Dávid – koldus vagy király?

Megtalálták Dávid király házát, azt a házat, amelyet Sámuel második könyve is említ.
Írta: Robert Draper
Fényképezte: Greg Girard
Magányos asszony üldögél egy padon az óvárosban. fázósan összehúzza magán a ruhát: hűvös az ősz Jeruzsálemben. A pad mögött épület maradéka, vagyis már csak egy rövid falszakasz – azt nézi az asszony elmerülten. Hírnevet és sok-sok keservet hoztak számára ezek a romok.
Az asszony régész; ő tárta fel ezt a réges-régi falat, így azt is látja, amit mások aligha. Látja a fal mögött a 18 méter magas, teraszos támfalat. Látja az egykori épületet az ókori Jeruzsálem északi lejtőjén, látja odalent a Kidron völgyét. Valaha egész királyságon tekinthetett végig, aki felkapaszkodott erre a pazar magaslatra. Látja az asszony a föníciai ácsokat és kőműveseket, akik az i.e. 10. században fölhúzták a falakat, megépítették a tetőt. Látja a babilóniakat is, akik négyszáz évvel később földig rombolták az épületet. De mindenkinél tisztábban lát valakit: egy férfit – szilárd meggyőződése, hogy ennek a férfinak emelték annak idején az épületet.
Megtaláltuk Dávid király házát, adta hírül az asszony a nagyvilágnak – azt a házat, amelyet így említ Sámuel második könyve: „Követeket külde pedig Hirám, Tírusnak királya Dávidhoz, és czédrusfákat is, ácsmestereket és kőmíveseket, és építének házat Dávidnak. És belátta Dávid, hogy az Úr megerősítette őt az Izráel felett való királyságában, és hogy felmagasztalta az ő királyságát az ő népéért, Izráelért.” (2 Sám. 5,11–12)
Az asszonyt, aki most éppen almát eszeget és a falakat szemléli, úgy hívják: Eilat Mazar. Maga a megtestesült nyugalom – de csak addig, amíg fel nem tűnik egy idegenvezető. Izraeli fiatalember az illető, fél tucat turistával érkezik. Megállnak, csoportba verődnek a pad előtt, bámulják a romokat. Vezetőjük beszélni kezd – Mazar már tudja, mi következik. Eleget hallott már róla, hogy ez a pasas (aki valamikor nála tanult régészetet) turistákat hoz ide, és elmagyarázza nekik, hogy ez nem Dávid király palotája, és hogy Dávid városában minden ásatás kapóra jön az izraeli jobboldalnak, jó indok a területi igény kiterjesztésére, a palesztinok kiszorítására.
Mazar felpattan, és odaperdül az idegenvezető elé. Sisteregve dől szájából az ivrit szózuhatag. A pasas egykedvűen hallgatja, a turisták szájtátva figyelnek. Amint befejezi a mondókáját, Mazar faképnél hagyja őket. „Mintha ki akarnák radírozni, amit elértem. De hát miért? Mit rontottunk el?” – tépelődik, miközben rója az utcákat.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2010. decemberi lapszámában.