Tülkös dinoszaurusz a Bakonyból

Új dinoszurusz-fajt tártak föl a Bakonyban a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytárának munkatársai. Az Ősi Attila paleontológus által tavaly talált maradványok a tülkös vagy galléros dinoszauruszok (Ceratopsiák) kizárólagos európai kövületei. A lelet jelentőségét jól mutatja, hogy a felfedezést ismertető publikációt a világ legrangosabb tudományos folyóirata, a Nature jelentette meg.
Éltek Magyarország területén dinoszauruszok?
A fönti kérdés sokáig nyitott volt. Hazánk geológiai fölépítése lehetővé teszi dinoszaurusz-ősmaradványok előfordulását. Az országban több helyütt mezozóos (azaz a földtörténeti középidőben, a dinoszauruszok korában keletkezett) üledékes kőzetek építik föl a domborzatot, s ezekben igen jó eséllyel őrződtek meg a fosszíliák. S ezen üledékek közül nem csak tengeri, hanem szárazföldi – esetleg közvetlen parti – kőzetek is ismeretesek, amelyek világszerte potenciális lelőhelyei a dinoszaurusz-ősmaradványoknak.
Dinoszaurusz-maradványt azonban sokáig mégsem találtak Magyarországon, legalábbis konkrét kövületet nem. Az 1960-as évek óta azonban ismeretesek nyomfosszíliák, pontosabban egy kis-középtermetű, két lábon járó őshüllő, a Komlosaurus (Komlosaurus carbonis) lábnyomai, amelyek a Mecsek jura korú szenes rétegeiben találhatók. Ezen őshüllőnek azonban csak a lábnyoma maradt fönn, s valódi fosszíliát (csontmaradványt) nem sikerült találni.
Az első valódi kövületek megtalálásáig 2000-ig kellett várni, amikor a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytárának munkatársai egy fiatal, ámde annál ambiciózusabb paleontológus, Ősi Attila vezetésével egy mintegy 4 és fél méteres páncélos dinoszaurusz (Ankylosauridae) maradványaira bukkant a bakonyi Iharkút külszíni bauxitbányájának használaton kívüli részén. A későbbi vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy új fajról van szó, amelyet a Hungarosaurus tormai névre kereszteltek.
A lelőhely
Iharkút neve azonban nem ekkor, hanem az elmúlt napokban, a Magyar Tudományos Akadémia Paleontológiai Kutatócsoportja (amelyhez hozzátartoznak az MTM Őslénytárának munkatársai is) erőfeszítéseinek hála, került be a nemzetközi tudományos vérkeringésbe. Mégpedig egy olyan lelettel, amely hazai viszonylatban máris az egyik legjelentősebb ősmaradványnak számít, s amely méltó volt rá, hogy 35 év – a vértesszőlősi előember fölfedezése – után a világ egyik legrangosabb tudományos folyóirata, a brit Nature ismét egy magyar paleontológiai kutatásról számoljon be.
A Veszprém megyében található bakonyi település külszíni bauxitfejtése igazi kincsesbánya a paleontológusok számára. A 140 méter mély, zord katlant az ásatási szezonban az elmúlt tíz évben megszállták a geológusok, munkájuk eredménye pedig több mint tízezer csontlelet, amelyek tudományos feldolgozása nyomán a szakemberek ma már pontosabb és a korábbiakhoz képest árnyaltabb képet alkothatnak a földtörténeti középidő késő-kréta időszakáról.
A lelet
De milyen fosszíliáról is van szó? A kövület fülfedezője – ismételten – Ősi Attila eleinte maga sem hitte, hogy azok a csontmaradványok, amit talált egy olyan állatcsoport kövületei, amelynek eddig megtalált legközelebbi lelőhelyei több mint 6000 kilométerre keletre, Belső-Mongóliában találhatók. A későbbi paleontológiai vizsgálatok valamint külföldi specialisták véleménye is megerősítette azonban, hogy Ősinek és munkatársainak valóban a tülkös vagy más néven galléros dinoszauruszok (Ceratopsidae) csontjait sikerült kiásni az üledékből.
Az őslénytani vizsgálatok után egyértelművé vált, hogy a mintegy másfél méter hosszúságú, 25–30 kg-os testsúlyú, 85 millió évvel ezelőtt, a késő kréta időszakban élt Ajkaceratops kozmaii teljesen új faj, amelynek ez idáig megtalált legközelebbi rokonai, a valaha Belső-Mongólia területén élt Bagaceratopsok voltak.
A lelet egy csapásra átírta a tülkös dinoszauruszok elterjedését. Az állatcsoport tagjait ez idáig ugyanis kizárólag Ázsiában (elsősorban a Góbi-sivatag területén) illetve Észak-Amerikában írták le. A Ceratopsiák a júra időszak végén jelentek meg a mai Ázsia területén. (A földtörténeti középidő elején Európa, Ázsia és Észak-Amerika egymással összefüggő kontinenst alkotott /Laurázsia/, amelyet délről – a hatalmas déli kontinenstől /Gondwana/ elválasztandó – a Tethys-őstenger határolt. A középidő során Laurázsia – ahogy Gondwana – területe egyre inkább földarabolódott, s a két nagy szárazföld illetve darabjai – a Tethys rovására – közeledtek egymáshoz.) Az állatcsoport aztán a mezozoikum során az ekkor szárazföldi hidat képező Beringián keresztül több hullámban vándorolt ki a mai Észak-Amerika területére, ugyanakkor ez idáig semmiféle nyugati irányba történő migráció nem volt ismeretes.
Ennek mond gyökeresen ellent a most fölfedezett bakonyi lelet, amely azon túl, hogy teljes revideációra készteti a dinoszauruszok e jelentős csoportjának elterjedéséről alkotott tudományos nézeteket, további évtizedek gerinces paleontológiai kutatásainak képezheti az alapját.
Csuták Máté