Pusztító békék Magyarországon

A trianoni békediktátumot 1920. június 4-én írta alá a magyar kormányzat. Ez a béke a maga nemében világrekord, ugyanis ekkor fordult először és utoljára, hogy a vesztes több területet és a lakosság nagyobb számát veszítette el, mint amennyit megtarthatott: az ország Horvátország nélküli területe 282 ezerről 93 ezer négyzetkilométerre, lakossága pedig 18,2 millió főről 7,6 millióra csökkent. A versaiiles-trianoni békerendszer teremtette meg azt a közeget, amelyben kirobbant a II. Világháború, illetve amelyben megszületett a német és a magyar revans- és revíziós politika. 

Az első „háborús békeévek”

Azonban nem a trianoni volt az egyetlen béke a magyar történelemben, amely hihetetlen romboló munkát végzett. 1541-ben Nagy Szulejmán (1520-1566) elfoglalta Buda várát, majd a török hadsereg elkezdte hadjárataival kialakítani a Hódoltság területét. Ennek a folyamatnak a nagyja 1568-ra lezajlott, illetve eredményei megszilárdultak az 1568-as drinápolyi békével. Ezzel a nagy török hódító háborúk egy rövid időre lezárultak, de a békeokmány aláírása nem hozott békét: a törökök folyamatosan hódoltattak, adóztattak a Magyar Királyság területén, be-betörtek a kialakuló magyar végvárrendszer mögé. Békeokmány volt, béke nem. II. Miksa magyar király és német-római császár (1564-1576) azt írta a kiskomáromi kapitánynak, hogy legyenek teljes készültségben, mintha béke nem is volna.  

Újabb háborús békeévek

A nagy háborút (tizenöt éves háború 1591 és 1606 között) követően megint beköszöntöttek a „háborús békeévek”. Az 1606–os zsitvatoroki békével létrejött az a békerendszer, amely az 1663-1664-es hadjárat megszakításával, 1683-ig volt érvényben. A zsitvatoroki békét már 1608–ban megújították, majd a folyamatosan kitörő harcok miatt 1642-ig még hat alkalommal kellett megerősíteni. A zsitvatoroki békének főként két pontja volt hivatott szabályozni a gyakorlatban a török–magyar viszonyt a Hódoltság és a Magyar Királyság határai mentén.

Az ötödik: „Hogy mindenféle csaták megszönjenek. Ha penig történet szerint valami tolvajok támadnának, és akármely résznek kárt tennének, szabad legyen efféle gonosztevőket megfogni és az ő meghfogások felől az másik résznek irattassék; annakutána törvénynyel láttassék meg az dolog az előtt az kapitány előtt, melynek kapitánysága alatt efféle hatalom történik, és az elvett marhák visszaadattassanak.”

A hatodik pont: „Hogy várakra ütni és megvenni se titkon se nyilván, sem valami practicával ne légyen szabad, sőt még csak próbálni is azokat megvenni, avagy elfoglalni akárminemű módon; és hogy egyik részről is rabságra emberek el ne fogattassanak. Az mi penig adatott Bocskay fejedelemnek, az az bécsi végzés és pactumok szerint maradjon.” 

Keresztények ostromolják Budát, 1602

Békében pusztul az ország

Hogy betartották ezeket a pontokat? Nem. Pedig a török katonai jelenlétet a Magyar Királyságban 1541-től 1686-ig (Buda visszafoglalása) számítva, meglepő módon a 145 évből 101 év hivatalos béke volt! Mennyire volt békés ez a békerendszer? Mibe került ez az országnak?

Csak néhány, távolról sem az összes rendelkezésre álló adat: 1625-27 között Bars megyében megöltek 353 embert, elhurcoltak 1047-et, az anyagi károk összege 449 062 ft. (ez mai áron számolva milliárdos nagyságrend) 1630-1640 között 1304 embert raboltak el a Batthyány-uradalmakból. 1627-42 között Győr megyében megöltek 103 embert, elhurcoltak 317-et, elhajtottak 6132 álltatot. Még néhány apróság: az áldozatok civilek, a Magyar Királyság területén éltek és hivatalos békeidőszak alatt történtek az atrocitások.

Miért kellett mégis fenntartani ezt a költséges, békesség nélküli békét? Mert egy nagy háború még ennél is sokkal drámaibb mértékű károkat okozott volna.

Békétől békéig

Míg Európa államaiban a népesség közel megduplázódott a 16-17. század során, addig a Magyar Királyság 4-4,5 milliós lakossággal lépett be a török korba, és a „békességnek” köszönhetően ez ugyanennyi maradt a 18. század elejére is. Azaz stagnált. Részben ennek lett következménye, hogy a Habsburg Kormányzat tömegesen és összefüggő tömbökben telepített be külhoniakat a népesség- és munkaerőhiánnyal küzdő Magyar Királyságba.

Ezzel a Magyar Királyság véglegesen soknemzetiségű állam lett, amelyben a magyar nem abszolút, hanem csak relatív többségben volt a 18. század végére: azaz egyenként nagyobb volt a létszáma a nemzetiségeknél, de kevesebb volt a nemzetiségek összességénél. Ezzel megkezdődött egy hosszas nemzetiségi huzavona, amelyre Trianon tett pontot szenvtelen gyorsasággal. A korábban kialakult tömböket, és a körülöttük lévő magyarlakta területeket csatolták el 1920. június 4-én. Így jutott a Magyar Királyság „békétől békéig”.