Meghökkentő fotó egy ikerpárról
Byron és Lincoln egypetéjű ikrek, első ránézésre mégis kevés közöttük a hasonlóság: Byron mintegy háromszor akkora, mint testvére. A jelenség oka az úgynevezett iker-iker transzfúzió.
A két kisfiú Sydneyben jött világra. Édesanyjuk mesterséges megtermékenyítéssel fogant, terhessége az első hónapokban problémamentes volt. Később azonban kiderült, hogy az úgynevezett iker-iker transzfúzió miatt az egyik magzat növekedése normális, míg a másiké messze elmarad mögötte.
Iker-iker transzfúziónak nevezzük azt, amikor az egyik magzatból vér áramlik a másikba. Ez az állapot kizárólag egypetéjű ikrek esetében alakul ki, ha a táplálásukat szolgáló méhlepény közös. A transzfúzió a két magzathoz haladó két köldökzsinór erei között kialakuló összeköttetés, anasztomózis útján valósul meg. A donor magzat (amelyikből a vér a másikba átfolyik) vérszegénnyé válik, fejlődésében elmarad, míg a recipiens (a vért kapó) gyorsabb ütemben növekszik.
A terhességek 3–5 ezreléke egypetéjű ikerterhesség. Az egypetéjű ikrek méhlepénye az esetek 75 százalékában közös. Közös méhlepény esetén az iker-iker transzfúzió gyakorisága – különböző vizsgálatok adatai szerint – 5 és 38 százalék között változik. Az iker-iker transzfúzió minden esetben koraszülés veszélyét rejti magában, következményei függnek a vérátáramlás mértékétől. Az ausztrál ikerfiúknál megfigyelt mértékű transzfúzió az esetek 60–100(!) százalékában végzetes legalább az egyik magzatra nézve.
A 29. terhességi héten (11 héttel a kiírt szülési időpont előtt) a Royal Hospital for Women orvosai észlelték, hogy a nagyobbik magzat növekedése leállt. Megindították a szülést abban a reményben, hogy legalább a nagyobb magzat túléli a komplikációt; a kisebbik életben maradásának nem sok esélyt adtak.
Így jött világra Byron 1570 grammal és Lincoln 520 grammal. Mindkettejüknél felléptek problémák: Byront rövid ideig lélegeztetni kellett, Lincoln pedig a folyamatos lélegeztetés mellett szívműtéten is átesett.
Hamarosan mindkét csecsemő állapota stabil lett. Byron másfél hónap alatt ban több mint egy kilót gyarapodott, Lincoln mindössze 300 grammot. Byront a szülei ekkor hazavihették a kórházból, , Lincoln egy hónap múlva követhette testvérét.