Vendel, Irén, Kleopátra2020. október 20., kedd
Tudomány

Mi állhat a chupacabra mítosz hátterében?

National Geographic Magyarország

A titokzatos vérszívóról szóló legendák az 1990-es évek közepén keltek szárnyra. Ekkor számoltak be először ugyanis a chupacabráról, erről a Puerto Ricóban látott rejtélyes élőlényről.

A tudósok Halloween idejére időzítették azon feltételezésük közzétételét, amely szerint az evolúció szolgálhat megoldásként az ezekkel az élőlényekkel kapcsolatos rémtörténetekre.

A most júniusban megtalált chupacabra példányok kiváló alkalmat szolgáltatnak a kutatóknak arra, hogy közelről tanulmányozzanak egy szörnyeteget. Alaposan meg tudják vizsgálni a tetemet, nem úgy, mint a Loch Ness-i szörnyet vagy a Jetit.

Bőrbetegség fertőzte meg a „kecskevér-szívó” állatokat
A vizsgált egyedek esetén majdnem mindig kiderült, hogy a szóban forgó szörny nem más, mint egy súlyos rühességben szenvedő szerencsétlen prérifarkas. A rüh egy fájdalmas, állatok esetében általában halálos bőrfertőzés, amely során más tünetek mellett kihullik az állat szőre és megráncosodik a bőre.

Néhány kutató szerint ez a magyarázat kielégítő. „Nem hiszem, hogy több energiát kellene ezekbe a megfigyelésekbe helyeznünk” – mondta Barry O Connor, a Michigani Egyetem etimológusa, aki a rühességet okozó Sarcoptes scabiei parazitát is tanulmányozta.

Kevin Keel, a vadon élő állatok betegségének specialistája hasonlóképpen vélekedik: elmondása szerint látott már képeket állítólagos cupacabra tetemekről, amelyekről tisztán ki lehetett venni, hogy az egy prérifarkast ábrázol. „Eleinte úgy gondoltam, hogy ha az erdőben találkoznék ezzel a teremtménnyel, nem gondolnám, hogy egy chupacabra áll előttem. De aztán módomban állt rühességben szenvedő prérikutyákat és rókákat vizsgálni, és most már úgy vélem, hogy egy laikus könnyen összetévesztheti őket.”

Csupa evolúció
A rühességért felelős Sarcoptes scabiei nevű élősködő atka viszkető kiütéseket okoz mind az állatoknál, mind az embereknél. A gazdatestben a bőr alá teszi le petéit és táplálkozásának végtermékét, ez váltja ki a gyulladást, az immunrendszer válaszát. A különbség csak annyi, hogy az emberekben a rühesedés – az atka jelenlétére adott allergiás reakció – általában csak gyenge lefolyású betegség. De a kutyaféléknél – mint amilyen a prérifarkas is –, amelyek szervezete a törzsfejlődés során nem termelt hatékony ellenanyagot a Sarcoptes fertőzésre, életveszélyessé válhat.

O Connor szerint a rühesség először az emberről terjedt át a háziállatként tartott kutyákra, majd ezt követően a vadon élő prérifarkasokra, rókákra és farkasokra. Kutatásai arra mutatnak, hogy azért ilyen nagy a különbség a rühességre adott emberi illetve más főemlősöktől származó és más állatok reakció között, mert az előbbiek az evolúció során sokszor találkoztak a Saracoptesszel, míg más állatok nem.

„A rühatkák számára a főemlősök jelentik a gazdatestet” – fejtette ki a szakember. „A törzsfejlődés során ezek az atkák és a gazdatestük rájuk adott folyamatos immunológiai válasza hozzájárult ahhoz, hogy elődeink nem betegedtek meg súlyosan. Amikor gazdatestet váltott az atka, ez a védelem és a szervezet felismerő képessége nem volt jelen, így a parazita valódi veszélyforrássá vált.”

Más szóval az emberiség addig a pontig fejlődött, amíg az immunrendszere semlegesíteni tudta a fertőzést, mielőtt a fertőzés semlegesítette volna őt.

Keel úgy véli, hogy az evolúció során a rühatka maga is fejlődött. Az élősködőnek volt ideje, hogy kidolgozzon egy embereken, mint gazdatesteken belüli optimális túlélési stratégiát, amelynek során nem pusztít el minket. Így az atka is és az emberi gazdaszervezet is életben marad.

Más állatokban azonban ez az „együttélés” nem ennyire harmonikus. A prérifarkasokban például a rühatkára adott szervezeti válasz annyira súlyos lehet, hogy szőrhullást, az erek összehúzódását, összetapadását, általános levertséget illetve még halált is okozhat.

 Kutató egy chupacabra fejjel. A maradványt 2007-ben DNS vizsgálatnak vetették alá. (Fotó: Eric Gay/AP/National Geogrphic)

Kutató egy chupacabra fejjel. A maradványt 2007-ben DNS vizsgálatnak vetették alá. (Fotó: Eric Gay/AP/National Geogrphic)

Van ok a vérszívásra?
Mióta úgy tűnik, hogy a helyi vérszívó szörnyeteg nem más, mint egy rühes prérifarkas, nem
csodálkozik senki, hogy a „szörnyet” haszonállatok támadásával hozzák kapcsolatba. A rühességben szenvedő állatok gyakran gyengék, és ilyenkor a vadállatok elejtése nehézséget jelent számukra, nem csoda hát, ha könnyebb prédaként a háziállatokat támadják meg.

O Connor szerint a mítosz vérszívással kapcsolatos része erős túlzás, illetve a képzelet szüleménye.

A legenda fejlődése
Loren Coleman, a portlandi Nemzetközi Titokzatos Állatok Múzeumának igazgatója egyetért azzal, hogy a chupacabra megfigyelések – főleg a legfrissebbek – alátámasztják a rühes prérifarkasokról, kutyákról, kutya-prérifarkas keverékekről szóló feltételezéseket, azonban nem terjeszthetők ki a teljes kecskeszívó mítoszra.

Például a több mint 200 „eredeti” chupacabráról szóló 1995-ös Puerto Ricói jelentések úgy írják le az állatot, mint egy határozottan nem kutyaszerű teremtményt. „1995-ben úgy látták, hogy a chupacabra egy mintegy egyméteres, kétlábú teremtmény volt, amelynek rövid, szürke szőrzete és a hátán hegyes tüskéi voltak” – idézte Coleman.

A 2000-es évekre az „eredeti” chupacabra történetet felváltotta egy új, kutyaszerű teremtményről szóló mítosz. A két lábon járó lény négylábú haszonállattá avanzsálódott. Coleman szerint ez nagy hiba volt. „Mivel a média rendre rühességben szenvedő kutyákról illetve prérifarkasokról ad hírt, Puerto Ricóból és Brazíliából már nem kerülnek elő igazi jelentések, ahogyan pedig erre korábban volt példa. A régebbi beszámolók pedig egyszerűen eltűntek” – fogalmazott.

Horrorfilm vagy majomcsapat?
Mi is lehetett az eredeti legenda alapja? Coleman szerint az egyik lehetőség, hogy a szemtanúk 1995-ben látott földön kívüliekről szóló horrorfilm hatása alatt vélték szörnyeknek az állatokat: „Ha összevetjük a film Puerto Ricói premierjének idejét, az pont az első bejelentések, beszámolók idejére esett. Aztán, ha megvizsgáljuk a főhős, Natasha Henstridge által megszemélyesített karakter, Sil képét, egy félreismerhetetlen, tüskés hátú lényt látunk, pont így írták le 1995-ben az első chupacabrákat. „A chupacabrákról szóló első beszámolók idején emberszabásúakon végeztek vérvizsgálatot Puerto Ricóban. A vizsgált majmok közül egy csapat egyszerűen eltűnt. Lehet, hogy őket nézték vérszívó szörnyeknek?”

Hozzászólások

Egyre kevesebb teknőst látnak a Brit-szigeteknél

Egyre kevesebb teknőst látnak a Brit-szigeteknél

Az észlelések számának csökkenése nem feltétlenül negatívum, hiszen a halászhajók kiszorulásának következménye is lehet.

Így változik a kutyák személyisége az életük során

Így változik a kutyák személyisége az életük során

A kutyák személyisége változik a korral, de a különböző személyiségvonások nem azonos ütemben.

Egy kardfogú macska genetikai elemzése

Egy kardfogú macska genetikai elemzése

A mamutok és az óriáslajhárok mellett a kardfogú macskák a pleisztocén legismertebb állatai.

Eddigi ismereteink szerint az élelmiszerek nem terjesztik a vírust

Eddigi ismereteink szerint az élelmiszerek nem terjesztik a vírust

Az eddigi tudományos ismeretek alapján az élelmiszerek és azok csomagolóanyagai nem játszanak szerepet a koronavírus terjedésében.

Mit ettek az indián gyapjas kutyák?

Mit ettek az indián gyapjas kutyák?

Az észak-amerikai őslakosok a kontinens nyugati partvidékén egy hosszú szőrű kutyafajta bundáját nyírták úgy, ahogy másutt a juhokét.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket