Norbert, Norberta, Cintia2023. június 06., kedd
Tudomány

Minden egészséges férfi mögött egy nő áll?

2010.04.29.Admin
National Geographic Magyarország

Az Amerikai Egészségügyi és Szociális Minisztérium (HHS) átfogó programot indított a férfiak egészségének megőrzésére. A kampány a nők figyelmét igyekszik felhívni a férfiakat veszélyeztető kockázati tényezőkre, mivel adataik alapján ők azok, akik a legtöbbet tehetik az erősebbik nem tagjainak egészségéért.

Miért a nők?
Felmérések alapján a hölgyek gyakrabban vesznek részt szűrővizsgálatokon, mint a férfiak. A női magazinok kiemelten foglalkoznak egészséggel, életmóddal kapcsolatos kérdésekkel, ezen kívül a nők szívesebben keresik a témához kapcsolódó írásokat az interneten is. A férfiak hajlamosak legyinteni az enyhe panaszokra, többségük rendszerint csak a család valamely hölgytagjának unszolására jelenik meg orvosi vizsgálaton. Gyakrabban teszik kockára testi épségüket és a HHS adatai alapján hajlamosabbak a dohányzásra és több alkoholt is fogyasztanak életük során, mint a nők. Az életmódból adódóan bekövetkező egészségügyi problémák többsége azonban megelőzhető, illetve korai felismerés esetén kezelhető. A női gondoskodás jelentősége is e két tényezőben rejlik.

Vezető halálokok
Az Egyesült Államokban a férfiak körében a legtöbb haláleset szív-és érrendszeri betegségek miatt következik be. Második helyen a daganatos megbetegedések, majd ezt követően a különböző okokból bekövetkezett balesetek állnak. Hazánkban mért adatok szerint az első két helyen szintén a szív- és érrendszeri illetve daganatos betegségek szerepelnek. Eltérés csak a harmadik helyen mutatkozik, itt az emésztőszervi megbetegedések után, a halálokok közt a negyedik helyen szerepelnek a balesetek.

Életmód és öröklődés
A hazai lakosság körében a szív- és érrendszer elváltozásaiból adódó rendellenességek szedik a legtöbb áldozatot. A szív-és érrendszeri betegségek férfiak körében jellemzően 50 év alatt jelentkeznek gyakrabban. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet adatai alapján az egyik fő rizikófaktor a magas koleszterinszint. Dr. Marton Anna, az Oxygen Medical kardiológus főorvosa további kockázati tényezőként említi a helytelen táplálkozási szokásokat, a mozgásszegény életmódot, fokozott stresszt, elhízást és a dohányzást. Arra is felhívja a figyelmet, hogy az életmódbeli tényezőkön kívül léteznek olyan, a szív- és érrendszert érintő néma, de kockázattal járó elváltozások, melyek gyakran hosszú ideig nem okoznak panaszt, váratlanul jelentkezhetnek és sajnos gyakran végzetes következményekkel is járhatnak. Kiemelten fontos az öröklődés szerepe is, azok esetében, akiknél megfigyelhető a szív-és érrendszeri problémák családon belüli halmozódása, fokozott a betegség kialakulásának kockázata.

Mit tehetünk a megelőzés érdekében?
Az Amerikai Egészségügyi és Szociális Minisztérium ajánlásai alapján a kockázati tényezők csökkentésére javasolt:

  • a dohányzás mellőzése,
  • a vérnyomás, a koleszterinszint és a testsúly normalizálása,
  • friss zöldségek és gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonafélék és alacsony zsírtartalmú tejtermékek, szárnyasok és halak rendszeres fogyasztása,
  • a telített- és transzzsírokat, hozzáadott cukrot és sót tartalmazó fogások mellőzése,
  • rendszeres testmozgás.

    Dr. Marton Anna a fentieken kívül felhívja a figyelmet a rendszeres szűrővizsgálat fontosságára is. Sokan jelentős túlsúllyal kezdik az életmódváltást. Hosszú évek mozgásszegény életmódját azonban nem lehet egyik napról a másikra felszámolni. A hirtelen megkezdett, intenzív mozgás nem csak az ízületek, de a keringési rendszer számára is jelentős megterhelést jelent. Ilyen esetekben egy jól felépített, egyénre szabott terápiára van szükség, amely a beteg állapotát figyelembe véve, fokozatosan biztosítja a kívánt eredmény elérését.

    Együtt könnyebb
    Az Amerikai Egészségügyi és Szociális Minisztérium programjával kapcsolatban a főorvosnő elmondta, a nők valóban fontos szerepet töltenek be a férfiak egészségének megóvásában. A férfiak gyakran nem egyedül, a legtöbb esetben párjukkal érkeznek a rendelésre. Az étrendi előírások betartásában is a nőké a vezető szerep, hiszen valljuk be, a férfiak többsége valószínűleg nem grillezett csirkét választana a rántott hús helyett, s köretként is szívesebben fogyaszt sültkrumplit, mint salátát. Az életmódváltás is sikeresebb lehet, ha van egy társ, aki bátorít a kezdeteknél és segít, amikor egyedül feladnánk.

    Forrás: Orvost keresek.hu, a Prima Medica Egészségközpontok tagja

    oxygenmedical.hu

  • A biológiailag lebomló PLA se környezetbarát

    A biológiailag lebomló PLA se környezetbarát

    A PLA-t, vagyis a politejsav alapú műanyagot eddig ártalmatlannak vélték, azonban egy új kutatás ezzel ellentétes eredményre jutott.

    Tömegmérés gravitációs lencsézéssel

    Tömegmérés gravitációs lencsézéssel

    Egy kutatócsoport egy kvazárt tartalmazó galaxis tömegét mérte meg gravitációs lencsehatás segítségével.

    Emiatt esznek füvet a kutyák

    Emiatt esznek füvet a kutyák

    Szinte minden kutyagazdi ismeri e szokásukat, a kutyák több mint 80 százaléka szokott rendszeresen legelni.

    Összeköt és elválaszt

    Összeköt és elválaszt

    Az eddigi legnagyobb genetikai összehasonlító elemzést végezték el az ember és a főemlős rokonok körében, az eredmények egyes betegségeink és a társadalmi rendszereződés eredetét is megmutatták.

    A testrabló gombák őstörténete

    A testrabló gombák őstörténete

    A népszerű filmsorozat, a The Last of Us emberfaló organizmusait ihlető pusztító parazita gombák már sok millió éve szedik áldozataikat, jelenlétük egészen a dinoszauruszok koráig vezethető vissza.

    National Geographic 2023. májusi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    16 500 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket