Kisemlősök mozgásmintázata erdei élőhelyek szegélyhatásának függvényében

Írta: Ferenczy Nikolett, Baranyay András

Az egész világon, így Magyarországon is egyre nagyobb problémát jelent a természetes és természetközeli élőhelyek megszűnése, valamint azok feldarabolódása. A veszélyeztetett és könnyen sebezhető élőhelyek közül igen fontosak a természetes erdők, ahol fajokban gazdag életközösségek és bonyolult, változatos táplálékhálózatok jellemzőek. Az erdészeti beavatkozások, a végvágásos fakitermelés azonban évről évre csökkentik az erdők kiterjedését, amely veszélyezteti az itt kialakult biológiai sokféleség hosszú távú fennmaradását. Az erdészeti beavatkozások az élőhelyek teljes megváltozását és így a fajok kicserélődését, bizonyos fajok elvesztését okozhatják, ezért kiemelt figyelmet érdemel az erdei életközösségek védelme.

A mérsékelt övi erdőkben történő élőhelyi változások indikálására a gerincesek, különösen a kisemlősök igen alkalmasak. Ennek oka, hogy nagyon szaporák, gyors demográfiai változásra képesek, fontos láncszemei a táplálékhálózatoknak, így jelenlétük, illetve tömegességük jelentős hatással van a táplálékpiramisok csúcsán álló ragadozókra. A környezeti változásokra érzékenyek, amelyekre dinamikusan képesek reagálni. Könnyen csapdázhatók, így a populációik jelölt egyedeinek visszafogásai alapján követhetők mozgásaik.

Az európai erdei élőhelyeken tipikus generalista fajnak tekinthető a vöröshátú erdeipocok, (Myodes glareolus, a sárganyakú erdeiegér (Apodemus flavicollis), amelyek elsősorban erdő területek lakói, valamint a pirók erdeiegér (Apodemus agrarius), amely utóbbi faj különösen kedveli a sűrű növényzetű nyílt területeket, de nagy sűrűséggel jelenik meg erdőkben, erdősávokban is.

Kutatásunk során azt vizsgáltuk, hogy egy védett erdőfolt szomszédságában történt végvágás következményeként mennyiben változik a fenti három, az adott kisemlős közösségben domináns populáció népessége, valamint a populációkon belüli egyedek térbeli és mozgásmintázata. A kutatási terület a Somogy megyében található Lankóci-erdő volt, amely a Dráva felső szakaszán, Gyékényes mellett helyezkedik el. A mintavételi területeket (2×1 ha) egy fokozottan védett égerligetben és a vele szomszédos újraerdősödő élőhelyen jelöltük ki. A kisemlősök csapdázása elevenfogó csapdákkal, a fogás-jelölés-visszafogás módszerével történt. A tanulmány a 2007-ben júliustól októberig tartó négyhavi mintavételezés eredményeit mutatja be.

Sárganyakú erdeiegér

A vizsgált élőhely kisemlősei, a domináns fajok népességének változása
A négy vizsgálati hónapban összesen 1574 fogásunk volt, a két különböző erdei élőhelyen 11 kisemlősfajt mutattunk ki, amelyek közül öt a védett cickányfélékhez tartozott. A rovarevők mellett 6 rágcsálófaj volt jellemző, amelyek közül három pocok- valamint három egérfajt csapdáztunk. A kapott fogásszámok és a jelölt egyedek visszafogásai alapján eredményeink mindkét élőhelytípusban ugyanannak a három fajnak a dominanciáját igazolták (vöröshátú erdeipocok, pirók erdeiegér a sárganyakú erdeiegér).

Vöröshátú erdeipocok

Az újraerdősödő élőhelyen a vegetáció szerkezetében, főként a gazdag gyep- és cserjeszint vonatkozásában sokkal markánsabb szezonális különbség volt jellemző, mint az idős faállományú égerligetben, így ez más élőhelyi viszonyokat eredményezett, eltérő hatást gyakorolva a kisemlős populációk népességére és stabilitására. Ennek megfelelően a védett égerligetben a dominancia sorrend nem változott, az újraerdősödő területen viszont dinamikus, az erdeipocok és a pirók erdeiegér viszonyában ellentétes demográfiai változást tapasztaltunk. A nyári hónapokban az újraerdősödő élőhelyen a generalista pirók erdeiegér a várakozásnak megfelelően expanzív, gyorsan terjedő, magas egyedszámát tapasztaltuk, azonban később nem tudott a területen szétterjedni és a fajra jellemző őszi magas demográfiai csúcs sem alakult ki. Ezt a vöröshátú erdeipocok területelfoglalása akadályozta meg, az őszi hónapokban megnövekedett egyedszámának következtében a két egérfaj mind területhasználatát, mind népességét tekintve visszaszorult.

A három faj térbeli és mozgási mintázata
A területhasználat vizsgálatakor azt feltételeztük, hogy a három faj a két különböző élőhelyen azonos intenzitással fordul elő. A pirók erdeiegér nyáron és ősszel az újraerdősödő területet használta nagyobb mértékben, a másik két faj dominanciája megakadályozta, hogy a védett égerligetben szétterjedjen. A sárganyakú erdeiegér mindkét élőhelyen kisebb sűrűséggel volt jelen, a két élőhely irányában nem mutatott eltérő mértékű preferenciát. A vöröshátú erdeipocok meghatározott territoriális rendszerben él, ahol a nőstények jelölik ki és védelmezik territóriumaikat. Az eddigi ismeretek alapján azt vártuk, hogy ez a faj elsősorban az idős állományú erdőt tekinti elsődleges élőhelyének. Eredményeink viszont igazolkták, hogy az eredipocok az újraerdősödő élőhelyet is teljesen elfoglalta és tér-időbeli dominanciájával kiszorította élőhelyéről az invazív képességekkel rendelkező pirók eredeiegeret.

A jelölt egyedek megtett távolságai alapján értékeltük a három fajra jellemző mozgási intenzitást. Nyáron a legnagyobb átlagos elmozdulási távolság a sárganyakú erdeiegérre volt jellemző, míg a legkisebb távolság értékeket a vöröshátú erdeipocok egyedeinél mutattunk ki.

A Lankóci-erdőben megfogott kisemlősfajok fogási értékei

Ősszel a mozgásmintázat megváltozott, az erdeipocok populáción belül a nagyobb elmozdulási távolságok bizonyították a faj területhódítását, felülmúlva ezzel a pirók erdeiegér egyedei által megtett mozgási távolságokat.

A természetes szelekció által meghatározott szétterjedési képesség, amely különböző élőhelyek és populációk között is működhet, egyik legfontosabb komponense az egyes fajok életmenet stratégiájának. A mozgási és szétterjedési képességnek alapvető szerepe van a fajok fennmaradásában és fő komponense a populációszintű és közösségi dinamikának. Az egymással határos élőhelyek mentén a fajok egymáshoz viszonyított relatív arányára vonatkozó ismeretek alapvető fontosságúak az ökológusok, a konzerváció biológusok és a vadgazdálkodók számára. A kisemlősök népességének vizsgálata hozzájárul a táplálék hálózatok csúcsán álló kulcsfajok megőrzésének, az erdei ökoszisztémák biodiverzitását fenntartó, az emberi beavatkozásokat kompenzáló kezelések, természetvédelmi intézkedések kidolgozásához.

Fotók: Dr. Horváth Győző