Gál, Margit, Hedvig2024. október 16., szerda
Tudomány

Penészmentesítés és fertőtlenítés árvíz után

2010.06.10.Admin
National Geographic Magyarország

Az árvizek nem csak a balesetveszély és az ivóvízbázis fertőzése révén fenyegetik egészségünket. A beázott falakon, bútorokon, elpusztult növényzeten elszaporodnak a penészgombák, amelyek allergiát és asztmát okozhatnak.

A megoldási lehetőségekről dr. Magyar Donát, a Budai Allergiaközpont aerobiológusa beszélt.

Allergizáló gombák
Az árvíz során az épületanyag nagy mennyiségű vizet vesz fel, mely a magas vízaktivitású gombák elterjedéséhez vezet. A vízigény alapján ugyanis más penészgomba fajokra számíthatunk egy enyhébb nedvesedés esetén, mint a tartós átázást követően. Az árvizeket követően Stachybotrys, Chaetomium, Ulocladium, Trichoderma és Aureobasidium gombanemzetségek jelenhetnek meg, amelyek allergiát és asztmát okozhatnak.

Vészforgatókönyv az árvíz okozta penészesedés elhárítására

1. Kárfelmérés. Penészmentesítés előtt kérjen tájékoztatást a biztosítójától a bizonyítékok dokumentálási módjára (fénykép, tárgyi bizonyíték, helyszíni kárbecslés) vonatkozóan. Az egészségkárosodás kockázatának dokumentálására aerobiológiai vizsgálatot is igényelhetnek. Ha a biztosítótársaság megköveteli, a tönkrement tárgyakat tárolja egy lakáson kívüli, zárt, száraz helyen.

2. Szárítás. A penészgombatelepek kialakulásához általában három nap szükséges a vizesedést követően. Mivel ezek nagy mennyiségű spórát termelnek, ezek újabb penésztelepek kialakulásához vezetnek, tehát minél tovább várunk a penészmentesítéssel, a helyzet annál rosszabb lesz. Amint az elöntött házba vissza lehet térni, el kell kezdeni a penészesedés felszámolását. Először hazatérve nyissunk ki minden ajtót-ablakot, hogy meginduljon a kiszáradás. A szellőztetést csak akkor szüneteltessük, ha a kültéri levegő relatív páratartalma meghaladja a 60%-ot. A maradék vizet töröljük fel a padlóról. A penészes vagy szennyvízzel átitatott porózus anyagokat távolítsuk el, zárt szemeteszsákban dobjuk ki. Porózus anyag a tapéta, a gipszkarton, a szigetelőanyagok, a vakolat, a többszörös falfesték-rétegek, szőnyeg, fa- és papír tárgyak, matrac, plüssállatok – ezeket nem lehet kellőképpen megtisztítani, ha bepenészedtek. A spóraterjedését megelőzésére a fertőzött tárgyakat burkoljuk be műanyag zacskóval. Az átnedvesedett tárgyak kiszárításához vessük be a hősugárzókat, páramentesítőket. Nagy teljesítményű hőlégfúvókat, párátlanítókat bérelhetünk a fal szárítására (ha ehhez áramfejlesztő kell, az nem üzemeltethető beltérben, ablak alatt vagy az erkélyen!). Emellett nagyon fontos, hogy folyamatosan szellőztessünk.

Az átázott szőnyegeket, kárpitokat legtöbbször ki is kell dobni. Ha megmenthető, tisztítsuk ki, fertőtlenítsük, és mielőbb szárítsuk meg. A szennyvízzel átitatott töltőanyagot (szivacs, toll) ne használjuk fel.

Távolítsuk el a gipszkarton falakat, ellenőrizzük a ház szigetelését. Az átázott szigetelés sokáig nedves marad, és rejtett penész kialakulásához vezet, illetve az épületanyagban farontó gombák telepedhetnek meg. A burkolatok visszahelyezése előtt győződjünk meg arról, hogy a szigetelés és a faanyag megszáradt (fa esetén a nedvességtartalom ne legyen 14%-nál magasabb). A bútorokat és az új burkolatot csak a teljesen kiszáradt épületben tegyék helyre. Az épület kiszárítása türelmet próbáló feladat, hónapokat is igénybe vehet.

3. Penészmentesítés. Haladjunk helyiségről-helyiségre, fokozatosan izolálva a munkaterületet a lakás többi részétől. A penészgomba-telepek lekaparásával nagy mennyiségű spóra jut a levegőbe. A fertőzött helyiség ajtaját zárjuk le műanyag fóliával, hogy a spórák ne terjedjenek szét a lakásban. A munka közben folyamatosan szellőztessünk. A szellőzőberendezéseket ne üzemeltessük, amíg szakemberek nem tisztították meg. Nagyobb épületekben a bontás során negatív légnyomást kell kialakítani a helyiségben, ezalatt a folyosón pozitív légnyomást kell biztosítani.

  • A mosógépben tisztítható textíliákat általában meg lehet menteni, amennyiben a penészgombák nem okoztak maradandó károsodást az anyagukban.

  • A nem kárpítozott bútorok is megmenthetők, ennek érdekében az udvaron tisztítsuk meg őket. Ha a penészesedés csak a felületet érinti, hagyjuk a tűző napon, majd söpörjük le a kiszáradt, elpusztult penészt. A résekből HEPA szűrős porszívóval eltávolíthatók a lerakódott gombaelemek. Figyelem! Az elhalt spórák is allergizálnak!

  • A nem porózus felszínű tárgyakat, mint a műanyag, üveg, beton, különböző fémek stb. könnyen megtisztíthatók a penésztől.

  • Az értékes bútorok, könyvek megmentését bízzuk szakértőre, restaurátorra.

    4. Lemosás/fertőtlenítés. A penésztelepek eltávolítását követően jöhet a lemosás és a fertőtlenítés. Ez a résekben és durva felületeken a fizikai eltávolítás után megmaradt gombaelemek és a szennyvízmaradványok miatt feltétlenül szükséges. A lemosásnál két vödörrel dolgozzunk, egyikben öblítünk, a másikkal lemosunk. A vizet gyakran cseréljük. A tisztításhoz ne használjunk foszfát-tartalmú szereket- a foszfát táplálja a mikroorganizmusokat. A lemosást követően töröljük a felületet szárazra.

    A fertőtlenítésre a hypooldat (10 liter vízhez 6 dl háztartási hypo) is megfelelő, ez szagtalanít is. Fertőtleníteni kell a padlót, a falakat, a konyhát és a fürdőszobát is.

    A takarítás során legyünk elővigyázatosak. Ne keverjük a különféle tisztítószereket, pl. savakat, ecetet, vízkőoldót hypóval. Bizonyos tisztítószerek egyes felületeken (alumínium, rozsdamentes acél, linóleum) elszíneződést okozhatnak, ezért kezelés előtt érdemes kis területen kipróbálni ezeket. A nagy mennyiségű penészgomba-spóra tartós belélegzése egészségkárosító hatású. Penészmentesítéskor használjunk kesztyűt, valamint hosszú ujjú és hosszúszárú munkaruhát, zárt cipőt, sapkát. Erős fertőzés esetén viseljünk légszűrő maszkot (a penészgomba spórákhoz ajánlott légszűrő maszkok részecskeszűrő betétje 3M 2125 P2R és 3M 2135 P3 kódszámmal kapható. Minden esetben győződjünk meg arról, hogy a maszk szabályosan illeszkedik és résmentesen zár). A penész eltávolítását ne magunk végezzük, ha allergiásak vagyunk valamelyik penészgomba-fajra. E munkát ne végezzék 12 év alatti gyermekek, idősek, várandósok, valamilyen immunrendszert gyengítő alapbetegségben illetve légúti megbetegedésben szenvedők. Ez utóbbiak végig tartsák készenlétben a gyógyszereiket. A fertőtlenítőszerek elpusztítják a penészgombát, de nem akadályozzák meg, hogy ismét megjelenjen a gombatelep. A végső megoldás csak a teljes kiszáradással érhető el.

    5. Ellenőrzés. A fertőzés megszüntetése után kísérjük folyamatosan figyelemmel, hogy nem jelentkezik-e ismét nedvesedés és penészesedés. Ha az épület még nem száradt ki kellőképpen, a tisztítást és a szárítást újra el kell végezni.

    Forrás: Orvost keresek.hu, a Prima Medica Egészségközpontok tagja

    allergiakozpont.hu

  • Hozzászólások

    Atomrobbanással lehetne eltéríteni egy kisbolygót

    Atomrobbanással lehetne eltéríteni egy kisbolygót

    Soha korábban nem végeztek olyan kísérletet, amelyben egy kisbolygót nukleáris erővel próbáltak volna kitéríteni a Föld felé tartó útján.

    Zivatarok gamma-sugarait vizsgálta a NASA

    Zivatarok gamma-sugarait vizsgálta a NASA

    A gamma-sugarak forrásait általában a világűrben keressük, holott a Földön is előfordulnak.

    Az aranyhörcsög rejtheti a hibernáció titkát

    Az aranyhörcsög rejtheti a hibernáció titkát

    A sokak számára cuki házikedvenc szíriai aranyhörcsög ezúttal nem puszta cukiságával, hanem számos orvosi-élettani probléma megoldásával segíthet minket.

    Több ezer éves települést találtak Horvátországban

    Több ezer éves települést találtak Horvátországban

    A maradványok különböző történelmi korszakokból származnak.

    Barátja vagy ellensége a mesterséges intelligencia a kreatív szakmának?

    Barátja vagy ellensége a mesterséges intelligencia a kreatív szakmának?

    Képzeljünk el egy olyan jövőt, ahol a kreatív szakemberek munkáját a mesterséges intelligencia támogatja és inspirálja. Ez a jövőkép mára valósággá vált, és a hatása máris érezhető.

    National Geographic 2024. októberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    15 900 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket