Akiknek nem jön a szemükre álom

Írta: D. T. Max
Fényképezte: Maggie Steber

A St. Louisban élő 29 éves Cheryl Dinges az amerikai hadsereg őrmestere . Katonákat oktat a közelharcra. A seregben kevés nőnek van ilyesmire képesítése – a ju jitsu brazil formáját űző Cheryl az egyikük. Ezen a szinten rengeteget kell gyakorolnia a két támadó elleni harcot, magyarázza, de a lényeg mindig ugyanaz: „Te maradj állva, egyedül!”

Könnyen lehet, hogy az elkövetkező években a közelharcnál is keményebb küzdelem vár Cheryl Dingesre. Családja ugyanis az örökletes halálos álmatlanság génjét hordozza. E röviden csak FFI (fatális familiáris inszomnia) néven emlegetett kór fő tünete az álmatlanság. A beteg eleinte csak könnyű, pihentető szunyókálásokra képtelen, de később az éjszakát sem alussza át, míg végül már egyáltalán nem tud aludni. Az FFI rendszerint az ötvenes éveikben járókat támadja meg, és kimenetele (mint a neve is jelzi) nagyjából egy év után minden esetben végzetes. „Szerintem ha megtudnám, hogy bennem is ott rejlik az a gén, hamarabb feladnám a dolgaimat, s nem küzdenék annyira keményen” – indokolja Cheryl, hogy miért is nem akarja alávetni magát egy mindent tisztázó DNS-vizsgálatnak.

Az FFI szörnyű betegség, és ráadásul nagyon keveset tudunk róla. Hosszú évekbe telt, mire kiderült, hogy az FFI-betegeknél hibás fehérjék, úgynevezett prionok támadják meg az agy egyik, mélyen fekvő központját, a talamuszt – eszerint ha a talamusz rosszul működik, gondunk támadhat az alvással. Azt azonban nem tudni, hogy mi váltja ki ezt a folyamatot, s hogy miként lehetne orvosolni, vagy legalábbis enyhíteni a tüneteket.

Azt is csak az FFI megismerése óta tudjuk, hogy a talamusznak köze lehet az alváshoz is. Az FFI szerencsére rendkívül ritka betegség: csak negyven érintett családról van tudomásunk az egész világon – abban azonban, hogy alig tudunk róla valamit, az álmatlanság milliókat kínzó, enyhébb válfajaihoz hasonlít.

A kóros álmatlanság okait már csak azért sem ismerjük pontosan, mert nemigen tudjuk, miért oly fontos számunkra az alvás. Aludnunk márpedig kell, ez nyilvánvaló – s az is, hogy ha nem alszunk, baj lesz belőle. Bármennyire küzdünk, nem sokáig bírjuk álomittasan. Úgy hétkilenc órányi alvás kell ahhoz, hogy kipihenten ébredjünk, majd 15-17 órányi tevékeny ébrenlét után újra legyűr bennünket a fáradtság.

Ötven éve tudjuk, hogy az alvási folyamat több szakaszra osztható, melyek abban térnek el, hogy az alvás felületes-e avagy „lassú hullámú” mélyalvás (lha). A gyors szemmozgásokkal (rapid eye movement) járó rem-szakaszban agyunk ugyanolyan tevékeny, mint éberen, de mozgatóizmaink átmeneti gátlás alatt állnak, tehát nem működnek.

A lassú hullámú alvást az nrem (non-rem, azaz nem-rem) betűszóval is szokás jelölni.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2010. májusi lapszámában.