520 napos szimulált Mars-expedíció
Noha a Marsra induló tényleges expedícióra szakértők szerint még legalább 30-35 évet kell várni, csütörtökön Moszkvában kezdetét vette egy szimulált Mars-repülés.
Moszkvában a múlt hét folyamán kezdetét vette a szimulált Mars-misszió: hat önkéntes az Orvosbiológiai Intézetben magára zárja egy űrhajómodell ajtaját, és 520 napot tölt teljes elszigeteltségben.
A sok ezer jelentkezőből válogatott, hatfős nemzetközi legénység parancsnoka a 38 éves orosz Alekszej Szityjov, orvosa a 30 éves orosz sebész, Szuhrob Kamolov, kutatója a 32 éves orosz Alekszandr Szmolejevszkij katonaorvos, a légierő és űrhajózás egyik kutatóintézetében pszichofizikai kutatásokkal foglalkozik. A fedélzeti mérnök a 31 éves francia Romain Charles, további két kutatója a 31 éves olasz Diego Urbina és a 27 éves kínai Vang Jüe . A francia és az olasz résztvevő eredeti foglalkozása mérnök, a kínai „űrhajós” fiziológus.
Szityjov a hétköznapi életben az orosz űrhajósok kiképzésével foglalkozik, az olasz Urbina az űriparban szerzett tapasztalatokat, a kínai résztvevő a kínai űrhajóskiképző központban tanársegéd. Nem véletlen, hogy nincsenek nők a csapatban, ugyanis a pszichológusok úgy ítélték meg, hogy ez konfliktusok forrásává válna az összezártságban.
A számítások szerint 220 napig tart az út a vörös bolygóra, hárman eltöltenek majd egy időt a felszínén, majd további 240 napig utaznak visszafelé a Földre. Minden éppen olyan lesz, mint vélhetően a valóságban lenne, csak éppen a súlytalanságot nem szimulálják, s ennek megfelelően módosították a szkafandereket. A Marsra leszállók és az „űrhajón” maradók vetített virtuális valóságot látnak majd az ablakokon át. A leszállóknak azonban egy valóságos Marsmobil is a rendelkezésére áll.
Az Orvosbiológiai Intézet területén felépített modell térfogata összesen 550 köbméter, leszálló-, kísérleti, raktár-, melegház- és kísérleti-orvosi modulból áll. Egy 1200 köbméteres külön modul a Mars felületét imitálja. Akárcsak a valóságos űrutazásokra, a földi Mars-expedícióra is magukkal viszik az űrhajósok a teljes szükséges élelmiszer- és vízkészletet, sőt a Marsra leszállók a „helyszínen” valóban az űrhajósok által használt étkekkel táplálkoznak majd.
Kapcsolódó cikkek: