Vezeték nélküli érzékelőhálózatok vulkáni monitoringozásra

A vulkanológia jelenleg még vezetékes érzékelőket használ – mint például szeizmográfot és akusztikus mikrofonokat – a vulkánkitörések előrejelzésére. Ezeket az érzékelő tömböket használják a földrengések és a vulkánkitörések várható helyének és azok forrásmechanizmusának elemzésére. A szeizmográf azonban kevéssé alkalmas megkülönböztetni a vulkánkitörést az egyéb aktivitásoktól, mint például a földrengéseket vagy a bányászati tevékenységeket.

Egy tipikus vizsgálat során egy vagy több vizsgáló állomást telepítenek a vulkán közelébe. Egy ilyen állomás általában kevesebb mint öt vezetékes érzékelőből áll, amelyeket viszonylag kis (kevesebb mint 100 négyzetméternyi) területen osztanak szét, és az adatokat helyi merevlemezre vagy flash kártyára mentik, amelyeket ezután manuálisan kell letölteni. A rendszer energiafogyasztása rendkívül magas, így nagy akkumulátorok és napelemek telepítése is szükséges.

A beágyazott vezeték nélküli szenzorhálózatok ezzel szemben alacsony energiaigényű eszközök integrálásból valósulnak meg (processzorok, memória és vezeték nélküli kommunikációs eszköz). Ezek a vezeték nélküli szenzorcsoportok az alacsony energiafelhasználásuknak köszönhetően könnyebben telepíthetők, és nagyobb számú érzékelő alkalmazására nyílik lehetőség lényegesen nagyobb területen elosztva, mint a vezetékes érzékelők esetén. Segítségükkel hosszú távú vezeték nélküli kapcsolat hozható létre, az adatok ellenőrzése valós időben zajlik, elkerülve a manuális adatgyűjtést.

A nagyobb számú érzékelő, nagyobb területen történő elosztása javítja a térbeli felbontást és a zajjal szembeni rugalmasságot. Ellentétben a fix adatgyűjtővel, a vezeték nélküli érzékelő hálózatok újraprogramozhatóak, amely lehetővé teszi a programozók számára, hogy finomítani tudjanak a jelfeldolgozáson, tömörítésen és a mintavételezésen, amely a rögzített adatok minőségének javulásához vezet.

Kapcsolódó cikk:
Filléres földrengés-jelző műszer Tajvanról