuk csak rövid ideig érvényesül, míg a fehérjék szintén rövid ideig tartózkodnak a gyomorban, és fokozzák a savelválasztást. A zsiradékok jól kötik a savat, hosszabb ideig tartózkodnak a gyomorban és csökkentik is a gyomorsav-termelést, de fokozzák bizonyos emésztőenzimek termelését, amelyek a nyelőcső alsó záróizmát elernyesztik és ezáltal a sav visszajutását a nyelőcsőbe. Elsősorban a növényi zsiradékok és a vaj mértékletes fogyasztása javasolt. A szénhidrátok közül a keményítők – kenyér, péksütemények, keksz, rizs, tészta, burgonya – ajánlottak, mert bár rövidebb ideig tartózkodnak a gyomorban, nagyon jó savkötők. A zöldség- és főzelékfélékre, gyümölcsökre is nagy szükség van magas rost tartalmuk miatt, de ezeket egyéni érzékenység szerint kell megválasztani.
– A reflux-betegeknek gyakran, de keveset kell ennie, mert a túlterhelt gyomorban nagyobb a valószínűsége a visszacsorgásnak. A túl híg gyomortartalom is könnyebben jut vissza a nyelőcsőbe, ezért – különösen lefekvés előtt – nem szabad sok folyadékot fogyasztani. Előnyösebb, ha nap folyamán elosztva kortyolgatnak.
– A reflux pszichés hatásra is létrejöhet, vagy súlyosbodhat, ezért érdemes stresszkezelő módszereket tanulni és alkalmazni.
– A hasi nyomás emelkedése (kövérség, nagy súly emelése, cipelés, egyes sportok: pl. súlyemelés, futás) rontja a tüneteket, de a hasizom erősítése javít a panaszokon.
Forrás: Orvost keresek.hu, a Prima Medica Egészségközpontok tagja