A gumikészítés mesterei voltak a maják és az aztékok?

A nagyjából a mai Közép-Mexikót, Hondurast és Nicaragua területét lefedő közép-amerikai azték, olmék és maya civilizációkról ismeretes, hogy egy – néhány növényfajtában megtalálható – tejes, szappanszerű folyadékból, a kaucsuktejből gumit készítettek.

Az ősi „gumigyártók” a gumifából kinyerték a kaucsukot, majd egy ottani hajnalka-féle növényből nyert növényi nedvvel, amely olyan vegyi anyagokat tartalmaz, ami a megszilárdult anyag ridegségét csökkenti, össekeverték.

A Massachusetts Institute of Technology (MIT; Massachusetts-i Műszaki Egyetem) kutatói a két különböző hatóanyagot különböző arányban tartalmazó gumielegyek elkeverésével végzett kísérleteikben azt tapasztalták, hogy a receptúra módosításával különböző tulajdonságú gumi termékeket lehet előállítani. Néhány gumiféleség rugalmasabb volt, sejtetvén azt, hogy a labdák készítéséhez ilyet használhattak a legendás közép-amerikai labdajátékokon . (Amint az ősi maja szövegekben le van írva, a maja labdajátékoknak gyakran – megvédve a jót a gonosz ellen – vallásos színezete volt. A feltételezések szerint a labdajátékok bizonyos esetekben emberi áldozat bemutatásával, a leggyakrabban az áldozat rituális lefejezésével végződtek.)

Más kaucsuk–hajnalka arányok mellett keményebb gumi is képződhetetett, olyan, amit például az azték szandálokhoz lehetett használni, olyanokhoz, amilyeneket a spanyoll hódítók sokszor leírtak, viszont a régészek soha nem találtak meg.

A két alapanyag 50–50 %-os részrányával készített egyfajta keverék adta a legrugalmasabb gumit, míg a 75–25-ös részarányú kaucsukból–hajnalkából származó növényi nedv keverésével a legnagyobb keménységű gumi-anyagot érték el.

Kaucsuk – a „bűzös fehér lötty”
„A kaucsukból és a hajnalkanövény nedvéből történő gumielőállítás első felfedése nem egy nagy túlzás” – jegyezte meg a tanulmány egyik szerzője, Michael Tarkanian, az MIT Régészeti és Etnológiai Intézete Anyagkutatási Központjának munkatársa. A hajnalkafélék a gumifák közelében szeretnek nőni, és bizonyos közép-amerikai kultúrákban mindkét növényt szakrálisnak tekintették. A hajnalkát például, hallucinogén taulajdonságai miatt szintén használták a vallási ünnepeken.

Hogy amilyen pontosan csak lehet, olyan mértékben végezzék el az anyagok újra történő összeállítását, Tarkanian és kolléganője, Dorothy Hosler, mexikói gumifák kaucsukját és hajnalkák növénynedveit gyűjtötték be.

Az első kihívásnak a hatóanyagok laboratóriumba történő beszállítása tűnt. „A kaucsukot az USA vámszabályai nem érintik, így nincsenek rá vonatkozó hivatalos papírok az országba történő beszállításhoz” – magyarázta Tarkanian, hozzátéve, hogy ez „csak akkor jelent problémát, ha ezt a büdös, avas fehér löttyöt Nalgene-edényekben át akarod vinni a határon”.

Amikor végre minden baj nélkül visszajutottak az USA-ba, a kutatók újabb nehézséggel találták magukat szemben: a kaucsukot fel kellett melegíteni. „Az eljárást mindíg Mexikóban hajtottuk végre, nempedig az MIT légkondícionált laboratóriumában” – mondta el Tarkanian. „Amikor a keverék megfelelően felmelegedtek, a molekulák egyszerűen nem kapcsolódtak össze egymással.” Manapság a legtöbb gumi egy vulkanizálásnak nevezett eljáráson esik át, amelynek során a folyékony kaucsukot kénnel főzik, hogy növeljék annak erősségét és hajlíthatóságát.

Iparmágnás aztékok?
Tarakanian véleménye szerint nem meglepő, hogy az olyan kultúrák, mint pl. az aztékoké igény szerint a gumi különböző változatait tudták előállítani. Annak ellenére, hogy az aztékokat általában primitív, erőszakos népeknek írták le, jelentős tudományos érdeklődéssel bírtak, amit jelentős metallurgiai és más egyéb ipari jellegű kísérleteik is bizonyítanak.

„A tudományos és mérnöki ismereteik, valamint a fejleszésekben való jártasságuk következtébena gumikészítés során az anyagi összetétel különbözőféle kombinációit próbálhattáki” – mondotta a szakember.

Tarkanian hozzátette, hogy ha már az alapanyagokat összekeverték, a gumi az első 10 percben megképződik, majd további 5 perc szükséges ahhoz, hogy megkeményedjen, így pár percet adnak csak a gumikészítőknek ahhoz, hogy a végterméket kialakítsák.

Tarkanian és Hosler a legtöbbször kis gumiszeletkéket készített a laboratóriumban, viszont az egyik alkalommal néhány gumilabdát is előállítottak. „A szemeszter végén már közép-amerikai labdajátékot játszottunk, és a vesztest lenyakaztuk” – viccelődött Tarkanian, akinek tanulmánya a Latin American Antiquity című szaklap következő számában jelenik meg.

Szöveg: Rachel Kaufman/National Geographic