Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Tudomány

Az örök fiatalság titka – a teloméra elmélet

2010.08.31.Admin
National Geographic Magyarország

A legújabb – és 2009-ben Nobel-díjjal jutalmazott – kutatások szerint létezik bennünk egy genetikai óra, amely nem más, mint a kromoszómák vége, az úgynevezett teloméra régió.

A kapcsolódó öregedési teória a teloméra-elmélet, ami német kutatások által egy újabb aspektussal gazdagodott. A teloméra, a mozgás és a fiatalság megőrzésének titkairól dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője beszélt.

A legjobb fiatalító kúra
A telomérát úgy kell elképzelni, mint a cipőfűző végére erősített műanyag védőkupakot. Ahogy a kupak a fűzőt, úgy védi a teloméra is a DNS-t a kromoszómák végén. Úgy tűnik, a telomérában rejlik az öregedés kulcsa, ugyanis amikor a teloméra megrövidül, a sejt elkezd öregedni és végül elpusztul. Vagyis, ha meg tudjuk védeni a teloméra hosszát, az lelassíthatja az öregedést. És most a kutatók megtalálták ennek a legtermészetesebb módját: a hosszútávú fizikai aktivitást! Vagyis a drága kozmetikai készítmények és a plasztikai sebészet helyett sokkal olcsóbb és egészségesebb fiatalítókúrát is választhatunk: a mozgást.
A Homburgi egyetem tudósai megmérték jelenleg is aktív, 20 év körüli futók, egykori, most 50 év körüli atléták és nem dohányzó, de nem is mozgó hasonló korú személyek teloméra-hosszúságát. Az eredmények bebizonyították, hogy a rendszeres és kitartó edzés aktivál egy telomeráz nevű enzimet, amely megállítja a teloméra rövidülését. Ennek hatása megfigyelhető volt az idősebb atlétáknál, náluk ugyanis sokkal kisebb mértékű volt a rövidülés. Vagyis – bár az öregedés folyamata elkerülhetetlen – a fizikai aktivitással sokkal tovább lehetünk „örök fiatalok”.

Életmódunk lenyomata
A California Egyetem pszichiátria professzora, dr. Elissa Epel megfogalmazása szerint a teloméra hosszáról azt feltételezhetjük, hogy az életünk során viselt terhek és az életformánk jelzője, amelyre a genetikai hatásokon kívül a stressz is jelentősen hat. Viszont még a kisebb mennyiségű, de intenzívebb mozgás is hatékony védelmet képes számára nyújtani.
Egyre több bizonyíték van arra is, hogy a rövidebb teloméra számos egészségügyi problémával összefüggésbe hozható, mint például a cukorbetegség, a szívbetegségek bizonyos fajtái és maga a korai halál. Mindezek tanulmányozása során a kutatók arra jutottak, hogy a felnőtteknek legalább 75 perc intenzív, vagy 150 perc közepes intenzitású testmozgást és ezen felül súlyokkal történő edzést kellene végezniük hetente. A gyerekeknek és a serdülőknek napi 90 perc mozgást ajánlanak. Minimum ennyi mozgás képes ellensúlyoznia a teloméra stressz miatti rövidülését.

A mozgás nem luxus
–Le kell rombolni azt az elképzelést, hogy a mozgás felesleges időpocsékolás vagy luxus. Ez egyszerűen szükségszerűség. – elemzi a helyzetet dr. Babai László, az Élj tovább 5 évvel! mozgalom ötletgazdája. A társadalmi szerepvállalás keretében ingyenes fittségi felméréseket biztosítanak mindazoknak, akik komolyan veszik, hogy az egészségükért önmaguk a felelősek . – A WHO felmérése még a kaliforniai kutatások eredményein is túlmegy. Szerintük ugyanis legalább ötször félóra intenzív testmozgásnak van egészségvédő hatása. Ezt a magyar társadalom tagjainak különösen fontos felismernie és minél előbb felhagyni a tespedéssel.
A témával foglalkozó szakértők most egy olyan kutatást készítenek elő, amelyben a résztvevők megismerhetik a telomérájuk hosszát, hogy kiderüljön, motiválja-e ez őket annyira, hogy változtassanak az életmódjukon. A több testmozgás, a stressz csökkentése, egészségesebb étkezés (főleg a visszafogott vörös hús fogyasztás) ugyanis mind pozitív hatással vannak a teloméra hosszára, és így a hosszabb és egészségesebb életre.

Forrás: Orvost keresek.hu, a Prima Medica Egészségközpontok tagja

oxygenmedical.hu

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket