A fagy ölte meg a barlangi medvét
Brit és osztrák paleontológusok arra a következtetésre jutottak, hogy a barlangi medve 28 ezer évvel ezelőtti kihalását nem a vadászat, hanem a hirtelen beálló fagy okozta.
A pleisztocén jégkorszak egyik legismertebb ősállata a barlangi medve (Ursus spelaeus). Olyan további „híres” nagy testű állatokkal élt egy időben, mint a mamut, a gyapjas orrszarvú, a barlangi oroszlán vagy az óriás szarvas. Ezek az állatfajok a jégkorszak elmúltával szintén kihaltak. A barlangi medve kb. 250–300 ezer évvel ezelőtt jelent meg Európában, és hamarosan kontinens-szerte elterjedt. Testsúlya az egy tonnát is meghaladhatta, tehát lényegesen nagyobb volt mint a mai barnamedve. Neve onnan származik, hogy csontjai javarészt barlangokból kerültek elő nagy számban. Mindez utalhat arra, hogy jóval több időt tölthetett barlangokban mint a medvék mai képviselői, akik általában csak a téli álom idejére húzódnak be üregekbe.
Brit és osztrák kutatók az Alpokból előkerült barlangi medve maradványokon végzett szénizotópos kormeghatározásainak eredményéből arra a következtetésre jutottak, hogy az állat 27 800 évvel ezelőtt halt ki Európában, tehát mintegy 13 ezer évvel hamarabb, mint azt eddig feltételezték. A kihalás okának a kutatócsoport a hirtelen beálló fagyot nevezte meg, amelynek következtében az általában véve növényevő életmódot folytató medve elveszítette legfőbb táplálékait. A zord klíma kipusztította a gyümölcsöket, a diót és más ehető növényeket, a medvék száma pedig rohamosan apadni kezdett. A paleontológusok szerint nincs sok kézzelfogható bizonyíték arra nézve, hogy a barlangi medvék az emberi tevékenységnek estek volna áldozatul. A kutatás eredményeit összegző, a Boreas tudományos szaklapban megjelent tanulmány kiemeli, hogy a vizsgálatok szerint a pleisztocén nagytestű ősállatai közül a barlangi medve halt ki elsőként, a többi állat később és különböző időben követte ezt az utóbbi 15 ezer év során.
A jégkorszak során hirtelen bekövetkező lehűlés nem egyszeri jelenség volt a negyedidőszak közel kétmillió éves történetében. A nagy eljegesedések (glaciálisok) között a jég többször is visszahúzódott (interglaciális szakaszok, amiben gyakorlatilag ma is vagyunk), de egy hideg szakaszon belül is regisztrálhatók klímaingadozások, amelyek során a viszonylag enyhébb szakaszokat (interstadiális) lehűlések (stadiális) követték.