A fagy ölte meg a barlangi medvét
Brit és osztrák paleontológusok arra a következtetésre jutottak, hogy a barlangi medve 28 ezer évvel ezelőtti kihalását nem a vadászat, hanem a hirtelen beálló fagy okozta.
A pleisztocén jégkorszak egyik legismertebb ősállata a barlangi medve (Ursus spelaeus). Olyan további „híres” nagy testű állatokkal élt egy időben, mint a mamut, a gyapjas orrszarvú, a barlangi oroszlán vagy az óriás szarvas. Ezek az állatfajok a jégkorszak elmúltával szintén kihaltak. A barlangi medve kb. 250–300 ezer évvel ezelőtt jelent meg Európában, és hamarosan kontinens-szerte elterjedt. Testsúlya az egy tonnát is meghaladhatta, tehát lényegesen nagyobb volt mint a mai barnamedve. Neve onnan származik, hogy csontjai javarészt barlangokból kerültek elő nagy számban. Mindez utalhat arra, hogy jóval több időt tölthetett barlangokban mint a medvék mai képviselői, akik általában csak a téli álom idejére húzódnak be üregekbe.
Brit és osztrák kutatók az Alpokból előkerült barlangi medve maradványokon végzett szénizotópos kormeghatározásainak eredményéből arra a következtetésre jutottak, hogy az állat 27 800 évvel ezelőtt halt ki Európában, tehát mintegy 13 ezer évvel hamarabb, mint azt eddig feltételezték. A kihalás okának a kutatócsoport a hirtelen beálló fagyot nevezte meg, amelynek következtében az általában véve növényevő életmódot folytató medve elveszítette legfőbb táplálékait. A zord klíma kipusztította a gyümölcsöket, a diót és más ehető növényeket, a medvék száma pedig rohamosan apadni kezdett. A paleontológusok szerint nincs sok kézzelfogható bizonyíték arra nézve, hogy a barlangi medvék az emberi tevékenységnek estek volna áldozatul. A kutatás eredményeit összegző, a Boreas tudományos szaklapban megjelent tanulmány kiemeli, hogy a vizsgálatok szerint a pleisztocén nagytestű ősállatai közül a barlangi medve halt ki elsőként, a többi állat később és különböző időben követte ezt az utóbbi 15 ezer év során.
A jégkorszak során hirtelen bekövetkező lehűlés nem egyszeri jelenség volt a negyedidőszak közel kétmillió éves történetében. A nagy eljegesedések (glaciálisok) között a jég többször is visszahúzódott (interglaciális szakaszok, amiben gyakorlatilag ma is vagyunk), de egy hideg szakaszon belül is regisztrálhatók klímaingadozások, amelyek során a viszonylag enyhébb szakaszokat (interstadiális) lehűlések (stadiális) követték.
Új megvilágításba került a szőlő kultúrevolúciója
A szőlőszemek ízére, a bogyók héjának színére és a muskotályos ízre irányuló emberi szelekcióba egyaránt betekintést adott az, a világot átívelő új genomikai elemzés, melyben a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem több kutatója is részt vett.
Egy marsi meteorit összetétele
A TTK kutatójának részvételével szerves anyagok sokszínű jelenlétét mutatták ki egy Földre hullott marsi eredetű meteoritban.
Inváziós poloskák gyérítése hőcsapdával
Az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK NÖVI) kutatói egy új, mesterséges hőforrást alkalmazó poloskacsapdát fejlesztettek ki.
Tájsebek kijavítása gyeprekonstrukcióval
Az Ökológiai Kutatóközpont kutatói kimutatták a gyeprekonstrukció alkalmasságát az emberi tevékenység nyomán létrejött tájsebek kijavítására
Hasonlóság a kutyák és az emberek agyműködése között
Az ELTE etológusainak legújabb kutatása szerint a két faj evolúciós távolsága ellenére a kutyák és az emberek agya hasonlóan dolgozza fel a környezet hangjait.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
