Ferenc, Hajnalka2024. október 04., péntek
Tudomány

A szájszag oka is lehet: a fogkő

2010.05.18.Admin
National Geographic Magyarország

A fogkő nem szép látvány, és ínyvérzést, kellemetlen szájízt és szájszagot okozhat. Érdemes e problémákkal fogorvoshoz fordulni, még akkor is, ha maga a fogkő nem látszik.

A fogkő mibenlétéről, eltávolításáról dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa beszélt.

A plakkban hemzsegő baktériumok
A dentális plakk nem más, mint a foglepedék, amelyet a fogak és a szilárd szájképletek (tömések, koronák, hidak, kivehető pótlások) felszínén megtapadó ételmaradványok, baktériumok, hámsejtek, immunsejtek hoznak létre. Még egy gyakorlatlan szem is képes megkülönböztetni egy gondosan tisztított, fényes felületű fogat a hasonló árnyalatú, de mattabb fogtól, amelyet plakk borít. Ennek az anyagnak mindössze 20 százaléka a szilárd állomány, 70 százalékban baktériumok alkotják. Önmagukban a baktériumok még nem veszélyesek, hiszen normális esetben is több millió tartózkodik belőlük a szájban. Sőt, más mikroorganizmusok – gombák, amőbák – is benépesítik a szájüreget, és jelentős védőszerepük van. Mind a nyálkahártyát, mind az immunrendszert védik, és egyetlen célunk csupán az lehet, hogy ne engedjük őket túlburjánzani. Ha ugyanis nem fektetünk energiát a megfelelő szájhigiéniába, vagyis például nem mosunk elég gyakran fogat, úgy a fogak közt, az ínyszélen és az ínytasakokban életmaradékok ragadnak le, amelyek ideális táptalajt biztosítanak a baktériumoknak. A plakk megkeményedéséhez elég csupán néhány, fogmosás nélkül eltöltött nap, mialatt az ételmaradék keveredik a nyállal és a rengeteg baktériummal.
Tényezők, amelyek elősegítik a plakk megtelepedését:

  • torlódott fogak, amelyeknek igen nehéz tisztán tartani minden felületét,
  • rosszul záró vagy helytelenül készített tömések, koronák, hidak, fogsorok,
  • csökkent nyálmennyiség,
  • dohányzás.

    A plakk eltávolításához hozzájárul:

  • napi legalább kétszeri alapos és megfelelő ideig tartó fogmosás (a megfelelő technikát fogorvostól vagy dentálhigiénikustól is megtanulhatjuk),
  • megfelelő rágástechnika,
  • gondosan megválogatott élelmiszerek,
  • rendszeres fogorvosi vizit.

    Plakkból fogkő
    Alapos tisztítás és fogorvosi segítség nélkül a plakk könnyen elmeszesedhet, sárgássá, barnássá, és érdes felületűvé válik, hiszen a nyálban található ásványi anyagok beépülnek a lepedékbe, így „kőszerű” réteget képeznek. Ez maga a fogkő, amelyet a hagyományos fogmosással már nem lehet eltávolítani, ugyanis erősen tapad a fogfelszínekhez. Jellemző megtelepedési helye a felső nagyőrlő fogak orca felőli oldala és az alsó frontfogak belső oldala, vagyis a nyálmirigyek kivezető nyílásaival szemközti felületek. Ezek az íny feletti részek szemmel is jól láthatóak, ám fogkő megjelenhet a láthatatlan, íny alatti területeken is. Az ínyszél alatti tasakokat és a fogak gyökérfelszínének környékét csakis speciális fogászati műszerekkel lehet feltérképezni és kezelni.

    Nem csak esztétikai probléma
    A gondozatlan, barnás fogak látványa és azt ezt kísérő szájszag már önmagában is nyomós érv a fogkövek eltávolítása mellett. Azt is tudni kell, hogy a jelenséghez általában fogínyvérzés és az íny vörössé, duzzadttá válása is társul. Hazánkban a lakosság jelentős részénél megfigyelhető fogkő legfőbb veszélye a további baktériumok megtelepedése, amelyek végső soron fogágy-gyulladáshoz, csontpusztuláshoz és ezért a fogak kilazulásához, elvesztéséhez vezetnek. Ráadásul mivel az ép zománc és a lepedék közt zajló biokémiai folyamatok egyensúlya azonnal savas irányba tolódik amint szénhidrátot fogyasztunk, ez könnyen elvezethet a zománcban lévő ásványi anyagok oldódásához, majd ennek alapján a fogszuvasodáshoz.

    A megoldás csakis szakértő fogorvosi eljárás lehet, amelynek keretében egy úgynevezett szónikus vagy ultrahangos depurátorral eltávolítják a fogköveket. Ez a műszer magas frekvenciájú rezgéseket bocsát ki, amely a fogak felszínén mozgatva széttöredezi a fogköveket. Az íny alatti fogkövek, amelyek erősebben tapadnak a fogfelszínhez, speciális kézi műszerekkel, gyökérsimító eszközökkel távolíthatóak el. Ez a módszer már több időt vesz igénybe s általában helyi érzéstelenítésben történik. A fogfelszínek esetleges egyenetlenségei eltüntethetők speciális paszták és kefék segítségével, sőt a legapróbb elszíneződések is felszámolhatók az intraorális homokfúvás alkalmazásával.

    Forrás: Orvost keresek.hu, a Prima Medica Egészségközpontok tagja

    oxygenmedical.hu

  • Hozzászólások

    Így keletkezik a sztatikus elektromosság

    Így keletkezik a sztatikus elektromosság

    Több mint két és félezer éves rejtély megoldását találták meg, kiderült, miként is jön létre a tárgyak összedörzsölése hatására a sztatikus elektromosság.

    Így csökkenthetjük az ülő életmód káros hatásait

    Így csökkenthetjük az ülő életmód káros hatásait

    Életünk igen jelentős részét székhez kötve töltjük, ez pedig rendkívül egészségtelen, és sok betegséghez hozzájárul.

    Az erkölcsi értékrendünk is változik az évszakokkal

    Az erkölcsi értékrendünk is változik az évszakokkal

    Az évszakok változásai az emberben is mérhető változásokkal járnak, és távolról sem csak a hangulatban.

    Még mindig nem tudunk eleget a vírusokról

    Még mindig nem tudunk eleget a vírusokról

    A vírusok eredetét nem ismerjük, három felvetés is létezik a kialakulásukkal kapcsolatban.

    Egyre sósabbá válik a Balaton

    Egyre sósabbá válik a Balaton

    Amennyiben a sótartalom növekedésének tendenciája nem változik, néhány évtizeden belül átalakulhat a tó élővilága.

    National Geographic 2024. szeptemberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    15 900 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket